Gyertyával is lehet fűteni? Győződjön meg róla! A nyílt napokon kinyit jó pár privát passzívház is!
Jó néhány európai országhoz hasonlóan már nálunk is hagyomány, hogy a Nemzetközi Passzívház Nyílt napok programsorozat részeként november első hétvégéjén kinyitnak használatban lévő passzívházak a látogatók előtt. A program természetesen nemcsak tervezők, mérnökök, kivitelezők, ingatlanfejlesztők stb. számára lehet érdekes, hanem mindazoknak, akiket érdekel a német szabvány világszerte elterjedt, fokozottan energiahatékony építési gyakorlata, és nem tudják elképzelni, milyen épület az, amit néhány gyertya lángjával is ki lehet fűteni, az éves fűtésköltsége pedig kevesebb, mint egy normál állapotú panellakás havi fűtésdíja a téli hónapokban.
Tizenegy éve hívta életre a német Passivhaus Institut a Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok c. rendezvényt, amelyet ma már Európa számos országában, köztük hazánkban is megrendeznek. Magyarországon a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) szervezésében 2009 óta látogathatók előminősített, illetve minősítést szerzett passzívházak. A hagyományosan november első hétvégéjén kinyitó, fokozottan energiahatékony épületek ingyenesen és egyénileg látogathatók a szervezők által megadott időpontban. Az egyénileg látogatható épületek listája, az időpontokkal és kiegészítő információkkal hamarosan felkerül a www.passzivhaznyiltnap.com oldalra.
Szervezett kirándulást is terveznek azok számára, akik több passzívházat is megnéznének. A PAOSZ által szervezett autóbuszos túrán való részvétel az előző évek gyakorlata szerint díjfizetéshez kötött. Autóbuszos túra keretében idén is fővárosi, főváros környéki passzívházakat kereshetnek fel az érdeklődők minősített passzívháztervezők – programvezetők – kíséretében.
Budapest környéki passzívházak látogatása szervezett autóbuszos túra keretében
Programismertető
Időpont: 2014. november 8. szombat
8:00-8:30 Gyülekezés Budapesten, a Komjádi Béla uszoda előtt (II. kerület)
8:30 Indulás
9:00-9:30 Első állomás: százlakásos passzívház, Budapest XIII. kerület
Programvezetők: Nagy Csaba és Pólus Károly okl. építészmérnökök

Elkészült a legtakarékosabb magyar bérház: passzívház 100 lakással. Képes összeállításunk a képre kattintva olvasható
A XIII. kerületi százlakásos passzívház
9:35 Indulás a XIV. kerületbe
10:00-10:25: Második állomás: passzívház komponensekkel megvalósult társasház, Budapest XIV. kerület
Programvezető: Pusztai Ákos ügyvezető
10:30 Indulás Budaörsre

Elfelejthetjük a rezsit örökre! A passzívházaké, a zéró- és pluszenergiás épületeké a jövő. Az összeállítás a képre kattintva olvasható
11:10-11:35 Harmadik állomás: a budaörs minősített passzívház (családi ház) megtekintése.
Programvezető: Nagy József építtető-tulajdonos
11:40 Indulás a budaörsi programra
12:10-12:35 Negyedik állomás: az Internorm bemutatóterem megtekintése Budaörsön
Programvezető: Klinger Gábor, az Internorm magyarországi képviseletének vezetője
Internorm bemutatóterem, Budaörs
12:40 Indulás Pesterzsébetre
13:20-13:55 Ötödik állomás: Budapest első passzívház minőségű iskolaépülete, Budapest XX. kerület
Programvezető: Szekér László DLA okl. építészmérnök, minősített passzívháztervező és oktató
Az első magyar passzívház minőségű iskolaépület
14:00 Indulás a XVII. kerületbe
14:40 – 15:00: Hatodik állomás: a 17. magyar minősített passzívház (családi ház) megtekintése, Budapest XVII.
Programvezetők: az építtető-tulajdonosok
XVII. kerületi passzívház, a 17. minősített magyar passzívház. Tervezője Hegedűs Attila, minősített passzívháztervező
15:05 Indulás Gödöllőre
15:40 – 16:05 (25’) Hetedik állomás: Gödöllő, társasházi lakásfelújítás passzívház komponensekkel
Programvezető: Benécs József okl. gépészmérnök, minősített passzívháztervező és oktató
A gödöllői társasház
16:10 Indulás Dunakeszire
Passzív sorház Dunakeszin
16:50-17:15 Nyolcadik állomás: a dunakeszi minősített passzív sorház megtekintése
Programvezető: Szentmihályi-Nagy István okl. építészmérnök
17:20 Indulás Budapestre
17:46 Érkezés Budapestre, a Komjádi uszoda elé
18:00 A program zárása
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi díj: 8 000 HUF
Jelentkezni a phnyiltnap2014@gmail.com email címen lehet Szekér László DLA építész, minősített passzívháztervező programkoordinátornál. További részletek a rendezvény weboldalán >>
Ajánló
Lenyűgöző passzívház Budajenőn, minimális fűtésköltséggel

Lázár Antal DLA, Kossuth-díjas építész, egyetemi tanár különleges passzívházat tervezett Budajenőn. A fokozottan energiatakarékos piramisház rendhagyó építészeti formálásával véleményünk szerint az egyik legszebb magyar passzívház jelenleg. Az összeállítás a képre kattintva olvasható
A nyitóképen egy budapesti passzívház látható. Tervezője a fiatal építészekből álló A3 Építész Kft. Részletek >>

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.