Anyának lenni Namíbiában, Japánban, Mongóliában és az USA-ban. Négy baba, négy ország, négy történet. A születéstől az első lépésekig
Ponijao, Bayar, Mari és Hattie a négy baba neve, akik Namíbiában, Mongóliában, Japánban és az Egyesült Államokban élnek. Történeteiken keresztül négy különböző kultúra szépségeibe, érdekességeibe láthatunk bele. Szemtanúi lehetünk legviccesebb, leggondtalanabb és legmegindítóbb pillanataiknak, életük első hónapjainak egyedi és mégis egyetemes történéseinek.
A 76 perces film nagyjából egyidős a fiammal, a magyar nyelvű DVD 2010-ben jelent meg. Baba volt még, amikor először láttam a francia rendező Thomas Balmés dokfilmjét; azóta eltelt 8 év. Hétvégén megmutattam neki. Kíváncsi voltam a reakcióira, arra, hogy egyáltalán érdekli-e. A filmet nagy érdeklődéssel fogadta és végig kommentálta a látottakat. Megleptek a reakciói.
Szerettem volna megmutatni neki, hogy mennyire mások a gyerekek lehetőségei világszerte, mennyire meghatározó, hogy hova, milyen kultúrába születünk, s ennek megfelelően mennyire különbözik például az anyagi javakhoz vagy a természethez való viszonyunk.
A szülők „alapesetben” a világon mindenütt arra törekszenek, hogy a gyerekük egészséges és boldog legyen, ám a rendelkezésükre álló lehetőségeket, eszközöket – pl. lakáskörülményeket, élelmiszert, játékot – tekintve óriásiak a különbségek. A film jól érzékelteti, hogy a boldog gyerekkor nem feltétlenül az anyagi jólét függvénye, sőt, a gyerekekben (akaratlanul) elültetett frusztráció sokkal inkább a jóléti, civilizált államok sajátja. Nem látunk extrém élethelyzeteket a filmben; nem láthatjuk például, hogy mi történik, ha a gyerek komolyabban megbetegszik például Afrikában és egészségügyi ellátásra szorul…
A filmkészítők a babák hétköznapjaira, első másfél éves fejlődésére fókuszáltak, otthoni körülményeiket bemutatva. Megdöbbentő, elgondolkodtató, hogy mennyire egyenlőtlenek gazdasági „erőviszonyok” a világ különböző pontjain, s ezek a különbségek mennyire meghatározzák a gyereknevelési elveket. Míg a természeti népeknél minden természetes, magától értetődő, ehhez képest a jóléti, civilizált államokban valahogy minden steril és mesterkélt.
A filmben a várandósság utolsó pillanataitól, a születés körülményein át a babák másfél éves koráig követhetjük nyomon a négy család hétköznapjait, a kicsik fejlődését. A DVD extráiban interjú is látható a szülőkkel. Nagyon tanulságos, hogy mit tartottak fontosnak a forgatás, film kapcsán elmondani, és hogy látják a filmben szereplő többi szülő, kisgyerek helyzetét a sajátjukhoz képest.
Bayar – Mongólia
Mongóliában született egy otthonuktól távoli kórházban, ahonnét az apa motorbiciklivel (!) vitte haza toronyirányt, keresztülszelve a sztyeppét. A kis Bayar jurtában él egy hatalmas puszta közepén, van egy nagyobb testvére. A család állattartásból tartja fenn magát. Nem nélkülöznek, de a higiéniai viszonyokat tekintve messze elmaradnak a japán, amerikai családtól.
A szülők így idézik fel a filmforgatás időszakát:
– Nem kellett színészkednünk, fáradoznunk semmivel. Rengeteg munkánk volt, az élet nem állhatott le, volt, hogy a stábra hagytuk a gyerekeket. Megbíztunk bennük. Tetszett az egyszerűség, ahogy Namíbiában nevelik a kisgyerekeket. (…) Az afrikai család érdekelt bennünket a legjobban, mert ott igazán nehezek a körülmények. (…) A japán kislányt sajnáltam. Sokat volt egyedül. (…) Mongóliában hatalmas puszta közepén nőnek fel a gyerekek. Közel vannak a természethez, nagyon nyugodt az életük. Tetszett, ahogy a filmben láttam, hogy milyen szabadok vagyunk, azt szeretném, ha látnák a világon mindenütt.
Az interjúban a már beszélni tudó Bayar is megszólal:
– A film rólam szól meg az égről.
Mari – Japán
Mari Tokióban egy jól felszerelt, modern kórházban látta meg a napvilágot, szülei első gyermekeként. Seiko, az édesanyja és Fumito, az édesapja az alábbiakat mondta a filmről:
– Manapság a babák megszokták már, hogy magukat nézik a tévében. Nekünk is van egy kis kézi kameránk, folyamatosan filmezzük Marit, és megmutatjuk neki a felvételeket. (…) Jó szempontból közelít a kisgyerekekhez ez a film. Azok, akik nézik, látni fogják, hogy a babáknak mekkora életerejük van. Bárhova is születnek, ugyanazokon a fejlődési stádiumokon mennek keresztül. (…) Az én gyerekkoromban az apák nem foglalkoztak sokat a családdal, az én generációm már jobban odafigyel erre. (…)
A család körüli teendők ma is jobbára az anyákra hárulnak. A japán családapák sokat dolgoznak, de ahogy az apa mondja a filmben: jól élnek.
A film egyik jelenetében Mari egyedül játszik a szobájában. Még nem tud járni. Sok játék veszi körül. Nem boldogul az egyik építőjátékkal, dühös lesz, és ülő helyéből a hátára esik. Nem sietnek a segítségére, s a kislány percekig tehetetlenül fekszik a földön, a hasára sem tud fordulni. (A stáb mindent a maga valóságában akart filmen megörökíteni, nagyon ritkán avatkoztak be.)
