Felnövő gyerekek, idősődő szülők támaszai: a hídgeneráció megtartó ereje
A híd- vagy szendvicsgenerációhoz tartozni különös, különleges érzés. Ők a késő negyvenesek, az ötvenesek és a kora hatvanas éveikben járók. Ők azok, akik nemcsak a tizenéves vagy fiatal felnőtt gyermekeikről gondoskodnak, hanem az idősödő, támogatásra szoruló szüleikről is.
A hídgeneráció elnevezés jobban kifejezi ezen életszakasz lényegét. A hídszerepnek pozitívabb a kicsengése, mint a szendvicsgenerációnak. Utóbbi a fiatal és idősebb generáció közé beszorult, kvázi kényelmetlen, fixált állapot érzetét kelti. Az ifjabb, idősebb generációk közötti kapcsolatot is elkülönültként érzékelteti, mintha nem lenne közvetlen kapcsolódás, átjárhatóság közöttük.
Nélkülözhetetlen hídemberek
Fontos felismeréseket hozhat ez az életszakasz. Sokan ezekben az években szembesülnek azzal, hogy már „másképp” gyerekek. Felcserélődnek a feladatok, ahogy egyre inkább az idősödő, segítségre szoruló szüleik támogatóivá válnak.
Ezzel egyidejűleg megélik azt is, hogy a tizen-, huszonéves gyerekeik elindulnak a felnőtté válás (rögös) útján, és jó szülőként támaszként állnak mögöttük.
Míg a gyerekek fészekből való kirepülése is komoly érzelmi terhet róhat rájuk, az is komoly vívódást jelenthet, ha a gyermekük nehezen boldogul. Nehezen választ munkát, hivatást, döcögősen indul a karrierje, rossz az anyagi helyzete, távolinak tűnik a családalapítás stb.
Jellemző persze az is, hogy a szendvicsgeneráció idősebb tagjai – az ötvenesek, a fiatal hatvanasok – nagyszülővé válnak, ez is tartogat számukra új feladatokat, „elvárásokat”, a nagyiszereppel járó megannyi örömön túl.
Mindezeken túl a hídgenerációhoz tartozóknak a saját öregedésükkel is meg kell birkózniuk (elsődlegesen mentálisan). Ilyenkor szembesülnek azzal, hogy más a teherbíró képességük, hogy az eltelt évek száma már látható nyomot hagyott…
Mennyit bírnak?
Mivel a híd- vagy szendvicsgeneráció tagjai még aktív szereplők a munka világában, a plusz feladatokat – az érzelmi, anyagi támogatást, a fizikai igénybevételt – a szabadidejük terhére tudják ellátni. A vállalások egy idő után érzelmi, mentális és fizikai kimerültséghez vezethetnek, ezért fontos, hogy mások mellett magukra is fokozottan figyeljenek.
A hídgeneráció élete állandó szerepváltásokból áll: egyik pillanatban tekintélyt parancsoló vezető vagy felelősségteljes munkát végző beosztott, vállalkozó stb., a másikban figyelmes szülőgondozó, a harmadikban aggódó szülő, aktív nagyszülő.
Fontos a szerepek szerinti elvárásokat összefésülni és racionalizálni. Belátni, hogy a teherbíró képesség véges. Sokan esnek a nélkülözhetetlenség csapdájába, abban a szorongató tudatban élik a mindennapokat, hogy nélkülük összeomlana a családi rendszer. A nélkülözhetetlenségben lehet igazság, de a saját jól-lét érdekében fontos a túlvállalásra, az erős kontrollra való hajlamot felismerni, elengedni.
Ha hídgenerációként hisszük, hogy egy család tagjai akkor tudnak jól működni, jól lenni, ha a családot összetartó kulcsszemélyek maguk is rendben vannak, ennek tudatában máris több énidőt, pihenést, kevesebb terhet engedünk az életünkbe. Ésszerűen közelítjük meg a feladatokat, magunk is elfogadjuk és igénybe vesszük a lehetséges segítségeket, nem pedig a tehetetlen és végtelenségig terhelhető áldozat szerepét vesszük fel.
Mert magunkra vigyázni legalább akkora felelősség, mint másokra figyelni, másoknak segíteni!
Nem mindent lehet megoldani. Nem kell mindent egyedül megoldani. Elegendő az idősödő szülők elég jó gyermekének lenni, elegendő a felnövő vagy már nagykorú gyermekek elég jó szülőjének lenni.
A mindenhatóság mítosza
Értő figyelem mellett szülőként hagyni kell, hogy a felnőtt korba lépő gyermek tapasztaljon, nem előremutató mindent átvállalni helyette. A védőhálót lazán tartva a burokból kiengedve érdemes az önállóság felé terelgetni.
Idősödő szülő gyermekeként pedig fontos tiszteletben tartani a szülő méltóságát, csak akkor segíteni, amikor valóban szükséges (határhúzás), nem pedig átvenni az élete feletti irányítást (infantilizálás).
Nyitókép: Danik Prihodko/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
