Anyaság a világ minden táján, régen és ma, a világ legjobb dokumentumfotósainak képein

Ha fáradt vagy, ha kétségeid vannak, ha félsz attól, hogyan ítélnek meg mások, ha bizonytalannak érzed magad, vagy ha csak nevetni és meghatódni szeretnél: ezek a képek eszedbe juttatják, milyen szép is az anyaság. Az anyaság esszenciája fotókon.

Kapcsolat

Közel hatvan országot járt be Ken Heyman fotóművész, akinek Család című albumát 1965-ben Pulitzer-díjra is jelölték. Felvételei nagyon meghatóak és gyönyörűek, mert általában intim helyzetekben fotózott, kiemelve azt a rendkívül közeli és különleges kapcsolatot, ami egy anya és gyereke között lehet. Az látszik a képeken – bármilyen közhelyes is -, hogy az anyaság felemeli és gyönyörűvé teszi a nőket. A képek arról tanúskodnak, hogy ez bárhol a világon, bármilyen kultúrában ugyaúgy zajlik.A sorozat azért is lett olyan különleges, mert ezeken az utakon részt vett Margaret Mead antropológus professzor is. A 2019-ben elhunyt fotóművész egyébként a LIFE magazinnak és a Magnum ügynökségnek is dolgozott, munkáit olyan gyűjtemények őrzik, mint a Metropolitan Museum of Art és a Modern Art Museum. Az Anyák című sorozatot élete végén jelentette meg, miután akkor talált rá egy raktárhelyiségben a rég elfeledett, Anyák címkével ellátott dobozra. Ebben olyan képei is voltak, amelyeket nem válogattak be a Család című fotóalbumba vagy később készültek a témában.

Erő

A holland fotográfusnő, Rineke Dijkstra 1994-ben fejezte be az Új anyák című sorozatát: nemrég szült anyákról készített felvételeket, teljes alakos aktokat, amelyeken az anyák karjukban tartják az újszülöttet. A babák itt azonban a háttérbe szorulnak, a nők vannnak a középpontban, és az, ahogyan átalakultak a szülés következtében – mind fizikai értelemben, mind a személyiségfejlődés szempontjából. A képek a szereplők otthonában készültek, miután a holland nők általában otthon szülnek, de a művész semleges belső tereket választott, így fókuszálva az anyákra, sőt, kontrasztot teremtve az épített környezet és a nők természetes, mondhatni ősi meztelensége között. Látszik a helyzet szokatlansága, viszont ezért kifejezőbbek a képek. A frontális beállítás kitárulkozás, és ez kiemeli, mennyire igénybe veszi a női testet a szülés, látjuk császármetszés hegét is. A képek a fáradtság és kiszolgáltatottság mellett azonban erőt sugároznak, hiszen a nők életük legnagyobb teljesítményén vannak éppen túl, és erre kifejezetten emlékeztetnek a képek. Öröm, felelősség, kimerültség, büszkeség – elcsépelt jellemzői ezek a szavak az anyaság első pillanatainak, a fotós azonban képes új erőt adni nekik.

További képek itt láthatók a fotóművésztől >>

Humor

Giedre Gomes fotós maga is édesanya, de elsősorban barátait kapta lencsevégre a témában. Az anyaság mindennapi nehézségeit ábrázolja, de inkább humorral, vidámsággal, iróniával fűszerezve. Saját szavai szerint “nincs szivárvány, unikornis és pillangó”, csak reggeli, ebéd, vacsora, főzés, takarítás, mosoda, vezetés, vásárlás, minden egyes nap. Így látjuk, hogy az anya a vécén sincs egyedül, hogy nem tud vásároni nyugodtan, sem aludni; akkor is játszania kell, ha épp nincs kedve. De mindez amennyire bosszantó, annyira vicces is – talán nem abban a pillanatban, amikor átéli az ember, később azonban mindenképp. Ezek az képek biztosan senkit nem ijesztenek el a szülővé válástól, a szülőket pedig megnevettetik.

Fájdalom

Van, ami valódi fájdalom forrása: ha például valaki nem tudja saját testéből táplálni a gyerekét. Ez a környezet negatív ítéletétől vagy megértő hozzáállásától függetlenül nagyon rosszul érinti az anyákat és bűntudattal tölti el. Natalie McCain több olyan témát is feldolgozott már, ami a kismamákat és anyákat érinti, No Mother Should Be Ashamed (Egy anyát sem szabadna megszégyeníteni) című sorozata pedig olyan anyákat mutat be, akik a szoptatás lehetőségét kizáró okból tápszeres táplálásra tértek át, emiatt pedig a környezetük elítélte őket attól függetlenül, hogy ez rajtuk kívülálló okokból történt.
A sorozatban szereplők gondolatait is közreadták a képek mellett: ezekből az tűnik ki, hogy a legfájdalmasabb, nem feltétlenül kimondott, de éreztetett vád az, hogyha nem szoptatod a gyereked, akkor nem is szereted. Azért is fájó ez, mert egy érintett anya pont attól fél, hogyha nem tudja szoptatni a gyerekét, az nem fogja érezni a szeretetét és nem lesz olyan erős kötődés köztük. A fotográfus a képeken szándékosan azt is meg akarta mutatni, hogy az üveggel való táplálás ugyanolyan bensőséges és szeretetteljes lehet, mint a szoptatás.
“Bárcsak azt hinnék, anyatejet fejtem az üvegbe…” – mesél az egyik anyuka arról az elemi vágyról, amit ilyenkor érez az ember. “…pumpáltam, próbálkoztam, mire a gyerekorvos azt tanácsolta, látván, egyre mélyebb depresszióba süllyedek, hogy hagyjunk fel vele. Attól a naptól tudom élvezni a babával töltött időt.” – meséli egy másik. “Remélem, mindenki kibékül azzal az úttal, amire a babájával rátértek” – így bíztat egy harmadik. Egyértelmű, hogy ez mindig küzdelmes, fájdalommal kísért folyamat.
A fotográfus másik híres munkája Honest Body Project címmel azt célozza, hogy egy nő se szégyellje a várandósság és szülés miatt átalakult testét: megmutatja, hogy a női test a való életben nem olyan, mint a plakátokon, de ugyanolyan szép.

Örökség

Ez a sorozat nem egy alkotóhoz kötődőik, a Szülészeti Fotósok Nemzetközi Szövetsége adta ki: a képeken anyák és lányaik láthatóak, méghozzá a szülőszobában, ahogyan az nagymamák a lányaikat segítik vagy osztoznak az örömükben. Csodálatos pillanatok ezek, és ahogyan az általunk válogatott első sorozat is, az anyaság egyetemességéről tanúskodnak: némelyik nagymama szinte kosztümben, szépen készített frizurával, a maga finomságában jelenik meg, a másik teljesen átéléssel, maga is ordítva, de mindannyian azt mutatják a gondoskodásukkal, hogy az ember anya marad az élete utolsó pillanatáig. Ezeket a képeket igazán nehéz könnyek nélkül végignézni: az ember egyszerre érzi magát gyereknek és anyának.

Fotók: Ashley Marston, Fermont Fotografie, Jo Price Photography, Liz Cook

Nyitókép: Giedre Gomes

Kapcsolódó filmjegyzetünk

Fehérváry Krisztina

Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő

Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.