A változás kora. „Amikor kijössz a viharból, nem az az ember leszel, aki besétált abba.”
2020 az az év lesz, amiről még az unokáink, dédunokáink is beszélni fognak – nem csak azért, mert elmeséljük nekik, mi hogyan éltük meg ezeket a heteket, hónapokat. A 21. század eleji világjárvány bekerül majd a történelemkönyvekbe, s évek, évtizedek távlatából komoly következtetések, elemzések is születnek majd arról, hogy milyen változásokat hozott, milyen következményekkel járt. Most még nem tudhatjuk, mi vár ránk, és most még nem is az a feladatunk, hogy találgatásokba bocsátkozzunk. Most még benne vagyunk az események sűrűjében; a járványról szól minden napunk, a koronavírus egyelőre nem csitul. Milyen lesz az életünk, amikor vége lesz…? Sok válasz érkezett a Facebook oldalunkra. Egy kis ízelítő az olvasók reakcióiból.
Végre a megszokott ütemben fogok dolgozni, ha még ott lesznek a hajléktalanjaim, akkor nem csak ételt adok nekik. Jó ideje nem láttam őket. Kimegyek a rétre, erdőre, nagyon hiányzik. Fekszem a fűben és nézem a felhőket, nem sietek haza, mert vár a vasalás… Megölelem a barátnőm.
Körbebiciklizem a Balatont.
Felébrednek az emberek remélem, végre.
Látni és érezni fog az emberiség.
Semmi sem lesz olyan, mint volt!
Minden ember boldog lesz.
Fellélegzünk.
Mind megnyugszunk.
Minden más értelmet nyer.
Koncertekre járva korsóból iszom a sört a több ezres tömeg közepén.
A fogyasztói társadalom véget ér, s kiegyezünk a Teremtővel.
Pirosat hordok lilával, mezítláb járok, és akit szeretek, azt mind megölelgetem. Hatalmas lakomát főzök a családomnak. És elmegyek, bedobom magam a Dunába, ruhástul!
Végtelenül hálás leszek. Megölelem Anyukámat. Szép ruhákat és piros rúzst viselek. Szeretek. Utazom. Dolgozom. Gondoskodom. Szelektálok. Elengedek. Mint ahogy eddig is, de mindezekből többet, még többet, sokkal többet.
Nem fogom többé utálni a reggeleket, hogy megint dolgozni kell menni…
Fellélegezhetünk, és átgondolva az eddigi életünket újból nekivágunk, és folytatjuk az újabb életünket, még nagyobb szeretettel, figyelemmel, erőteljesebben.
Jobban fogjuk értékelni a szabadságot és az egészségünket.
Megkeresem az én embereimet, mert nagyon hiányoznak. Hálát adok a Jóistennek a szüleimért. Ők azok, akik az utóbbi években akkor is mellettem álltak, amikor a „barátok” nem. Azt hiszem, ez az időszak megmutatta azt, milyen fontos, hogy ki mellett élünk, dolgozunk, kit engedünk be az életünkbe. Túl rövid az élet, hogy olyan emberek mellett pocsékoljuk el, akik nap mint nap mérget csepegtetnek a lelkünkbe.
Megpróbálok még jobb emberré válni.
Mindent el fogok követni, hogy 2040-ben kedves öreg nénike legyek.
Nem fogok felhalmozni, vásárolni felesleges dolgokat.
Hálás leszek, hogy mind együtt vagyunk.
„És egyszer vége lesz a viharnak. Nem fogsz emlékezni, hogy csináltad végig, hogy élted túl. Még abban sem lehetsz egészen biztos, hogy tényleg véget ért. De egy dolog biztos. Amikor kijössz a viharból, nem az az ember leszel, aki besétált abba. Ez minden, amiről a vihar szól….” (Haruki Murakami)
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.