Anyák súlyos öröksége. Két ünnepelt díva, aki a nehéz gyerekkor után egész életében a szeretetet kereste (1.)
A legdrámaibb történeteket – valóságuknál fogva – az élet írja.
Két ünnepelt díva, aki nehéz gyerekkora után egész életében a szeretetet kereste, s bár mindketten képesek voltak emberek tömegeit elbűvölni, és ikonként vonultak be a halhatatlanok közé, a boldog élet egyiküknek sem adatott meg. Két nő, két teljesen más világ. S bár sorsukban sok párhuzam felfedezhető, a végzetes összefonódást az adja, hogy mindketten ugyanazt a férfit szerették.
***

Anyák és lányaik: Janet és Jackie – Evangelia és Maria
Maria világrajövetele hatalmas pofonként érte az édesanyját. Fiúgyermeket remélt ugyanis – gyógyírt a fájdalmára. Egy évvel korábban temette el a kis Vaszilit, aki már totyogóként gyerekdalokat csalogatott elő a zongorából. Környezete elbűvölve bámulta a kisfiút – a zenebolond anyai nagyapa 11 gyereke közül semelyik nem örökölt átütő tehetséget, s végre megtört a jég! Ám a kis csodagyerek háromévesen agyhártyagyulladást kapott, és a tehetős görög famíliában elnémult a családi zongora. Bár az összetört szülők házassága már akkor menthetetlennek látszott, gyászukban isteni jóvátételnek tekintették a gyermekáldást.
– Kislány és hatalmas! – újságolta a szülészorvos kilenc hónappal később, mire a labilis idegzetű anya magába roskadt. Ráadásul a közel öt kilós baba Vaszilivel ellentétben az apja mediterrán vonásait örökölte. Maria már az első óráiban elutasítást kapott ölelés helyett, nevet pedig csak napokkal később talált ki neki az anyja, Evangelia. Addig rá sem bírt nézni…
Maria élete végéig hordozta ezt a terhet. Minden szeretetkapcsolatát áthatotta, s ez is lett a végzete. Hat évvel idősebb nővére tündökölt mellette, Jackie karcsú volt és bájos. Maria viszont egy esetlen, duci kislány, aki szemüveg nélkül épphogy az orráig ellátott.
– Jackie-nek nem lesz nehéz jómódú férjet találni, de mi lesz a csúnyácska Mariával? – morfondírozott a becsvágyó anya, majd apja hagyományát követve kísérletezésbe fogott: elkezdte énekeltetni Mariát.
– Négyéves voltam és utáltam az éneklést – idézte fel később Maria. S láss csodát, minden egyes énekórával erősödött Evangeliában a bizonyosság: a gyereknek gyémánt van a torkában! S az anya onnantól kezdve szinte csak ezt látta Mariában: az értékes, pénzzé tehető gyémántot, amit ő fedezett fel, ami az övé és ő fogja tökéletesre csiszolni…erőnek erejével. Maria gyerekkora véget ért még azelőtt, hogy elkezdődhetett volna.
***
Maria születése után hat évvel látta meg a napvilágot Jacqueline – Jackie! -, szintén New Yorkban. Anyja, Janet 21 évesen szülte, ragyogó szépségű nőként, akit mérhetetlen társadalmi ambíciói vezettek az oltár elé. Királynői életet álmodott magának, ám a jó családból származó dúsgazdag férjjel – Jackie édesapjával – igencsak melléfogott. A vagyonos playboyt nem lehetett betörni: két marékkal szórta a pénzt, sokat ivott, folyton a nőket hajkurászta, a szerencsejátéknak sem tudott ellenállni. Jacqueline érkezése sem térítette észhez, bár imádta a lányát. Mire négy évvel később a második gyerek, Caroline megszületett, hangos botrányoktól volt hangos az előkelő családi fészek. Évek teltek el ebben a tarthatatlan állapotban. Az összekötő kapocs, a pénz egyre csak fogyott, majd a gazdasági világválsággal beütött a crach. Ez végre hatott: Janet beadta a válókeresetet.
A kis Jackie rendkívül megszenvedte szülei háborúskodását. A válást is. Az apja volt az egyetlen, aki elvárások nélkül, önmagáért szerette, aki előtt nem kellett titkolnia az érzelmeit, akinek nem kellett megfelelnie. Anyja mindig is szűk pórázon tartotta; kapcsolatukban nem volt helye a túláradó érzelmeknek, elitista szemlélettel, protokoll szerint nevelte. Jackie kiképzést kapott az anyjától szeretet helyett, kiképzést egy előnyös házasságra, ami anyai érdem: tudatos szocializáció, építkezés eredménye, s nem holmi érzelmi ügylet. S ha Jakcie későbbi életét nézzük, látható, hogy az anya végül is sikerrel járt… Pofonjaival, rideg taktikájával sikerült erre az útra terelnie a lányát. Jackie megtanult kifelé élni – érzelmeit mélyre temette.
***
Maria énekhangja egyre tökéletesebben szólt.
– Nem emlékszem, hogy lett volna akár csak egy játékom is – egy baba vagy más kedvenc -, csak az áriák, amelyeket végigpróbáltattak velem néha egészen a végkimerülésig, hogy aztán tündökölhessek az év végi iskolai ünnepségen – idézte fel egy interjúban.
Maria szüleit ekkor már csak az anyagi megfontolások tartották egyben, az érzelmek rég kikoptak. Ám a gazdasági világválság őket sem kímélte, és az 1930-as években bizonyossá vált, hogy a patikus családfő megközelítőleg sem tud olyan jó életszínvonalat biztosítani a famíliának New Yorkban, mint odahaza, Görögországban. A család NY egyik legszegényebb negyedébe kényszerült; a talajvesztés Maria anyját menekülésre késztette: férje tiltakozása ellenére két lányával visszahajózott a szülőföldjére.
Maria kegyetlenül megszenvedte a válást – hosszú évekre elszakadt imádott édesapjától. Az anya Görögországban még nagyobb megszállottsággal folytatta gyémántja csiszolását; időközben elszegényedett családja bőkezű támogatására nem számíthatott, életében először munkába állt, be kellett érnie a szerény titkárnői fizetéssel. Kitalálta viszont, hogy a továbbra is jelentős súlyfelesleggel küszködő, szemüveges Maria eljárhatna fellépésekre. Nem volt apelláta, az önbizalomhiányos kamaszlánynak ki kellett állnia a színpadra. Ha nem azt nyújtotta, amit az anyja elvárt, nem volt pardon.
Noha a lányától rabolta el a gyerekkorát, s születése óta szeretetmegvonással büntette, magát minden nyilvános eseményen önfeláldozó anyaként tüntette fel, aki a hatalmas áldozatokat hoz a lánya érdekében. Volt, hogy a 13 éves Mariát 16 évesnek füllentette, csak hogy felléphessen – egy cél lebegett a szeme előtt: a gyémántot minél előbb pénzzé kell tenni! Másik lányától, Maria szép nővérétől csupán annyit várt, hogy minél előbb találjon vagyonos férjet magának.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.