Brokkolis rakott krumpli

Egyszerűen elkészíthető ízletes egytálétel. 

Hozzávalók

6-7 közepes burgonya

1 kisebb brokkoli

1 kisebb lilahagyma

10 dkg sajt (trappista, füstölt sajt keveréke)

5 dkg szeletelt szárazkolbász, 2-3 főtt tojás (elhagyható)

Mártáshoz

3 dkg vaj

3  ek rizsliszt (búzaliszttel is készíthető)

3 dl tej

só, őrölt fehér bors, 2 zúzott fokhagyma

Besamelmártást készítünk. A vajat lábasban megolvasztjuk, beletesszük a lisztet, összekeverjük, kb. 1 percig hevítjük, figyelve arra, hogy a liszt ne barnuljon meg, majd felöntjük meleg tejjel. Csomómentesre keverjük, sózzuk ízlés szerint, fél mokkáskanálnyi őrölt szerecsendiót és őrölt fehér borsot adunk hozzá.

Hagyjuk kicsit hűlni, majd elegyítsük a tejföllel. A tejfölhöz előzetesen keverjünk 2 zúzott fokhagymát.




Elkészítés

A burgonyát és a rózsáira szedett brokkolit sós vízben főzzük meg (a burgonyát héjastól). Ha a burgonya kihűlt, hámozzuk meg, karikázzuk fel. (A brokkolit serpenyőben is párolhatjuk. Ha a burgonyával együtt főzzük, figyeljünk arra, hogy ne főjön szét.)

Közepes kerámia vagy jénai tálba tegyük a felkarikázott burgonyát és a brokkolit. Öntsük rá a tejfölös besamelmártást, a tálban egyenletesen folyassuk szét, majd szórjuk meg a reszelt sajttal és a vékonyra szeletelt lila hagymával.

Felkarikázott szárazkolbásszal, szeletelt főtt tojással dúsítható, de enélkül is ízletes.

Előmelegített sütőben 180-as hőfokon süssük aranybarnára. Sütési idő 20-25 perc.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − 11 =

hirdetés