Kipróbált recept az élethez, avagy mennyit érnek a bölcs szavak?
A bölcs szavak réges-régen bizonyára kincset értek. Vagy épp lefejezés járt értük. Mindenesetre erejük volt. Az emberek keveset beszélgettek, a tömegek leginkább a hétköznapi teendőikkel kapcsolatos, szükséges megbeszélnivalókra korlátozták mondókájukat. Az iskolázottság nemhogy nem volt tömeges, de egyenesen ritka volt. Bölcsek persze voltak, de ritkán szóltak. Tanításuk pedig vagy célba ért, példamutatásuk által, vagy nem. Manapság más a helyzet.
Olvasni mindenki tud (sokan még meg is értik az eléjük rótt betűket), minden, de minden elérhető a valós és virtuális könyvespolcokon. Az internet messzemenően ellustította az embert, már alig van, aki valóban kutat, keres, utánajár dolgoknak, hiszen a szánkba repül a sült bit-galamb, sőt, ha nem is akarjuk, akkor sem tudjuk kikerülni. Ömlenek a bölcsességek, vastag könyvektől a naplementés-angyalkás-szívecskés képekre montírozott kétmondatosokig minden formában. Nem állíthatjuk, hogy nem kaptuk meg, és kapjuk meg nap mint nap, a receptet az „élethez”. Jó részük egészen használható is – lenne.
Sokan mégis azt tapasztalják, hogy hiába a sok könyv, a sok valóban bölcs gondolat, valahogy mégsem történik meg életükben a kívánt változás.
Mi lehet a baj? Mi hiányzik?
Először is: információözönben élünk, egyszerűen túl vagyunk ingerelve. Nagymamám járatta a nőknek szánt akkori egy szem hetilapot, és egy hétig élt belőle. Mindennap olvasott belőle egy-egy cikket, és elgondolkodott rajtuk. Kedves Olvasó, kérlek, számold meg, csak egyszer, egyetlen napon, húzz strigulákat egy papírra: te hány cikket olvasol el? És ebből hány olyat találsz, aminek a tartalmát jó lenne mélyen átgondolni? És megteszed? Vagy átfutod-lájkolod-elfelejted, hiszen ott vár a következő, most is legalább hat másik ablak van nyitva a böngésződben.
Másrészt az olvasás bizony csapda. Egy bizonyos szintig valóban segítség magvas gondolatokat megismerni, ám maga az olvasás ál-cselekvés. Az ember meg van győződve arról, hogy „tesz önmagáért”, meg az életéért, az egészségéért, a kapcsolatáért stb., ugyanis rengeteget olvas a témában. Csakhogy ez még nem cselekvés, ekkor még nem tettünk szinte semmit!
Minden elméleti bölcsesség annyit ér,
amennyit az életünkben érvényre tudunk juttatni belőle.
Fotó: www.ifunnyweb.com
Azt pedig úgy érhetjük el, ha cselekvésre váltjuk a megtanultakat. Kedves Olvasó, ha már úgyis ott a papír és a ceruza a striguláknak, kérlek, számold össze azt is, hányszor váltod cselekvésre a virtuálisan begyűjtött bölcsességeket? És mi módon? Valóban hasznát veszed az olvasottaknak, vagy azok „csak úgy vannak”, az élet meg máshol van?
Egy kedves ismerősöm győzködött egyszer, hogy mivel „minden agyban dől el”, elegendő, ha rengeteg információt összegyűjtünk, ha sokat olvasunk, és attól majd minden megoldódik. Ha valaki, hát én aztán igazi könyvmoly voltam sokáig, ám ez ügyben nem tudtam egyetérteni vele. Mivel épp vacsorameghívásunk volt hozzá, megkérdeztem, hogy vannak-e szakácskönyvei. Persze, hogy voltak, mutatott is háromsornyi könyvet a polcon. Akkor azt mondtam: ha elegendő lenne mindent agyban elintézni, akkor neki nem kellett volna egész délután nekünk vacsorát főznie, elég lett volna odaadni egy-egy receptleírást, és mindenkinek kedves egészségére!
Hiába van ezerkétszáz szakácskönyvem, vacsora csak akkor lesz, ha kimegyek a konyhába, pucolok krumplit, hagymát, kavarok, pirítok, felöntök, sózok… és végül tálalok valami ehetőt. Ugyanígy, azok a bölcsességek, amelyek nem vernek bennünk gyökeret, azok nem hoznak hajtást, amelyeket nem váltunk cselekvésre, azoknak a gyümölcseit nem élvezhetjük.
Ráfoghatjuk a rohanó időre, a változásokkal terhes korra, amiben élünk, az internet lustító hatására, a médiára és az információbőségre ezt a jelenséget, ám ezek egyike sem felelős azért, ha a kapott bölcs gondolatokkal nem érsz el változást. Csakis rajtad múlik, hogy mit kezdesz velük. Hogy elgondolkodsz-e rajtuk, megtalálod-e az életedben azt a területet, ahol konkrét tettekre is tudod váltani őket, és a cselekvés útjára lépsz-e.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
