„Életünk végéig velünk marad.” A veszteségélmény gyógyítása önsegítő gyászcsoportokban. Interjú Kánya Kingával, a Napfogyatkozás Egyesület elnökével
A modern társadalomban elhalványult a gyászkultúra, a gyászt segítő és az érzelmek kifejezésére lehetőséget nyújtó rítusok szerepe, a gyászból eltűntek a korábbi fogódzók: a gyászoló egyedül maradt a fájdalmával. A környezet tehetetlen és értetlen vele szemben, az az öntudatlan elvárása, ami a modern társadalomé is, hogy a gyászoló minél hamarabb legyen jól. Ezért az érintett nem tudja megélni a gyászt, ami pedig éppen ahhoz szükséges, hogy erőssé váljon és feldolgozza a veszteséget. Viszont a gyászcsoportban megélhetőek ezek az érzések. Kánya Kinga szociológussal beszélgettünk, a Napfogyatkozás Egyesület elnökével, aki gyászcsoport-vezető és tréner is egyben.
A szervezet elődjét 1996-ban alakították meg segítő foglalkozású szakemberek Polcz Alaine és Farkas Lőrincné vezetésével, 2001-től váltak önálló szervezetté. Céljuk a gyászolók segítése, illetve az ehhez szükséges szakemberek képzése, számukra szupervíziók szervezés, továbbá a szakmai fórum megteremtése a gyásszal és egyéb veszteségekkel foglalkozók számára.
A gyászcsoport-kísérők képzése egy négy napos tanfolyam, amire lényegében véve bárki jelentkezhet, és azután valóban segíteni tud a gyászolóknak egy önsegítő, támogató csoporton keresztül. Miért van ekkora ereje a csoportnak? A képzés alapján úgy tűnik, nem is annyira a vezetőn, inkább magán a csoporton múlik ez az eredmény.
Valóban, általában ugyan vezetőnek nevezzük őket, de inkább kísérők. Ez nem terápia: ahogy más, önsegítő sorstársi csoportokban, itt is hasonló problémával küzdő emberek találkoznak, a kísérő pedig inkább irányt szab ennek a folyamatnak. A csoporttagok tíz alkalommal találkoznak, a vezetők pedig tematizálják ezeket az alkalmakat, így a résztvevők saját ritmusukban, de érezhetően haladnak a gyász feldolgozásának folyamatában. A csoport ereje abban van, hogy a gyászolók tudják megérteni igazán egymás problémáit: a legfontosabb, hogy itt biztonságban, bizalommal teli légkörben megélhetik az érzelmeiket. A gyászolónak nehéz a hétköznapokat megélni, a környezete ugyanis nagyon gyakran értetlenül vagy tehetetlenül reagál a fájdalomra és a gyászfolyamattal járó nagyon különböző érzésekre, ráadásul azzal az öntudatlan elvárással, ami a modern társadalmunkra alapvető jellemző, hogy az illető legyen jól minél hamarabb. Ezért nem tudja megélni a gyászt, nem engedheti meg ezt magának. De először át kell élni ahhoz, hogy utána jól lehessünk. Emellett a gyászban előfordulnak olyan érzések, amihez bűntudat kapcsolódik, és nagyon sokat segít, hogy ezeket az érzéseket meg tudják egymással osztani a gyászolók, ezáltal nem maradnak magukra. Egy gyászoló például sokszor jól érzi magát, akár pár nappal a haláleset után is, sokszor pedig kontrollálatlan érzései vannak, például elsírja magát egy boltban, ez mind természetes. Az, hogy a többiek is hasonlókat éreznek, feloldozást jelent. A kontrollálatlan érzések miatt vagy azért, mert a hétköznapi teendők is a nehezére esnek, gyakran azt érzi, hogy nem normális, miközben körülötte mindenki az. Kívülállónak, megbélyegzettnek érzi magát. A csoportban megélik, hogy nincsenek egyedül, és ez megtartó erőt jelent, itt egy közösséghez tartoznak. Tudunk olyan csoportról, amelynek tagjai két év után is tartják a kapcsolatot, félévente találkoznak.