A következő jelenetben a mongol család gyermekét láthatjuk a jurtában, amint a döngölt agyagos földön egy wc-papír gurigával játszik önfeledten. Ismét vált a kép, megint a japán garzon gyerekszobájában vagyunk, Mari most egy másik játékkal próbálkozik, de ezzel sincs szerencséje, dühösen eldobja és keservesen sír… Felfogható akár hatásvadász dramaturgiai fogásnak is, de az üzenete valós.
Eközben Afrikában a kis Ponijao pucéran üldögél a földön és a legyekben gyönyörködik. Nagyobb testvérei sem unatkoznak, pedig játékaik gyakorlatilag nincsenek (bármivel eljátszanak), igaz, nagy becsben tartják a kunyhójukban tartott üres ásványvizes műanyag palackokat, fém konzervdobozokat…
Kontrasztos párhuzam az is, hogy míg Amerikában a szöszi Hattie amiatt méltatlankodik, mert családi jakuzzi vize nem elég meleg, addig Bayar a mongol jurtában egy kis fém lavórban ücsörög, és egyáltalán nem zavarja, hogy közben egy kecske kóstolgatja a fürdővizét. Az afrikai kisfiú pedig egyenesen a tóból iszik – ha van benne elég víz.
Ponijao – Afrika
Ponijao a namíbiai család sokadik gyermeke. Az anya mindegyik gyermekét a kunyhóban szülte meg, kórházban soha nem volt. A stáb segítségével jutott el életében először egészségügyi vizsgálatokra a terhessége alatt. A forgatást az afrikai család azért vállalta, mert cserébe élelmiszert és pénzt kaptak. Az apa, Hindere ennek kapcsán úgy fogalmaz:
– A fiunk iskolába mehet, így biztos jövőt tudunk számára biztosítani.
Az afrikai kisfiú nagyon élvezte, hogy látja magát a filmben. Az apa a többi három családdal ellentétben egyszer sem tűnik fel a képkockákon.
– A nyájjal kell lennünk, de az apák is foglalkoznak a gyerekeikkel – jegyzi meg Hindere. Tarererua, az anya meglátásai:
– A többi családnak jobbak az életkörülményeik, jól tápláltak, egészségesek a gyerekek, de az anyjuk nem gondozza őket eleget. Én mindig a gyerekekkel vagyok. (…) Aggódtam, hogy az amerikai kislány megüti magát a parkban. (…) Nagyon csodálkoztam, hogy az amerikai nő pumpát rakott a mellére és kiszívta a melléből a tejet. Mi ilyenkor (értsd: ha nincs elég anyatej) várunk pár napot, a kisbaba addig kecsketejet kap. (…) A legboldogabb a mongol fiúcska szerintem, aki wc-papírral játszik. (…) Azt szeretném, ha a fiam egészséges lenne és jó körülmények között élne.
Hattie – Amerika
A kaliforniai pár is elmeséli, miért vállalták a szereplést. Teljesen mások az indokaik, mint a többieknek:
– Szeretnénk, ha Hattie-nek lennének más országokban is kapcsolatai. Ha megnő, meglátogathatjuk a többi gyereket. (…) Aláírtunk egy szerződést, hogy a forgatás alatt Hattie élheti a babák zavartalan életét. Előfordult, hogy fáradt volt a forgatás alatt, de a filmesek ezt tiszteletben tartották. (…) Az afrikai és a mongol család életmódja nagyon más. Tükrözik azt a szabadságot, amivel a nyugati gondolkodásmód már nem tud mit kezdeni. „Jaj, ez nem higiénikus!” – mondanák a szülők kétségbeesve, ha Amerikában a gyerekek ugyanazokat a dolgokat csinálnák, mint Afrikában vagy Mongóliában.
Nyolcéves fiam Budapesten született és itt nevelkedik. Meglepő kijelentéseket tett a film láttán, néhányat ezek közül lejegyeztem.
A fiam 2 éves korában
„A macskán látszik, hogy ez Amerika.”
„A legszívesebben Afrikában és Mongóliában élnék.”
„Amerikában nem laknék, mert túl gazdag ország, és megunnám ezt a gazdagságot.”
Arra, hogy Afrikában nagy a szegénység: „Nem baj. Jobb a levegő, nem olyan, mint az autók között, hanem minden tiszta. Az állatok is.”
Mit csinálnál Afrikában?
„Én is mennék vadászni. Vizet keresnék…”
Fürödnél lavórban?
„Igen. Tök jó!”
A játékok nem hiányoznának?
„Nem. Mongóliában egy vödör vízzel játszanak. Nagyon szeretnék ezzel játszani. Imádok a vízben turkálni. Afrikában tudnak csinálni igazi játékot. A bogarakkal játszani a legjobb! Amerikában minden műanyag.”
Szerinted hol a legboldogabbak a gyerekek?
„Afrikában.”
És hol a legszomorúbbak?
„Amerikában. Amerika nagyon el van kényeztetve. Nekik semmi nem elég.”
Japánt milyennek látod?
„Oda elmennék, de egy szegényebb részre.”
Magyarország milyen?
„Gyönyörű.”
A magyar gyerekek boldogok?
„Szerintem igen.”
…
Eredeti cím: Babies
Bemutató (USA): 2010. május 7.
Magyar cím: Babák: Az első év
Magyar bemutató: 2010. október
DVD megjelenés (HUN): 2010. december 9.
Műfaj: Dokumentum
Rendező: Thomas Balmes
Forgatókönyvíró: Thomas Balmes
Szereplők: Hattie, Mari, Bayar, Ponijao
Filmstúdió: Focus Features
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.