Ha nem ártasz senkinek, tégy, amit akarsz!

Ha nem ártasz senkinek, tégy, amit akarsz! Állítólag ez a Wicca boszorkányszövetség (neo-pogány vallásként definiálják) egyik jelmondata. Nagy erejű mondat ez, és gondoljunk bármit is a boszorkányságról, a Wicca követőiről, maga a szemlélet alapvetően szimpatikus. Legalábbis első olvasatra. A gond akkor keletkezik, amikor alkalmazni próbáljuk.

A háttér-történet

Egy facebookos poszt alatt kommentben egy nő kifejtette, hogy ő nem szült gyereket, nem is fog, már ki is futott az időből. Meg is indokolta: úgy érzi, ők a párjával így képeznek kerek egészet, a gyerek csak közéjük állna, ő nem bírná a megosztott szerepkört, és egyáltalán: nem vágyik rá. Úgy hiszem, ez korrekt így.

Nem húzta le azokat, akik másként döntenek, nem emlegette fel azokat, akik ugyan szülnek, de aztán az, hogy mit kap az a gyerek, szeretetlenségtől az aktív bántalmazásig, az már kevésbé szép, szóval nem bántott senkit. Az ő útja is egy út, és tulajdonképpen nem árt senkinek. Senki mástól nem veszi el az anyaság örömét, a lehetőséget, hogy más utakon járjon.

Ehhez képest pár percen belül be is futott az első reakció: egy másik nő elmondta őt mindennek, „nők szégyene”, erre külön is emlékszem, ezt írta. További kommentelők rossz kívánságokkal árasztották el, kívánták neki, hogy hagyja el a párja, pusztuljon az út szélén, elhagyatva, kínok között. Mert ugye

tégy, amit akarsz… kivéve, ha az, amit teszel, nem tetszik! Mert akkor mégis hogy képzeled…?!

Elgondolkodtam, vajon miért kelt egyesekben ilyen mély, zsigeri indulatot az a tény, hogy valahol a világban van egy másik ember, aki más úton jár, mint ők. Milyen belső, súlyosan elásott fájdalom-pontra tapos rá az az ismeretlen, a maga másféleségével, hogy üvölteni kelljen miatta?

Nemrég olvastam egy interjút egy híres színésznővel. Megfogott, amit a „különleges” életútjáról mesélt. Azt mondta, igen, az emberek szeretik az érdekes életrajzokat, szeretnek arról olvasni, hallani, hogy valaki rendkívüli életet él. Végtelenül izgalmas követni az ilyen életutat. De azért akkor, amikor konkrét embertársukról (gyerekükről, barátjukról, szomszédjukról) van szó, akkor bizony legyőz mindent a „de te, te csak legyél inkább normális!” parancsa. Normális… a szó nem „jót” jelent. Csak annyit: a norma szerinti. Csak egy statisztikai fogalom: a többség útja. 50%+1.

Az említett színésznőt is kegyetlenül meghurcolta a közvetlen környezete. Különleges az élete, izgalmakkal teli a munkája, emellett civil hivatása is van, bejárta a fél világot, tanult, tapasztalt nem hétköznapi dolgokat. A tágabb családja viszont az egészből csak annyit értett meg, hogy nem él rendes életet, nincs férje, nincs gyereke, nincs meg a kertes ház fehér léckerítéssel, elöl virágokkal, hátul egy vidám kutyával. Ja, és egy rendes állása sincs. Mert hát mi az a bohóckodás a kamerák előtt? Az is munka? Na ugye!

A Wicca jelmondat tehát önmagunkba tekintésre hív. Egyrészt, ha teszel, amit akarsz, nézd meg, ártasz-e vele. Az nem ártalom, hogy másnak nem tetszik, viszont meg kell tanulni elviselni. A szabadság mellé nem ígért senki tapsvihart. Ha nem ártasz, akkor hajrá, az életed a tiéd. És senki nem köszöni meg, ha nem élsz a lehetőséggel, hogy a saját életedet éld.

Másrészt, ha felháborít az, hogy valaki másképp érez, másképp gondolkodik, mint te, figyelj befelé. Kérdezd meg, miért fáj ez neked? Vajon a gyűlölködő kommenteket íróknak miért fáj, hogy valaki vállalja a másféle útját? Hiszen nem árt senkinek… sőt, szerintem az lenne ártalmas, ha vágya és késztetése ellenére kényszerítené bele magát egy olyan életvitelbe, amelyben nem boldog. Aki nem boldog, az hogyan adhat boldogságot másnak, ha neki magának sincs?

Maradva specifikusan a történet témájánál: nem áll meg az a tézis, hogy „ez az élet rendje”. Minden korban voltak emberek, akiknek nem lett gyerekük. Meddőség, cölibátus, pártában maradás, apácafátyol… ezek a kulcsszavak. Ma csupán tudatosabban dönthet az ember afelől, hogy vágyja-e, akarja-e. Azzal sem korrekt érvelni, hogy „bezzeg mások meg a fél karjukat adnák, ha lehetne gyerekük”. Attól ugyanis, hogy egy gyerekre nem vágyó nő beleerőszakolja magát a gyerekvállalásba, még egyetlen másik nő nem fog könnyebben teherbe esni. Egyszerűen nincs logikai kapcsolat a kettő között.

Sokféleségünk bőven belefér az Univerzum végtelen változatosságába. Van, aki köztes neműnek születik, és kromoszóma-vizsgálattal derül csak ki, hogy pl. melle van, de petefészkei, méhe nincs, és valójában XY kromoszómapárral rendelkezik, tehát külseje ellenére kromoszomálisan bizony „férfi”. Van, aki a saját nemében talál szerelemre és vágyra. Van, akiben nem aktiválódik a szaporodás vágya. Van, akinek olyan sorsfeladata van, amit nem is tudna beteljesíteni, ha gyermeket nevelne.

Ma, amikor a korábbiaknál mérhetetlenül nagyobb hangsúlyt helyezünk a tudatosságra, talán megértünk arra is, hogy tudatosan fogadjuk el a másik ember másféleségét. És használjuk bölcsen a jelmondatot: ha nem árt senkinek… hát hadd tegye, amit akar! Ne bántsuk érte. Mert azzal viszont ártunk neki.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − tizenöt =

hirdetés