Kik vesznek körül? Rajzold meg a kapcsolati hálódat, rengeteget elárul rólad
Sokféle gyűjtőfogalom alakult ki a különféle társadalomtudományok szakzsargonjában: szociális háló, szociális atom, közösségi rendszer, interperszonális hálózat stb., de nevezzük bárhogy is a lényeg ugyanaz:
ismerősi körünk struktúrája, kinézete, mindennapjai alapvetően hatnak ránk, nemcsak érzéseinkre, gondolatainkra, de viselkedésünkre éppúgy.
Önreflexiós gyakorlat:
rajzold meg a saját kapcsolati hálódat!
„Végy egy sima, fehér, A4-es papírlapot és valami íróeszközt, ha kreatív kedvünkben vagyunk, akár egész színpalettát is magunk elé tehetünk, ugyanis szükség lehet rá. A pontos instrukció a következő: a lap közepére tegyél egy apró pontot. Ez leszel most te. Az a pont téged jelöl, a lap pedig a szimbolikus környezeteddel egyenlő. A kérdés: ki is lesz ebben benne? Tegyél föl a lapra minden számodra fontos személyt! Jelöld őket egy-egy másik ponttal, úgy, hogy később is beazonosítható legyen, melyik pötty, kit jelöl.”
Megjegyzés: előtte tisztázd önmagaddal a fontosság mibenlétét. Sokan itt csak azokat a személyeket vésnék föl a lapra, akiket szeretnek, vagy kedvelnek, azonban ez torzított kép lenne. Számos embertől hallottam már e kérdéseket: „De anyósomat is muszáj felvenni? És a főnökömet? Ne már!” Legyünk kicsit realisták, igen, valóban lesznek olyan rokonok, vagy kollégák, akiket nem kívánsz még gondolatban sem felidézni, nemhogy hetente találkozni velük, de csak így kaphatsz teljes képet aktuális szociális hálódról. Ami még fontos, hogy a pontok egymáshoz való távolsága is számít, nemcsak a hozzánk való viszonya. Látni fogjuk, meglepően sok időt el lehet szöszmötölni egy ilyen, elsőre egyszerűnek tűnő ábrával. A fáradság azonban meghozza a gyümölcsét, hiszen a végén nemcsak az derül ki, hányan vannak a számunkra fontos személyek, hanem az is, milyen rendszert alkotnak ők nap mint nap az életünkben.
Miután a feladat végére értünk, tegyünk pár önreflexiót az alábbi kérdések mentén:
1. Milyen érzés látni a szociális hálódat? Milyen érzés dominál, amikor ránézel a kapott ábrára? Elégedettség? „Ez remek, ennyi ismerősöm van, milyen jó, nem is tudtam. Egyszerűen meg vagyok lepődve!” Vagy pont ellenkezőleg, esetleg szembesítő: „Ó, ilyen kevesen vannak csak, ajaj, ez gáz!”
2. Vajon sok vagy kevés, akik ott vannak körülötted? Egyedül vagy, netán épp ellenkezőleg, olyan, mintha bezárnának, és végre megérted, miért nem kapsz levegőt a legtöbb napodon?
3. Mellesleg jegyezzük meg azt is: Hogy lehet nálad egyáltalán felkerülni erre a lapra? Mitől válik fontossá valaki?
4. Ki maradt le? Ki hiányzik róla? Vagyis újabb fontos szempont lehetne: hogy kit hagytál ki? Sokunkat de tud az bántani, ha valaki lemaradt!
A gyakorlatot befejezve visszük tovább a napunk hétköznapi menetét, majd este mész haza a busszal, villamossal, vagy csak ülsz a volán mögött, és egyszer csak bevillan: „Aj, Jánost és Tímeát kihagytam! Ez meg hogy történhetett?” És vajon miről szól mindez, miért hagytad ki őket, ha hirtelen nem fogadod el, hogy merő véletlenből esett ez meg.
Folytatva önmagad kérdezését rengeteg apró önismereti hozadéka lehet, ha elkezdjük elemezni pontról pontra akár az összképet, akár annak csak egy-egy szeletét. Képzeljük csak el, milyen izgalmas lehet, ha évente minden születésnapunkkor (vagy egyéb eseményhez kötve) elkészítjük ezt a rajzot. Az egyes változások önmagukért beszélnek majd, néha mosolyt csalva arcunkra, néha pedig szembesítő bűntudatot sejtetve.
Végezetül egy újabb szempont kerüljön elő, mely már túlmutat az ábrán. Ha most azt kérdezném, hogy miként nézne ki az ideális vagy legalább az elég jó szociális hálód, akkor mit válaszolnál?
Mennyi pontnak, vagyis személynek kellene máshol lennie a való életben, mint ahol most találod őket? Kik azok, akiket közelebb szeretnél tudni, és kik azok, akiket szíved szerint inkább kiteleportálnál valahova a világűrbe, vagy ha nem is oda, tőled legalább tisztes távolba?
A jövőbe mutató kérdés pedig a következő:
mit tehetsz azért holnaptól, hogy a jelenlegi ábra és ez az elképzelt, vágyott szociális háló közelítsen egymáshoz? Milyen vállalást tudnál tenni? Mi múlik rajtad? Mi függ tőled ebben a sajátos értelemben? Hol a te felelősséged?
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