Mennyire indulnak tematikusan a gyászcsoportok? Külön van csoport például az özvegyeknek és külön a szüleiket elvesztett emberek számára?
A halálesettel kapcsolatos gyászcsoportok esetén jobb a heterogén összetétel, mind az elveszített hozzátartozóhoz való viszonyukat, mind az életkorukat, mind a veszteség időpontját tekintve. A gyászmunka nem egységes mindenkinél, és nincs is rá egyféle út, sokszor korábbi veszteségek is előtérbe kerülnek ilyenkor, tehát többet tudnak segíteni egymásnak a különféle élettapasztalatokon, élethelyzeteken átesett emberek. Így még inkább elfogadhatóvá válik az, ha valaki másként érez, mint ahogy elvárná önmagától vagy tőle a környezete. Nem számít a hitbeli meggyőződés sem. Nagyon friss gyásszal nem javasoljuk a csoportba jelentkezést, körülbelül 3 hónap eltelte után azonban már nem számít, négy hónapja vagy három éve gyászol az illető.
Ha valaki három éve gyászol, nem szorul inkább terápiára?
Nem feltétlenül. Tévedés, hogy a gyászt az idő gyógyítja, mert egyrészt a modern társadalmunkban nem hagyunk rá időt és teret, másrészt a gyászmunka valóban egy munka, egy nehéz feldolgozási folyamat, ami nem zajlik le önmagától, miközben megint csak nem támogatják a mai szokásaink és közösségeink. A három évig tartó gyász nem biztos, hogy kóros. Viszont a vezetők képzésének nagyon fontos része, hogy felismerjék a komplikált gyász tüneteit, amikor valakinek terápiára van szüksége. Természetesen ilyen is van, és ennek felismerése nem az eltelt időtől függ. Ennek megvannak a jelei.
Mik azok a témák, amelyekben külön csoportok indulnak és külön vezetői képzések vannak?
Ilyen például a pre- vagy perinatális gyászban szenvedők csoportja, ők a terhesség alatt vagy a szülés során, esetleg nem sokkal utána veszítették el a babájukat. Van külön a sérült gyermeket nevelő szülők számára is csoport, ez egy nagyon összetett témakör, az érintettek többféle veszteséget élhetnek meg, például a párkapcsolatukat, a tervezett életüket, az egyéni céljaikat, a munkahelyüket és a gyerek jövőjét tekintve. Továbbá a testvérekkel kapcsolatban, a családi és baráti viszonyaikban, és nehézségeik vannak az ellátórendszer miatt is, miközben rengeteg értéket is kapnak. Ezenkívül vannak csoportok az elváltak számára, vagy például azoknak, akik császármetszéssel szültek babát és ezt nehezen dolgozzák fel. Ez is egyfajta gyászfolyamat, veszteség, és ez még inkább egy olyan téma, amelyben az illetőnek azzal is meg kell küzdenie, hogy mások számára nehezen érthető, amit érez. Sőt, önmaga számára sem elfogadott, hiszen sokszor éppen a kisbabája egészsége múlt rajta. Tartunk képzéseket a gyerekek gyászfeldolgozását segítők számára is. Tartunk pedagógus továbbképzést Hogyan vigasztaljuk meg a gyereket? címmel, hiszen a pedagógus elkerülhetetlenül találkozik pályája során a gyermek, illetve a környezete veszteségeivel, azok hatásaival. Nemcsak haláleset, hanem válás, hirtelen költözés kapcsán is. Ahogyan ezekben a helyzetekben reagál, azzal döntően befolyásolhatja a folyamatot, illetve fontos mintaként is szolgál. Gyásztanácsadókat is képzünk, akik az egyéni gyászfeldolgozást kísérik, továbbá segítjük a segítőket, hiszen a civil szervezetek és intézmények munkatársai, szakemberek, pedagógusok, egészségügyi dolgozók számára nem biztosított rendszerszinten szupervízió, esetmegbeszélés vagy a veszteségek és gyász feldolgozásának segítése. Munkájuk közben ugyanis előtérbe kerülhetnek a saját, korábbi élményeik. Sokszor pedig érzelmileg és kapacitásban is megterhelő helyzeteket kell feldolgozniuk.
