Jaj, a matek! Fel van adva a lecke – helyzetjelentés egy szülőcsoportból

Ó, azok a lassú, tompa vasárnap délelőttök! Már túl vagyunk a szombat jövés-menésén, nyüzsgésén, fáradhatatlan tenniakarásán, de még tudunk nem gondolni az előttünk álló hétre, fél 11-kor a reggeli romjai fölött az ebédről beszélgetünk lustán…

Bí-bip.

Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal London utcáin ez? Csak nem az Észbúk? Debizony. Üzenet jött, a szülői csoportban. A vasárnap délelőtti tunyaságban már ennyivel is el lehet érni a critical event szintet, kicsit ki is húzzuk magunkat, üzenet, a szülőcsopiban, juj, ez nekünk szól, juj, ez izgalmas.

És már röpülünk is vissza az időben és már nézünk is egymásra riadtan: Volt matekházi? Én azt se tudtam, hogy volt matekházi. Még felocsúdni sincs időnk, máris bí-bip.

Jahhh. Ha a többiek nem tudták megcsinálni, akkor mi bele sem kezdünk. Tök hülyék vagyunk matekból. Ráadásul nem is hetedikes anyag. Hááát, akkor nem is lehet megcsinálni. Sőt, nem is kell! Nnna. Ennyi.

                      

B.sszus! Még egyenlet is volt! Több is. Soha nem értettem az egyenleteket. Ajj! Biztos, hogy a dolgozat tele lesz egyenlettel…

Tudtam! Tudtamtudtamtudtam! Annyira tipikus. Persze, hogy ők megcsinálták, nekik mindig kész a házijuk, és most is nyomják a szokásos szöveget, hogy de biztos nem lesz jó.

Akkor meg mit üzengetsz itt ilyen elégedetten a szülőcsopiban?! Mars tanulni, addig fel nem állsz az asztaltól, amíg egyetlen hiba is van benne!

Átnézem ám!

És a szorgalmi is kötelező!

És kérem a telefonod.

 

OMG! Már megint az egyenletekkel jönnek. Lehet, hogy legalább meg kellene nézni mi volt a házi?

Te leírtad?

Akkor elkérhetnénk valakitől.

Minek? Biztos ő is rosszul írta le.

Hány feladat volt?

Ez milyen már, leírták azt a sok feladatot, és aztán kiderül, hogy csak egynek van megoldása. He-he-he. Még jó, hogy mi le sem írtuk. Na, ki az okos?

Matematika oktatás színvonala?

Nem is értem.

Filozófia?

Hetedikben van filozófia? Vagy nem is hetedikesek vagyunk?

Úristeeen! 8 feladat volt! NYOLC! Érted?!

Lehet, hogy le fogja osztályozni.

Tényleg! Ezt szokta csinálni, amikor sok házit ad, leosztályozza, és nem írat dolgozatot.

B.sszus, valakiét le kell majd másolni óra előtt! Muszáj.

Ha magunknak javítjuk, akkor nem.

Vagy ha egymásnak… Szerinted ki a matektanár a csopiban?

Nem lehet, hogy annak a gyereknek a szülei? Tudod, annak, aki úgy néz ki, mintha a szülei matektanárok lennének…

Koncentrálj, légy szíves. Ne azzal foglalkozz már, hogy ki a matektanár, hanem hogy honnan szerezzünk matekházit.

Jól van na, te kezdted. Egyébként meg látod, hogy nem lehet megoldani! Nem is hetedikes anyag. Mindenki azt írja.

A folytatásban még kiderült, hogy van egy matektanár nagymama is a szülőcsopi holdudvarában –  és még ő sem boldogult a feladatokkal, azzal a sok évtizednyi tapasztalattal a háta mögött sem tudta megoldani a matekházinkat! Volt olyan szülő, aki kétségbeesésében arra vetemedett, hogy megkérdezte a gyereket! A saját, hetedikes gyerekét. A matekháziról.

Ezt a feszültséget már nem bírtuk idegekkel, mi itt szálltunk ki az üzenetek olvasásából.

 

Azért bennem maradtak kérdések az eset után. Hogy mire tanítjuk, neveljük a gyerekeinket, milyen példát mutatunk nekik? Valóban ekkora horderejű esemény egy matekházi? Egyáltalán, mennyire szól ez a matekháziról? Kinek szól a matekházi? És ha véletlenül, mégis sikerül megoldani, akkor kié a sikerélmény, a jól végzett munka utáni elégedettség? Honnan fogja a matektanár megtudni, hogy a gyerekek nem értik ezt az anyagot?

Hogy fogják ezek a gyerekek felnőttként azt mondani majd a főnököknek, hogy én ezt a feladatot nem tudom megcsinálni. Nem értem, több információra van szükségem a megoldásához. Kérlek, pontosítsuk, mi a feladat. Vagy kitől kérjek segítséget?

Hogy fogják ezek a gyerekek az orvosnak azt mondani – esetleg épp a szüleik betegágyánál egy döntéshelyzetben -, hogy kérem, doktorúr / doktornő, segítsen, magyarázza el úgy, hogy megértsem, milyen lehetőségeink vannak.

Hogy fogják ezek a gyerekek a párjuknak azt mondani, hogy nem tudom megadni neked, amit vársz tőlem? Hogy fogják ezek a gyerekek felvállalni a gyengeségeiket, ha valamivel nem boldogulnak, ha valami meghaladja a tudásukat, az erejüket?

Egyre csak keresem a válaszokat, mert nekem sem azt tanították, hogy lehet azt mondani: nem tudom.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × négy =

hirdetés