A döntés mindig őszre marad
KÉP ALÁ ÍRÁS
Egy 1940-es fotográfiával óhajtunk búcsút inteni az idei nyárnak, ami az egyre bágyadó napsütésben olyan, mint a szerelem, jön is meg megy is.
A kép Balatonfüreden készült a Deák Ferenc utcában a Liliom Étterem teraszán, egészen fönt, az Esterházy strand fölött. Az erőtől duzzadó, derék férfiú, aki bohókás szandi-mandit visel és hónaljban szorító érdekes nadrágot, éppen a bal karjánál pózoló ifjú hölgy felé fordul, s hogy ruházata ellenére nem tartozik a nélkülözők széles táborába, arról talán az ujjai között pöffeszkedő szivar tanúskodik. A szépkisasszony könnyű, kantáros szoknyája csupa derű, miként a széles mosoly és a szépséges arcocska is.
Ha az odafordulás egyben választást is jelent, tökéletesen érthető a délceg lovag döntése, mert bár a jobb karjánál levő fehérszemély csinossága is megkérdőjelezhetetlen, ráadásul ő gyengéden a férfi kézfejébe kapaszkodik, mi több, ugyanúgy a dohányosok táborát növeli, s ezzel az esetleges szivaros csók ízét is semlegesíteni képes, mégis úgy fest, hogy a könnyelmű lovag érdeklődése inkább a sötétebb hajzatú gyönyörűséget részesíti előnyben. S a magam részéről ezzel nem is vitatkoznék.
Ragyog a nap, a labdarúgástól visszavonult és hedonista életmódot (pincepörkölt, zúzmarás fröccs) folytató Puskás Ferencre emlékeztető jóember egy szerencsés pillanatnak örvendezhet, ami lehet akár szerencsétlen is. Amikor a szív, a vágy a becsület és a kötelesség, úgy zavarodik össze, mint a víz, ahol a harcsa rabol. Keserves, ámbár különös izgalmakat rejtegető ez a fölállás, de nyáron még minden olyan egyszerűnek tűnik. Aztán magunkra húzzuk a palettákat, zúgó fejjel és lélekkel hallgatjuk az eső kopogását és ragadóssá válik bennünk az idő, mert képtelenek vagyunk dönteni. Ami persze fölösleges gyötrelem, hiszen úgyis a nők döntenek.
Aggódni sem érdemes, lesz még következő nyár.
Fotó: Fortepan, Karabélyos Péter 1940
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
