Kínai szezámmagos csirke
Sokan szeretik a kínai recept szerint készülő szezámmagos csirkét, és bizonyára sokan el is készítenék, ha ismernék a titkát. Az alábbi recept tudtommal eredeti kínai, néhány hozzávalót nálunk beszerezhető alapanyagokkal helyettesítettem.
Hozzávalók
1 egész csirkemell
só
bors
fél dl víz
étkezési keményítő
Hozzávalók a bundához
2 csésze liszt
1 csésze keményítő
1 tojás
1 csapott kanál szódabikarbóna
fél dl olaj
víz
Hozzávalók a szószhoz
1 csésze cukor
2 evőkanál piros arany, vagy Erős Pista, ha csípősen szeretnénk
1 evőkanál ecet
fél dl víz
maréknyi szezámmag
Ahogyan én készítem
A feldarabolt csirkemellet sózom, borsozom; 2 evőkanál keményítőt összekeverek kevés vízzel, megforgatom benne a húst, majd állni hagyom 30 percig.
Közben elkészítem a bundát. A hozzávalókat összekeverem, és annyi vizet adok hozzá, hogy sűrű palacsintatészta állagot kapjak. A csirkemelleket beleforgatom a tésztába, alaposan összedolgozom. Olajat forrósítok wokban (bő olajban süssük!). Amikor az olaj felforrósodott, a wokot leemelem a tűzről, beleteszem a bundázott csirkét, majd visszateszem a tűzhelyre, és állandó forgatás mellett ropogósra sütöm. Papírszalvétára – vagy konyhai papírtörlőre – szedem.
A szósz hozzávalóit beleteszem a wokba, és alaposan összefőzöm. Hozzáadok egy maréknyi szezámmagot, nagyjából egy percig tovább főzöm. Végül hozzáadom a kisütött, bundázott csirkét, összeforgatom, és tálalom.
Jó étvágyat kívánok!
Bágyok Karcsi vagyok, 5 gyermekes apuka. Imádok főzni a családomnak, a barátoknak, és bárkinek, aki élvezni tudja a valódi ízeket.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.