Kik jelentkeznek a képzésre?
Sokuk szakember, tehát szociológus, pszichológus, mentálhigiénés szakember, mások teljesen átlagos emberek, akik korábban gyászoltak és most segíteni akarnak másoknak. Sok pedagógus is van, de mi olyan szakemberek, munkaterületek dolgozói számára is ajánljuk a képzést, akik hivatásuk során gyakran találkoznak veszteségeket elszenvedett személyekkel. Például ápolók vagy akár a halálozásban érintett ügyintézők, akik ezután másként, megértőbben bánnak a gyászolókkal.
Általában mennyibe kerül részt venni egy gyászcsoportban?
A csoportok önkéntes, vagy jelképes áron valósulnak meg. Mi azt szoktuk javasolni, hogy kétezer forintnál ne legyen több. Ez attól is függ, hogy például mennyibe kerül a helyszín bérlése, milyen messziről utazik oda a gyászcsoport kísérője stb. Sok olyan csoport van, ami ingyenes, például hospice-házakban, egyéb intézményekben dolgozó, nálunk végzett csoportkísérők szervezésében. A gyaszportal.hu honlapunkon megtalálható az országos önkéntes csoportvezető hálózat térképe, vidéken is egyre szélesebb körben indulnak csoportok a vezetésükkel.
Nagyon nehéz vigasztalót mondani annak, aki gyászol. Örök kérdés: mit mondjuk ilyenkor?
Semmit, inkább kérdezzünk és hallgassuk meg az illetőt, hagyjuk, hogy kifejezhesse és megélhesse az érzelmeit. Főképpen ne tanácsoljunk semmit, mert az elvárást jelent és nyomasztja a gyászolót.
Mikor ér véget a gyászfolyamat?
Ez önismereti munka is, a gyászoló idővel másképp kapcsolódik önmagához, az elvesztett hozzátartozó nélküli, új életet alakít ki, amiben nem éli meg örökké az illető hiányát, ezért is van akkora jelentősége a gyászévnek, hogy a jelentős alkalmakat, ünnepeket is végigélje nélküle. Továbbá a veszteségek feldolgozása során a gyászoló újrastrukturálja az életét – fokozatosan kialakítja azt az életet, amelyben már nem kizárólag fájdalmon keresztül tud kapcsolódni az elhunythoz, hanem a kapcsolatot átalakítja és helyet kap az életében ebben az új formában. Ha alapvetően már nem a szomorúságon keresztül tud emlékezni arra, akit elvesztett, hanem az emlékekkel elsősorban szeretet él meg, nem értékvesztést él át, akkor ér véget a gyász. Ettől még lehet néha szomorú, arról nem beszélve, hogy az emlékezés mindig más színezetet kap az új életesemények révén, akár ki is újulhat az életünk különböző szituációiban. Gyakori például, hogyha valaki elvesztette a szülőjét, a saját gyereke születése és nevelése árnyalja az egykori veszteséget, és ezzel is meg kell küzdenie adott esetben. Az is normális, ha valaki olyan korán vesztette el a szülőjét, hogy nincs is emléke róla, és a hiányt később, felnőttként vagy majdnem felnőttként éli meg. A környezet ezzel szemben szintén nem feltétlen megértő. Ilyen értelemben a gyászfolyamat egy része tulajdonképpen életünk végéig velünk marad.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.