A tarka kép még nem színes. Interjú Ruprech Judit pécsi fotográfussal
Tehetséges magyar fotósokat bemutató sorozatunkban eddig két interjú jelent meg. A sorozat különlegességét az adja, hogy a következő interjúalany személyéről az a fotós dönt, akivel az aktuális összeállítás készül. Szinok Gábor egri városfotós nyitotta a sort, ő Papdi Balázsnak adta át a stafétát. Az Alföld 1000 arcát zseniális fotókon megörökítő Balázs választása Ruprech Judit pécsi fotográfusra esett. Interjúnk Judittal.
– Teljesen más irányt képviselsz, mint Balázs, aki táj- és természetfotós; az ő képeit erőteljes színvilág jellemzi. Téged ellenben az emberábrázolás, az épített környezet – épületek, terek, konstrukciók – érdekelnek jobban. Az interjúhoz válogatott képeid mindegyike fekete-fehér. Mikor kezdtél fotózni, milyen hatásra?
– Gimnazista éveim vége felé kezdtem fotózni – igazából nem tudom, mikortól lehet annak nevezni a tevékenységem. Mindig szerettem képeket nézegetni, albumokat bújni, majd egyszer kölcsönkértem a családi gépet, és magammal vittem sétálni. Persze az eredmény elmaradt a várttól, így elkezdtem fotós fórumokat nézegetni, könyveket vettem, kölcsönöztem, nekifogtam tanulni. Beszippantott a dolog, élveztem, hogy egy új világ nyílik meg, s olyan dolgokat veszek észre, amik mellett addig elmentem. Másképp kezdtem látni.
– Mennyire volt könnyű megtalálni a fotós stílusodat?
– Van, akinek pillanatok alatt kialakul a stílusa, nálam ez hosszasabb folyamat, de minden percét élvezem. Visszanézve az elmúlt évek képeit, látom, ahogy folyamatosan változnak a fotóim, csiszolódik a tematika és a kivitel is. A fotótechnikai ismeretek mellett a zene, az olvasmányélmények, és a megélt dolgok is nagy mértékben formálják az ember látásmódját.
– Mit fotózol manapság a legszívesebben?
– Eleinte mindenevő voltam, mindent képpé szerettem volna formálni és eltenni magamnak. De a városi környezet talán mindig is jobban érdekelt. Sokáig leginkább épületrészleteket fotóztam, jellegzetes formákat próbáltam kiragadni. Ebből lassan merészkedtem a városi életképek, elkapott pillanatok, az emberek felé.
Szeretem fényképezni a lapos, simogató fényeket, azt a varázslatos hangulatot, amit a hajnali vagy késő délutáni fény az utcákra varázsol.
Az árnyékokat, amik olykor hangsúlyosabbak, mint tulajdonosaik. Jelenleg leginkább street fotókat és portrékat készítek, illetve a riport vonal vonz már nagyon régóta, errefelé szeretnék tovább fejlődni, számomra fontos közéleti témákhoz is hozzányúlni.
– Ha három külföldi fotóst kellene megnevezned azok közül, akik hatnak rád a munkáikkal, kik lennének?
– Nem feltétlenül három, és nem feltétlenül külföldi nevek lennének. Sokak képeiért rajongok – vannak köztük amatőrök és profik, barátaim és nagy öregek is. A három kiragadott név így nem reprezentatív. André Kertész képi világa etalon és megunhatatlan számomra. Pécsi és építészeti viszonylatban néhány éve Szász János fotográfiáiba szerettem bele. Riport vonalon Lyinsey Addario munkáit mindig követem, témaválasztásai okán is, és azért is, mert nő és anya létére háborús fotósként munkálkodik.
– A tájfotók – a természetben elcsípett jelenetek – jellegüknél fogva magukban hordozzák a harmóniát, ami nem jelenti azt, hogy képvágással, utómunkával nem kell vagy lehet az adott képet tökéletesíteni. Egy épületfotónál, utcajelenetnél vagy akár egy ipari jellegű konstrukciónál más a helyzet – hogy a kompozíció harmonikus-e, szinte kizárólag a fotóson múlik. Egyetértesz?
– Úgy gondolom, hogy a leghétköznapibb téma is hordoz magában harmóniát és diszharmóniát. Leginkább ízlés, személyes preferencia függvénye, hogy ki miben találja meg a szépet, vagy milyen szituációk hatnak rá erősen. Hogy mit és mennyire sikerül átadni az adott képpel, az függ a fotós felkészültségétől és a befogadó közeg nyitottságától is.
– Miben más, miért vonzóbb számodra a fekete-fehér ábrázolás a színesnél?
– Számomra az alap, a kiindulási pont a fekete-fehér. Csak akkor használok színeket, ha úgy érzem, hogy ezek hozzá tudnak tenni valamit a képhez: irányítani a tekintetet, kiemelni, elrejteni, stb.
A tarka kép még nem színes. Én azért szeretem a monokróm ábrázolást, mert sokszor letisztultabb, lényegre törőbb tud lenni.
– Mivel foglalkozol, ha nem fotózol?
– Sajnos sokat ülök a számítógép előtt; a munkahelyemen is, fotófeldolgozás és grafikai munkák révén, illetve a nemzetközi sajtót is így követem. De amikor sikerül elszabadulnom, szépirodalmat olvasok, zenét hallgatok, néha dalszövegeket is fordítok, írogatok ezt-azt. Nemrégiben elkezdtem gitárt tanulni. Szeretem a jó filmeket, és egy sör vagy kávé feletti világmegváltó beszélgetésre is bármikor kapható vagyok.
– Melyik a legkedvesebb képed? Megosztanád velünk a történetét?
– Az egyik legkedvesebb képem filmre készült egy barátom kislányáról, amint csillogó szemmel csodál egy üveg mögötti örökmozgó szerkezetet. Biztosan nem ez a legbravúrosabb képem, de szeretem, mert talán átad valamit Alízka mindenre kíváncsi, nyitott lényéből. Ő az egyik kedvenc portréalanyom, és mindig tanulok tőle valamit.
Az egyik legkedvesebb képem filmre készült egy barátom kislányáról, amint csillogó szemmel csodál egy üveg mögötti örökmozgó szerkezetet.
– Kivel olvasnál szívesen hasonló interjút az Életszépítők Magazinon?
– Zsirai Tibor marcali fotóriporterrel, aki mindig képes ellesni a legjobb pillanatokat, és előcsalogatni a páncélzat mögül portréalanyai őszinte arcát.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
