Farsangi jelmezötlet. Sergio, a pizzaszakács
Mutattunk már többféle saját kezűleg kivitelezhető farsangi jelmezt, ezúttal Sergio pizzaszakács jelmezét mutatjuk meg, akinek ötletes filc pizzáját gyakorlatilag szétkapkodták az ovis társak.
Az alapötlet, hogy pizzaszakácsnak öltözzön a kisfiúnk, adva volt. Egyrészt nagyon szereti a hasát, másrészt szívesen utánozza idehaza is a pincéreket, kiszolgálva a családtagokat, vagy jobb híján kedvenc plüss állatkáit. Természetesen a pizzát is szereti, ezért kitaláltuk, hogy az idei farsangon ő lesz
Sergio, a pizzaszakács.
Beavattunk a tervbe, nem ellenkezett, bár időnként elbizonytalanodott, mondván, szívesen lenne tűzoltó, esetleg olyan pizzaszakács, aki tűzoltó is egyben. A jelmezzel nem volt különösebb gondunk, hiszen a nagymamájától tavaly húsvétra kapott egy séfsapkát, hozzá tartozó köténykével. Fehér pólóba bújtattuk, kockás térdnadrágot adtunk rá, s erre került a kötény, a fejére pedig a sapka.
Az olasz jelleget arcfestéssel igyekeztünk hangsúlyozni – drogériában szereztük be az arcfestő készletet (olyan, mint a zsírkréta, faragó is van hozzá). Sergio-nak kackiás bajuszt, macsó kecskeszakállt rajzoltam, emellett az elengedhetetlen pajeszt, és a délszaki férfiakra nagyon jellemző összenőtt szemöldököt is megrajzoltam jelképesen. Az arcát kicsit pirosítottam, s máris előttünk állt a jóképű olasz pizzaszakács. (Ami egy jelmeznél lényeges: szerencsére Sergio nagyon tetszett saját magának is.)
A legnagyobb fejtörést maga a pizza okozta: miből és hogyan csináljuk meg? Eredetileg kartonból akartam kivágni, mígnem remek ötletet kaptam az Életszépítők Kreatív Közösségben (zárt Facebook csoport, sok-sok kreatív taggal, alkotóval), Pásztor Iréntől. Mutatott néhány unokáknak varrt textil ételt, ezzel meggyőzött: Sergio filcpizzát fog sütni az oviban!
A pizzatészta kartonnal megerősített fehér filc, 8 cikkelyre vágva. A feltétek között megtalálható a szalámi, az olajbogyó, a tojás, a szardínia (hal), a bazsalikomlevél, sőt, a ketcup és a reszelt sajt is – ezeket bézs kötőfonál és vörös cikk-cakk szalag képezi.
A pizza képekben
A farsangi mulatság jól sikerült, Sergio azóta is boldogan süti a pizzát idehaza.

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.




