Legyen mibe kapaszkodni, minden esetben. A reményről

Van az emberi lélekben egy rejtélyes kincs, amelyet mindenki ismer, ám eredetéről fogalmunk sincs. Ez nem más, mint a remény.

Mindannyian tudjuk, mi a remény. Azt is, hogy az hal meg utoljára, de tényleg utoljára. Mindannyian nagyszerűen tudunk reménykedni, gyakorlatilag bármiben. De honnan ered a reményre való képességünk?

A remény nem racionális. Hibátlanul tudunk reménykedni akkor is, amikor semmilyen ésszerű érv, semmilyen korábbi tapasztalat, statisztikai valószínűség nem támasztja alá reményeinket. A remény tehát nem az elme szüleménye. A reményt nem is az agyunkban, hanem a szívünkben érezzük.

A remény nem evolúciós eredmény. Evolúciós eredmény az, amikor korábbi tapasztalataink alapján joggal számítunk valamire. Amikor ki tudjuk számítani a valószínűségét, amikor olvassuk az előjeleket.

A remény azonban minden korábbi tapasztalatot felülír. A remény túlmutat a statisztikai valószínűségen. A remény akkor is él, amikor az elme, a saját forrásaiból következtetve, azt mondja: ez lehetetlen.

A remény a szívben születik. Ott is fogan, de vajon honnan jön a mag, mely elindítja a folyamatot? Hogyan vagyunk képesek akkor is reménykedni, amikor minden észérv, minden tapasztalat, minden kiszámítható lehetőség ellene szól reményünknek? Hogyan lehet ekkora ereje a reménynek?

Úgy hiszem, a remény egy ragyogó, a mi világunkon túlmutató dimenzióból ered. Ha úgy ismerősebb: Isten ajándéka. Lehet, hogy az ember kiűzetett a Paradicsomból. Lehet, hogy ez egy „büntetőbolygó”, ahogy sokan hiszik. Lehet, hogy „siralomvölgy”. De a remény nem vétetett el az embertől, sőt, éppen ezek között a körülmények között élve kapta meg. Hogy legyen mibe kapaszkodnia, minden esetben.

Hogy mindenre elegendő-e a remény? Természetesen nem. Sőt, túlzott alkalmazása egyenesen a romlásba vihet. Ha reméled, hogy aki eddig bántott, majd felhagy vele, ha reméled, hogy be tudod venni azt a kanyart százötvennel is, ha reméled, hogy a nyitva hagyott ajtódon nem megy be illetéktelen…

A remény értékes ajándék, de meg kell tanulni bánni vele.

A remény azonban nem ad mindenre megoldást. Leginkább úgy működik, mint az autóban az önindító: beindítja a motort, majd utána a motor dolgozik, és attól megy előre a járgányunk. A remény nagy kincs, kezeljük kellő tisztelettel, de tudnunk kell, mire való. Isteni ajándék, de nem minden zárat nyitó csodakulcs. Önindító: megadja azt a kezdő energiát, hogy reggel felkelj, és nekifuss a napnak. Aztán a többi a te felelősséged. Rengeteg tennivaló, ami időt, energiát igényel. S ha megteszed, amit meg kell tenni, jó eséllyel meg is lesz az eredménye.

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × három =

hirdetés