Közelebb egymáshoz. A nonverbális kommunikáció 5 alapeleme nélkülözhetetlen a személyes kapcsolatokban

SZENYIHASZER. Fura szó, sőt, nem is igazán szó, hanem egy mesterkélt betűösszetétel, mely 5 komponens összeolvasásából született. Miről is van szó? Arról, hogy egy kedves tanár, annak idején, mikor a pszichológia rejtelmeire okosítottak bennünket az egyetemen, vette a fáradtságot és nem egy bonyolult elmélettel operálva fejtette ki a nonverbális titkokat, hanem

ezzel az egy szóval összefoglalta azt a fontos 5 alapelemet, mely nélkülözhetetlen, szükséges és sokszor elégséges feltétele, hogy a másik személlyel kapcsolatba tudjunk lépni, hogy egy híd keletkezzen kettőnk között. S mindezt nonverbálisan, ami sokkal jelentősebb eszköz, ha kommunikációról beszélünk, mint a szebbnél szebb szófordulatok helyes használata.

A következőkben erről lesz pusztán szó, mert mindez ér annyit, hogy egy szűk kis rövidke írás keretében felidézzük, ugyanis nemcsak nekünk, segítő hivatásúaknak, hanem valamennyiünknek a hétköznapok sűrű és olykor elemésztő forgatagában hasznukra válhat, ha kapcsolódni szeretnénk valakihez. A valaki egy anyós-após éppúgy lehet, mint egy elfeledett rokon, vagy egy kolléga a saját magányában, netán egy ismeretlen ismerős kedvenc kávézónk egyik különös szegletében.

SZE – Szemkontaktus

Szemkontaktus, szemkontaktus, szemkontaktus. Ezt még ezerszer kellene elismételni. Tudjuk, ismerjük, tisztában vagyunk a fontosságával, de csak papíron. Hányszor megfeledkezünk, hogy időnként egymás szemébe nézzünk. Nem véletlen, van, aki csak azért jár el segítőhöz, hogy kapjon végre egy igazi tekintetet.

Ha itt és most, megállok az olvasásban és megnyitom a címlistát telefonomban, egyesével haladva, vajon meg tudom-e mondani, kinek milyen színű a szeme? Sokan elvéreznénk egy ilyen apró teszten. Tehát ha legközelebb beszélgetünk valakivel, gondoljunk rá, egy mélyebb tekintet, olykor a szavaknál többet ér. (Megjegyzés: persze ne feledjünk el pislogni és máshova is nézni, mert még pszichopatának néznek a végén.)

NYI – Nyitottság

Sokan hirdetjük toleranciánkat, elfogadásunkat, nyitottságunkat, de egy szakavatott szem, ha ránk néz, azonnal leleplezi ordító önáltatásunkat. A testünk is nyitott, vagy csak úgy teszünk? A karok a lábak, mennyire zárnak és választanak el bennünket embertársainktól? (Megjegyzés: természetesen, ha valaki keresztbe tett karral ül, az a fázás jele is lehet, nem kell azonnal túlkombinálnunk észlelésünk friss benyomását.)

HA – Hajlás

Az egyik legegyszerűbb eszköz kezünkben, merjünk élni vele. Hajoljak egy kicsit a másik felé. Ha hátradőlök a kényelmes karosszékben és felülről lefelé kommunikálok a másikkal, leshetem, mikor bízik majd bennem. Egy odafordulás, odahajlás meglepően nagy eredményt hozhat, főként, ha eddig ilyet nem tettünk.

SZE – Szemtől szemben, de vajon mennyire?

Számottevő faktor kétszemélyes helyzetben, hogy a kettőnk által bezárt szög, hogyan is alakul. Nagyon nem mindegy, hogy teljesen szemben vagy kicsit rézsútosan helyezkedünk el. Nem véletlen az sem, a legtöbb segítőnél a két fotel vagy ülő alkalmatosság valahol 90 és 120 fok között áll. Ha kell, egymásra nézünk, ha kell, kipillantunk. Mindenre jut tér, s közben biztonságban érezzük magunkat. Egy újabb példát idecitálva: állásinterjús helyzetben, ha a másik szemben ül, gyaníthatjuk, ez egy jól keretezett kommunikáció lesz, egy strukturált vagy félig strukturált interjú formájában, ellenben, ha egy asztal élszomszédos oldalához ülünk, tudhatjuk előre, valószínűleg egy jóval könnyedebb beszélgetés következik. Ez fontos információ, mely azonnal birtokunkba kerül, pedig még senki sem szólt egy árva szót sem.

R – Relaxált állapot

Bárhol is vagyok, találjam meg a pillanat komfortját. Igenis fészkelődjek addig, amíg azt érzem, most jó, épp elég jó, nem szúr, nem bök, nem kényelmetlen, hanem rendben van a testem. Ha ez megtörténik, sokkal könnyebben tudok a másikra koncentrálni. Meglepően sokszor tapasztaljuk, a másik nem szól, hogy valami nem stimmelt, csak esetleg a találkozó/beszélgetés/egyeztetés/meeting/értekezlet végén derül ki, be kellett volna csukni az ablakot, át kellett volna ülni egy másik székre, vagy netán csak kellett volna egy pohár vizet innunk.

Ne feledjük, nem a SZENYIHASZER a nonverbális kommunikáció Szent Grálja, mindemellett rövidsége és praktikussága miatt mégis képes irányt és támpontot adni, amibe – valljuk be – jó olykor belekapaszkodni.

Limpár Imre

Tanácsadó szakpszichológus

Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.