A Séf, a Tenger és a Kolbász. Mediterrán receptek Mallorcáról. Könyvajánló
Weibel Csaba séf hat évet töltött Mallorca szigetén; izgalmas élményeit, és olyan mediterrán hangulatot idéző ételek receptjeit gyűjtötte össze első kötetében, melyek házilag is könnyen elkészíthetők. A 304 oldalas, gazdagon illusztrált kötet a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg.
– Magyarország – számomra – legszebb falujában nőttem fel a Duna partján, Budapesttől 100 kilométerre, Hartán. (…) Szerettem ott gyereknek lenni, összetartó család vett körül, és az étkezésnek számottevő szerepe volt ebben. Semmilyen kétség nem merül fel bennem azt illetően, hogy a magyar nép az egyik legjobb ezen a téren: a főzés, a nagy zabálás kevés másik országban képes ennyire összehozni az embereket. Későbbi pályámra ezek a családi események óriási hatással voltak – írja könyve előszavában Weibel Csaba.
Mint említi, kifejezetten rossz evő gyerek volt, mégis, kilencévesen már tudta, hogy egyszer séf lesz. Érdekelte a főzés, főleg azok az ételek, amiket szeretett. Először mégis a felszolgálószakmát választotta. Tizennyolc évesen a világ egyik legjobb svájci hoteljában volt felszolgálótanuló.
– Fredi, a konyhafőnők egyik este odajött hozzám, és megkérdezte, hogy miért mindig a konyhán vagyok, és elmondta, hogy még nem késő váltani, mert szerinte én egy pincérbőrbe bújt szakács vagyok…
Ez volt a fordulópont.
– Figyeltem a nagyokat, és hamar kikristályosodott a saját stílusom, főleg három példaképemnek – Eckart Witzigmann, Paul Bocuse, Rick Stein – köszönhetően. Rengeteg impulzus ért, amikor a középiskola után körbestoppoltam Európát, és konyháról konyhára mentem. Ilyenkor az szokott következni, hogy az ember végigjárja a ranglétrát – az én esetemben abszolút nem így történt. Falakat döntöttem, és minden olyan szabályt megszegtem, amitől létramászásnak titulálhatnánk ezt a dolgot. Huszonévesen már privát házakban főztem hat-tíz fogásos luxusmenüket, voltam az osztrák belügyminisztérium egyik nagy részlegének a konyhafőnöke, és Mandi barátommal egy átalakított tűzoltóautóban sütöttük a pulled porkot…
Csaba szerint sokszor nehéz a sikerekről és az átélt élményekről beszélni, mert azzal könnyen ellenszenvet válthatunk ki a környezetünkből, és nagyképűnek gondolhatnak. Ő ellenben azt mondja: ne hagyjuk magunkat lenyomni! Fontos az önbizalom és a hit.
– Amint kételkedni kezdesz abban, hogy tudsz-e repülni, örökre lemondasz a lehetőségről, hogy tényleg repülj – fogalmaz.
A regényes címet kapott mesélős szakácskönyv, A Séf, a Tenger és a Kolbász főleg a Mallorcán eltöltött hat évet eleveníti fel, a szerző által megélt ízes élményekkel, emberi sorsokkal, receptekkel. A lenyűgöző mediterrán tájakat és hangulatot a fotók hűen adják vissza, látványos, szép és tartalmas album született. Weibel Csaba szakmai hitvallását tükrözi az alábbi gondolat, melyet a kedvenc idézeteként tart számon:
„Aki eszik, az mindig őszinte. Figyelje meg, milyen odaadó, minden egyebet kizáró érdeklődéssel, elmélyedéssel pillant az evő arra a falatra, melyet majd bekebelez s nemsokára saját egyéniségévé magasztosít. Aki eszik, az szerelmet vall az életnek.” Kosztolányi Dezső
A szerzőről
Weibel Csaba a Duna-menti Hartán nőtt fel. Előbb a bajai Bányai Júlia Technikumban pincér szakmát szerzett, majd nyakába vette Európát, ahol kivételesen színes és változatos szakmai gyakorlatra tett szert. 2002-ben a világhírű gasztronómiai iskolában, a svájci EHL Campus Passuggban tanulva ismerte fel a szakácsmesterség iránti határtalan szeretetét – és onnantól kezdve nem volt megállás. Svájc és Ausztria után 2017-ben Mallorca szigetére költözött, ahol tovább szélesítette a látókörét a legendás Goli étterem executive séfjeként. Munkájában ötvözi a magyar és a mediterrán konyha kincseit.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.