Komolyzenészek, ahogy ritkán látni őket. Nikolaj Lund fotóművész zseniális képsorozata
Klasszikus zenészek portréfotózása nem lehet könnyű hivatás, óriási fantázia kell ahhoz, hogy ugyanazt a témát újra és újra másképpen dolgozza fel valaki, még inkább, ha közben magának a zenének az erejét, jellegét, továbbá a hangszer és a zenész viszonyát is szeretné kifejezni képben.
Nikolaj Lund mindezt rengeteg humorral, ötlettel műveli, közben időtlen eleganciával és a téma iránti hatalmas tisztelettel: ő maga is csellóművészként szerzett diplomát, végül azonban a fotóművészet mellett döntött. Így nála értelmet nyer az azonos szóval kifejezett párhuzam: egy zeneművet komponálnak, egy képnek kompozíciója van.
Kompozícióiban izgalmas és harmonikus viszonyban van a tér, a zenészek és a hangszereik, játszik a közeggel, a bútorokkal, az enteriőrrel és a formákkal is. Nyilatkozatai szerint elsősorban a zenészek inspirálják, az előkészített helyszínen pedig hagyja, hogy hasson rá a hangulat, az időjárás, a tér és a portré tárgya egyszerre. Néha a zenész személyiségét, néha a zene jellegét emeli ki, de mindig rendkívül kifejezően.
Az előadások alatt és után készült live- és backstage fotói sem kevésbé izgalmasak: szintén nem szokványosak és kedvet csinálnak egy komolyzenei koncerthez.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
