Szegény gazdagok

Nem nézek tévét, a Feleségek luxuskivitelben c. műsorról is a Facebookon értesültem. Annyira kell egy ilyen produkció a magyar tévénézőnek, mint az éhezőnek egy falat kenyér.

Eszem ágában sincs a gazdag és szép szereplőket bántani, nyilván van az a pénz, amiért egy jómódú nő bevállal egy ilyen jellegű műsort (esetleg ő fizetett érte?), nyilván fel tudja mérni azt is, hogy amit közvetít vele, annak nem sok köze van a magyar rögvalósághoz, s mindaz, amit a kamerák előtt megmutat – forgatókönyv szerint – az inkább bántó, mint csodálatra méltó. Nem azért, mert a luxusfeleségek készek akár 2 millió forintot is kifizetni egy topánkáért, amit életük során 2-3 alkalommal vesznek fel, hanem azért, mert még fájdalmasabb így olvasni például annak a második osztályos kislánynak a levelét, aki 140-es ruhát, 33-as cipőt kér a tanítónénijétől és gondol az unokatestvérére is…

A műsor címe is telitalálat… Feleségek luxuskivitelben. Nem tehetséges nők, kimagasló szellemi vagy egyéb (nem szexuális értelemben) kreatív teljesítményt nyújtó asszonyok, akik a kitartásukkal és a szorgalmukkal a mennyekbe emelkedtek, hanem feleségek, akik ügyesen mentek férjhez. Életük szerelméhez, a pénzhez. Nem ezt üzeni? Ha nem, akkor bocs.

Nem lenne ez a műsor annyira ciki és vérlázító, ha kisgyerekek nem ruháért és cipőért rimánkodnának, ha nem rohadna az egészségügy, ha tisztességes munkáért tisztességes bér járna, ha az elherdált eurómilliárdoktól végre látványosan javulna a közérzetünk. Kell a luxus, tényleg, a sok fásult magyar feleségnek, csóró férjnek, cipőért síró gyereknek.