A normális élet látszata és ami mögötte van
Orsi úgy gondolja, a normális élet látszata épp elég. Be kell érnie ennyivel, mert a boldogság csak másoknak jut osztályrészül. Orsolya élete és házassága kívülről nézve irigylésre méltó tündérmese. A három szülés után is gyönyörű, vonzó, negyvenes asszonyról senki nem gondolná, hogy milyen sorsot adtak neki a szülei. És ez hogyan béklyózza meg ma is.
A szülők már Orsolya csecsemőkorában elváltak, anyja második férje pedig sosem tudta elfogadni a „másik férfi gyerekét”. A kezdetektől durván bánt vele, megverte, megalázta, és a később születő kistestvérnek a közelébe sem engedte. Orsolya anyja sajnos sosem szállt szembe a férjével, sőt a „béke érdekében” arra biztatta lányát, hogy ő se panaszkodjon senkinek.
Így Orsi megtanult egy „velem minden rendben van” maszkot hordani. Inkább elfogadta az intőt, de ha tele volt lila foltokkal, nem vetkőzött le a tornaórán. Amikor édesapja nagy ritkán meglátogatta és új családjához magával vitte, a kislány ott sem mesélt semmit. Nem akart feladatot jelenteni, gondot, konfliktust okozni, nehogy elveszítse az apjával szűkre szabott ajándék időket is.
Orsolya kialakította magának azt a hitet, hogy amíg ő képes mosolyogni, addig minden rendben van.
Ezzel az elszánt mosollyal ment férjhez külföldre, nem sokkal apja halála után. Mosolyogva megszülte az elvárt három gyereket, és mosolyogva viselte a rideg, és durva természetű férje melletti éveket.
Orsolya valójában már a házasságkötése napján tudta, hogy rossz döntést hozott. Az idegen országban ő lett az egzotikus (de sosem befogadott!), szép, magyar nő, aki férjétől ugyanúgy nem kapott semmi melegséget, és támogatást, mint gyermekként, otthon.
A férfi egy nagyon kiszolgáltatott és nagyon érzékeny időszakban lépett be Orsolya életébe, a lány pedig felruházta őt mindazzal, amire szüksége volt. A házasságával tudattalanul azt a biztonságot, és azt a jó apát kereste magának, amilyen neki sosem jutott. Királyfinak akarta látni a békát, és működőnek azt a kapcsolatot.
Orsolya bátorságért jött el hozzám. Le akarta tenni a maszkot és megismerni, felvállalni az elszánt mosoly nélküli arcát. De ez nagyon nehéz volt, mivel évtizedekkel ezelőtt száműzte az életéből az önmagával való együttérzést, a könnyeket és a sebezhetősége tényét. Soha nem volt olyan, hogy ne valaki más viselkedéséhez kelljen igazítani a tetteit.
Egyszer azt mondta:
„Az a nő vagyok, akiről mindenki azt hiszi, hogy mindig tudja mit, és miért csinál. Megjelenik, jól néz ki, határozott, mosolygós, pozitív. És ilyen is vagyok, amikor minden jól megy. De ha belegondolok – igazán olyan még sosem volt…”
Egy ilyen mondat, ez a belátás volt Orsolyánál az új kezdete.
Nyitókép: Engin Akyurt, Pexels
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
