„A gyerekek nemcsak alakítói, hanem elszenvedői is lesznek a klímaváltozásnak, őket már jelentősen fogja érinteni a mi bűnünk.” Gévai Csilla meseíró, illusztrátorral beszélgettünk
Másodszorra jelent meg Gévai Csilla illusztrátor, meseíró Nagyon zöld könyv című, gyerekeknek szóló kötete, amelyben olyan fogalmakat, jelenségeket tesz a gyerekek számára érthetővé és érdekessé, mint az ökológiai lábnyom, klímaváltozás, passzívház, fenntartható fejlődés. Környezetvédőként pontosan látja, mekkora bajban vagyunk, de szülőként mégis pozitívan tekint a jövőbe.
Ahogy a könyved címe, te is „nagyon zöld” vagy, ha lehet így fogalmazni, például kocsid sincs, pedig két gyereket is nevelsz és a város szélén laksz. Hogyan váltál környezetvédővé?
Gévai Csilla többek között a Holdfényszüret és a Nagyon Zöld Könyv írója és rajzolója, az Amíg utazunk írója és a Hisztimesék, a Mesék a Tejúton túlról, a Meseleves és a Greenbird környezetvédelmi szótár rajzolója
Antropológia szakos hallgatóként az alaszkai inuit eszkimókról írtam a szakdolgozatomat, akik számára a klímaváltozás már akkor valóság volt. Érdekelt, milyen mentális képességeket, puritán szemléletmódot és kitartást igényel ez az élet, amelyben nincs semmid, és egy kietlennek tűnő jégmezőn kell életben maradnod. Amikor ezzel foglalkoztam, krízisként éltem meg a felismerést, hogy tényleg baj van. Akkoriban a tagadás volt az általános reakció, őrültnek vagy hazugnak bélyegezték azokat a tudósokat, akik a klímaváltozásról beszéltek. Az inuitok számára ez kézzelfogható volt: rövidebb lett a vadászidény, bizonyos területeken más madárfajok éltek, mint korábban. A Yukon folyó száz évvel ezelőtt még minden évben ugyanakkor olvadt meg, és erre egy egész ünnep épült. Akkor, a kétezres évek elején már össze-vissza, egyik évben júniusban még be volt fagyva, a másikban már januárban felolvadt két hétre. A permafrost talajon álló, évszázados inuit falvak némelyike pedig elkezdett inogni. Ez a valóság hatott rám is. Az innuit kultúrát pedig bele is csempésztem a könyveimbe, az Amíg utazunk című kötettel indult sorozatomban szerepel rendszeresen Nanuk, az alaszkai eszkimó fiú, aki látogatóba érkezik egy magyar családhoz. Azóta több kalandba is keveredett a barátaival együtt.
Egy környezetvédő számára egyértelmű, hogy még a mi életünkben érezhetően meg fog fogyatkozni az ivóvíz, a tengerszint emelkedése miatt számos város válik lakhatatlanná, nőni fog az aszályok és az árvizek gyakorisága stb. Te, aki eléggé tisztában vagy a jelenlegi helyzettel, és azzal, hová vezethet, nem látod sötéten a jövőt, nem aggódsz szülőként?
Sokat gondolkodtam ezen, de nem akartam az anyaságról lemondani, és pont azért, mert szülő vagyok, bízom a jövőben. Még akkor is, ha megoldandó feladatok sokasága áll előttünk, nem szeretném nehézkessé tenni ezt a témakört, mert akkor senkit nem fog érdekelni. Nem lehet minden nap félni a jövőtől, nem tudunk minden gyászt cipelni. Szerintem az, akinek gyereke van, nem is teheti meg. Mentálisan tisztán kell maradnia, akármi is történik majd a jövőben.
Át kell adnunk egy pozitív szemléletet a következő generációnak, hogy képesek legyenek aktívan problémát megoldani. Ők nemcsak alakítói, hanem elszenvedői is lesznek a klímaváltozásnak, őket már jelentősen fogja érinteni a mi bűnünk. Ezért úgy gondolom, amíg még lehet, tegyünk meg mindent a környezetünk megóvásáért. Vállalnunk kell a felelősséget.
Ami tőlem telik és lehetőségem van rá, azt én megteszem. Ez a folyamat csak kis lépésekben mehet végbe, és valahol tényleg el kellene már kezdeni. Nem lehetetlen például tömegközlekedéssel és biciklivel élni. A kocsival rendelkező testvéremet csak akkor szoktam megkérni segíteni, ha tényleg nagy szükség van rá.
Szerinted másokat is rá kéne venni erre?
Én úgy gondolom, mindenkinek a magánügye, hogyan éli az életét, és nem hiszem, hogy ebbe bele kellene szólni. Nem is itt van az egész probléma kulcsa, hanem ott, hogy hányan gondolkodnak el majd komolyan azon, lehet-e, tudunk-e fenntarthatóbban élni. A szemlélet a fontos, ami szerint aztán igyekezünk a dolgainkat megvalósítani.
Szintén a Pagony kiadó Most én olvasok! című, olvasásra tanító sorozatának részeként is írtál a környezetvédelem témájában Amíg megváltjuk a világot címmel, illetve az Akadémia kiadónál Kácsor Lóránttal együtt jegyzitek a Greenbird című kiadványt, amely a téma magyar és angol szókincsével ismerteti meg az iskolásokat, amolyan Tesz-vesz szótár stílusban. Hogyan fordulsz a gyerekek felé, mit szeretnél elérni, átadni?
Egyfajta környezettudatos intelligenciát szeretnék kialakítani a gyerekekben. Írok arról, hogyan épülhet fel egy tisztább és egészségesebb jövő, milyen összefüggések alakítják ezt a világot, mi árt a környezetnek és mi segíti elő fenntarthatóságot. Az is célom, hogy a felnőttek és a fiatalok se legyenek apatikusak ezzel a témával kapcsolatban, hanem megértsék, hogy az ember nem élhet a természet nélkül. A természet sokkal nagyobb tiszteletet érdemel.
Egy gondolkodásmód, mentalitás kialakítására törekszem. Ahogyan a nyelvérzékünket vagy a rajztudásunkat is lehet fejleszteni, ezt a fajta zöld tudatosságot is. Azt is szem előtt tartom, hogy ezeket a könyveket a szülők olvassák fel a gyerekeiknek, rajtuk is átmegy a szöveg. Az író-olvasó találkozókon pedig igyekszem a gyerekekkel együtt gondolkodni. Ha saját maguk jönnek rá valamire, sokkal jobban beépül a világukba a megszerzett tudás. Ez a korosztály még nagyon vizuális, így rajzoltatom is őket, szeretik például az összehasonlítást: egy rajzot egy gondozatlan kertről és egy saját, elképzelt kertről, amibe olyan fűszernövényeket, bokrokat és fákat tehetnek, amiket csak szeretnének, és oda szállhatnak madarak, bejöhetnek állatok. Egyszer talán meg is valósítják mindezt: a könyveimmel építő jellegű vizuális világot szeretnék teremteni bennük.
Webajánló
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.