Lájkmesterek, fotelforradalmárok. Mit teszünk valójában a világ jobbítása érdekében?
Lájkmester, fotelforradalmár. Ez a két szó néhány évvel ezelőtt még nem létezett. Persze maga a jelenség, melyet illusztrálnak, jóval régebbi eredetű – mégsem öröktől fogva való.
Régebben is megvolt az a felület, ahol bárki határozott, ám teljesen megalapozatlan véleményt nyilváníthatott olyan témákban, amelyekről semmi valódi ismerete nem volt. A kocsmapulttól a fodrászatig ezernyi lehetőség volt jól megoldani a közel-keleti helyzetet. Viszont valahol mélyen mindenki tudta, hogy nem tud semmit, nem tehet semmit, és nem is tett semmit azzal, hogy szóban „rágta a gumicsontot”.
Virtuális világunk azonban megtéveszt bennünket e téren is. Szeretjük a virtuális játékokat, mert megadják az illúziót, hogy egy-egy pálya teljesítésével megoldottunk egy problémát, hogy fejlődtünk, többé váltunk ezáltal. Pedig a való életben semmi haszna, ha öt lépésből begyűjtöttük az összes lila háromszöget…
Egy pozitív kezdeményezést boldogan „lájkolunk”, és elhitetjük magunkkal, hogy tettünk valamit a világ jobbítása érdekében.
Nemrég egy alapítvány számára gyűjtött pénzt egy maratoni futó „eladó kilométerek” címmel. Elmondta, hogy ha mindenki, aki lájkolta és megosztotta a posztját, adott volna csak 500 forintot (ez fél doboz cigi vagy egy kisebb hamburger ára!), százszor annyi pénz gyűlt volna össze, mint amit a két-három valóban adakozó ember összeadott (pedig ezek komolyabb összegek voltak).
A virtuális felület elhiteti velünk, hogy – mivel a neten mindennek nyoma marad – létezésünk fontos, hatással vagyunk a világra, és mindezt kényelmesen, biztonságosan, komfortzónánk közepén üldögélve, erőfeszítések nélkül is teljesíthetjük. Mert elhisszük, hogy bármit is számít, ha lájkolunk, ha jelvényeket tűzünk ki vagy épp átszínezzük a profilképünket. Hangsúlyozom, nem magával a lájkolással és csoporthoz tartozással van a gond, hanem azzal, ha elhisszük, hogy most aztán tettünk valamit, ami számít.
Energetikai szinten persze minden számít: gondolat, szó, cselekedet. Valódi ima és meditáció, valódi öröm és lelkesedés mind-mind hatással van a világra. Ugyanígy hatással van az indulat, a düh, a rettegés, az aggodalom, a sajnálkozás. Amit belül érzünk, azt tudjuk hozzátenni a világhoz. Ha öröm, derű és lelkesedés van bennünk, azáltal több öröm, derű és lelkesedés van a világban. Ha félelem, szorongás, aggodalom van bennünk, akkor ezeket szaporítjuk.
A teremtés három szintje: gondolat, szó, cselekedet. Használjuk mindhármat, de fontos tudatában lennünk, mekkora különbség van ezek erejében! Ha csak lájkolunk meg színezgetünk, ám legyen, de ne gondoljuk, hogy tettünk is valamit. Egy gombnyomás fontossága azon múlik, minek a gombja! Egy lájk, és átutalási megbízás vagy épp egy atombomba aktiválása is egy-egy gombnyomás, mégis, micsoda különbség van az eredményekben! Érdemes minden kattintás előtt ellenőriznünk: „na és akkor mi van?”
Most azt kérdezed: jó, de akkor mit tehetünk? Igen, fontos tisztázni, mit tehetünk és mit nem, mert ez az alapja a helyes cselekvésnek. Vannak területek, ahol tehetetlenek vagyunk, és vannak olyan területek is, ahol tehetünk – tehát „tehetősek” vagyunk. Ez utóbbi területeken tehetünk valamit – hát tegyünk! Ha azonban ál-cselekedetekkel áltatjuk magunkat olyan területeken, amelyeken valójában nem tehetünk semmit, akkor elmulasztjuk megtenni azt, amit valóságosan megtehetünk.
Álproblémákat generálunk, álvitákba öljük szellemi energiáinkat – és addig sem teszünk semmi hasznosat. Ehhez viszont rövid az élet, és nem is erre kaptuk!
Szakadjunk el a virtuális harcoktól és foglalkozzunk inkább valódi dolgainkkal. És tegyük meg azt, amit valóban megtehetünk. Hogy hol és mit? Ott, ahol épp vagyunk, azokkal szemben, akik szintén ott vannak, és azt, amit az adott helyzetben lehet. Ez sem kevés tennivaló, kitölt egy életet.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
