Szebb és boldogabb

– Anya, tudod a fodrászod telefonszámát? – kérdezte Esztike, amikor kiléptek az iskola kapuján. Ez volt az első tavasza iskolásként. Már tudott írni és olvasni, szerette a verseket, szépen énekelt. Szerette az iskolát is, a tanítónénijét, az osztálytársait. Még az igazgató bácsit is, pedig Esztike szerint kiabálós. Nem tűri a hangzavart az ebédlőben, az ódon épület folyosóin.

Esztike szófogadó kislány volt, szelíd és barátságos. Ha valakinek megtetszett a legszebb ceruzája, ő odaadta. Ha kivették a csatot a hajából, nem kérte vissza. Neki volt a leghosszabb haja az osztályban. Ha eltörték a hegyezőjét, azt mondta, semmi baj, pedig tudta, hogy az anyukája dühös lesz miatta. Nem is annyira rá, hanem inkább a társaira, meg azok szüleire, mert anya szerint a gyerekek felnőttek által fertőzöttek. 

– Persze, hogy tudom a telefonszámát – válaszolta szórakozottan kislány anyja. Nem vette komolyan a kérdést.

– Megmondod?

– Minek az neked? Még nincs is telefonod.

– Egy negyedikes fiúnak kell.

Esztike nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy a zajos szünetekben egy negyedikes nagyfiú a fodrásza iránt érdeklődik. Azt gondolta, a srácnak tényleg szüksége van a telefonszámra, hisz annyiszor kérlelte és oly harsányan, hogy mindenki hallhatta. Nem értette, a többiek miért nevetnek – segíteni akart.

– A fodrászom telefonszáma?

– Igen. A te fodrászod az én fodrászom, ugye?

– Igen, hozzá szoktalak vinni. Miért kell neki Jutka néni telefonszáma?

Esztike erre nem tudott felelni.

Sétáltak hazafelé, gyönyörködtek a virágzó fákban, élvezték a tavaszi napsütést. A kislány lelkesen mesélt. Meghívta egy osztálytársa a szülinapi bulijára, az iskolatáskában van a meghívó, nagyon szép lett. Két piros pontot szerzett matekból, magyarból pedig csillagot kap holnap, ha hibátlanul felmondja a Tavasz című verset. Ez volt egyik kedvence, kívülről fújta. Este az ágyban bele is kezdett.

 „Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.

A csilingelő gyerekhang hirtelen elnémult. Esztike felsóhajtott.

– Anya, felírod a fodrászom telefonszámát?

A nő megfogta a kislány kezét, gyengéden végigsimította az arcát.

– Mi történt az iskolában? Elmeséled?

Esztike felsóhajtott.

– Négy negyedikes fiú utánam jött, végig engem követtek, hiába mentem arrébb…

– Mit csináltak?

– Elkérték a fodrászom telefonszámát. Megmondod?

– Bántottak?

Esztike felsóhajtott.

– Elkérték a fodrászom telefonszámát…meg…azt mondták, hogy nagy fütyije van az apának, és hogy kóstoljam meg. 

– Értem, kicsikém. Mondd meg nekik, ha látod őket, hogy megvan a telefonszám, bármikor elkérhetik tőlem vagy az apukádtól. Hogy is van tovább a vers?

Esztike felsóhajtott.

„Akkor hát szép lesz a világ?”

„Még szebb és boldogabb!”

 

Mandel Mirjam novellája

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

8 + tizenegy =

hirdetés