Adventi irodalmi kalendárium. December 12.
Babits Mihály: Az erdő megváltása (4-5.)
A város végén egy kis házat körülálltak a fák és benéztek az ablakon. A farkasok fájdalmasan vonítottak messzebb.
Bent a beteg asszony nyögött, fázott, szegény volt, egyedül volt.
– Megváltást! Megváltást! – kiáltották a fák és karjaikat az égnek emelték. A hó, mint fehér könny, gyöngyözött le róluk. – Megváltást! Karácsony van!
– Hallottuk! Hallottuk! – kiabáltak a Téli Madarak, röpködve furcsa ívben. – A Veréb mondta már! Egy ember is mondta már!
A bagoly a házra ült.
A farkasok tovább és tovább adták a vonítást.
A tornyok visszhangzottak.
– Mennyi fa! Mennyi fenyő! – mondták az emberek és bámulva álltak meg. – Sohasem emlékszem, hogy ennyi fenyő volt itt.
– Én öreg vagyok és én sem emlékszem – mondta másvalaki.
– Megváltást! Megváltást! – kiáltottak a fenyők. – Az Ember meg van váltva.
– Mennyi fenyő! – mondta egy úr is és botjával mutatott. – S még azt mondják, hogy hiány van a karácsonyfában. Jöjjenek hamar a munkások és vágják le őket.
– Megváltást! Megváltást! – kiáltották a fenyők.
– Érhet-e méltóbb sors egy fenyőt, mint ha a Karácsony fája lesz? Talán a fenyők számára ez a megváltás. Vágják le őket s vigyék a piacra!
De a fenyők közelebb húzódtak a házhoz és bezörgettek az ablakon.
– Üzenet a fiamtól! – rezzent föl boldogan a szegény beteg asszony.
A bagoly huhogott már a háztetőn.
A szegény asszony vacogott a hidegtől, mert nem volt tüzelője.
– Ó, – szólt egy Jó Ember, aki arra járt – ismerem ezt a szegény asszonyt, aki itt lakik. Senki sincs mellette és nincs tüzelője. Ki kellene vágni ezekből a fenyőkből és bevinni neki. Ez úgyis senkié.
A szolgáját hívta, aki baltával jött. A fenyők elébe tartották ágaikat.
Egy szolgáló jött kétségbeesve a belső városból. Már itt volt a Karácsonyest és még mindig nem talált karácsonyfát. A botos úr gesztikulált. A fenyők azonban ide-oda rángtak a szélben, elrántották előlük magukat. »Megváltást! Megváltást!« – kiáltozták: és a Jó Ember kosarában gyűlt, gyűlt a sok rőzse.
Láng lobogott a szegény asszony kályhájában és a fázó fenyvek megváltást találtak. A Jó Ember maga Krisztus volt és benyitott a szegény asszonyhoz.
– Fiam! – kiáltotta a szegény asszony, mert már nem jól látott. Az idegen odalépett az ágyhoz és megfogta a kezét, mert orvos volt.
– Fiam! – sóhajtotta boldogan a szegény asszony, megcsókolta a kezet és meghalt.
S a kályhában boldogan lobogtak a megdicsőült fenyőágak.
5.
A szegény asszony fia pedig megfagyott a havon, de még látta, amint megindul az erdő; s csodálatosan megerősödvén a szeme ebben a végső órában, és mivel a fák mind elmentek és félreállottak az útból, ellátott a város széléig, ameddig halandó szem különben nem láthat. Látta azt is, amint Krisztus bement az anyjához, és áldotta Krisztust, akinek ez a rossz világ csak olyan, mint a selejtes vászon, melyre ő vetíti a képeket, a Lélek szemei számára.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.