Egyensúlykeresők
KÉP ALÁ ÍRÁS
Mennyire lehet egyensúlyban maradni, miközben a kecses láb egyenetlen, csúszós kövön áll? Mennyire érdemes karcsú madarak lányaként a szépséget megidézni, miközben a folyó sáros partján megfeneklenek a nagyváros koszos mérgei?
A kézfej tartása előkelően finom, szinte simogatja a víz felszínét, szabályos, szerethető arcot rajzol rá. Vagy csak rajzolna, mert el nem éri, a kéz és a folyó közé vágy feszül. Ugyanebben a vonalban hátul a kinyújtott, karcsú láb, a jobb kéz szinte önszeretve a combra esik.
Lehet-e egyensúly a test megfeszülő szépsége és a folyó változékonysága között, a szinte reszkető békesség és a közelgő embertelen háború között? A magát produkáló kisasszony és a mélán evezőt húzó csónakosok között?
Nincs nap, hogy ne az egyensúlyt keresnénk. Azért, hogy ne boruljon föl a test és a lélek, hogy ne robbanjon ki belőlünk minden magunk elől is titkolt vágyunk, gondolatunk, hogy a szépség megbéküljön a taszítóval, a csend a szóval, a szél a folyóval.
Talán abban van egyensúly, akiben kegyelem van mások iránt. Talán…
Fotó: Fortepan, 1935
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
