Madármentő. Interjú Lehoczky Krisztiánnal
Nagyon kedves képbe futottunk bele nemrég a Facebookon: egy megmentett hattyú elengedése előtti utolsó pillanatokat ábrázolja, a madár körbeöleli gondozóját és odahajtja a fejét a mellkasára. Mesebeli pillanat. A Mályi Madármentő Állomás alapítójával, Lehoczky Krisztiánnal beszélgettünk.
Ezek szerint megölelheti az embert egy hattyú?
Fiatal hattyú volt, idei keltésű, nem tapasztalt még olyan sokat, mint egy felnőtt madár, elfogadja az új helyzeteket, így nyugodt tud lenni az ember közelében. A kezemben tartottam, amikor gyűrűzték, és a nyakamba raktam a fejét, hogy ne csapkodjon. Valóban meghitt pillanat volt.
Hogyan került az állomásra?
Az Aggteleki Nemzeti Park őrszolgálata hozta be, egy családi ház kertjében találta a tulajdonos, és őket hívta. Úgy kell elképzelni, hogy a hattyú egy vízimadár, úgy száll fel és száll le, mint egy repülőgép, tehát nagy hely kell neki, egy zártabb kertből nem tud kirepülni. Valószínűleg úgy került oda, hogy nekiütközhetett valaminek, felső vezetéknek, villanyoszlopnak, és bezuhant. Nem találtunk rajta törést, de nyomásra fájlalta a kulcscsontját. Tizenkét nap pihenő után engedtük vissza.
Nehéz elengedni az állatokat?
Persze. Apa vagyok, van két gyerekem, kötődöm az állatokhoz is, egy kicsit a szülő gondoskodás érzését keltik fel bennem. Akkor nehezebb, amikor hónapokig gondozunk olyan madarakat, amelyek pelyhes fiókaként kerültek hozzánk. Ilyenkor azért aggódunk, helyt állnak-e majd a természetben. Például nemrég engedtük el azt a három kis erdei fülesbaglyot, amelyeket még májusban dobott ki valaki egy szemeteszsákban. Az anyjuk mindkét szárnyát eltörték és muszáj volt elszakítani tőlük, mert a lábán is alig állt szegény, meg kellet műteni, mindkét szárnyát vasdarab tartja össze. Nem lett volna jó terhelni a fiókáival, nem tudott volna gondoskodni róluk. Tehát mi nevelgettük őket, nagyon izgultunk, sikerült-e felkészíteni őket.
Hogyan lehet fiókákat megtanítani boldogulni a természetben?
Egyrészt egy idő után magunktól is elszakítottuk őket, hiszen nem az emberhez kell hozzászokniuk. Egy nagyobb röpdébe kerültek át, ahol egy tartósan sérült, erdei fülesbagollyal voltak összezárva. Ez a bagoly már csak egy-két métert tud repülni, valaha egy kamion gázolta el, és helyrehozhatatlanra tört a szárnya. Őt már nem engedhetjük el, de jó élete van egy nagyobb röpdében, és a kicsik pótmamája lett, tőle megtanulhatták például azt, hogyan kell egerészni. Eleinte halott rágcsálókat kaptak, majd amikor ezeket már nagyon ügyesen megették, akkor elkezdtünk élő egereket, pockokat adni nekik, és feléledt bennük a vadászösztön.
Miért kell önmaguktól is elszakítani a fiókákat?
Amikor kikelnek a tojásból, azt hiszik az anyjuknak, akit meglátnak, aki ott van, legyen az ember vagy madár. Tőle kérnek enni, neki sípolnak. Persze, etetjük őket, de idővel el kell szakítanunk magunkat, mert nem szabad az emberekhez kötődniük. A látogatóknak is elmondom, hogy nem szabad simogatni a madarakat, nem háziállatok, hanem vadállatok, nem jó, ha az emberhez szoknak. Például ha egy gólyát elengedünk, itt hagyján, nem bántják, ha barátságosan közelít egy emberhez, de elmegy Afrikába, ott azonnal megölik és megeszik. Félnie kell az embertől.
Mókabagoly, füleskuvik. Fotó forrása: Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue, Facebook
Mennyire tudják követni az elengedett állatok sorsát?
A gólyák szoktak gyűrűt kapni, a kismadarak közül nem mindegyik. Ha a gyűrűt észlelik valahol, bejelentik, így tudunk róluk. Például egy tavaly elengedett gólyát négy nap múlva jelentettek Lengyelországból, azután tíz nap múlva megint nálunk.
Általában hogyan sérülnek meg a madarak?
Kilencvenkilenc százalékban emberi hatás miatt, habár ez nem mindig szándékos bántalmazás. Gyakori a gázolás, illetve az, hogy a vándormadarak útvonalán épül egy üveges létesítmény, például egy autószalon, ilyenkor az első évben szinte vakon nekimennek, ami elég súlyos következményekkel jár, legutóbb egy ilyen esetben 5-6 gyurgyalag törte ki a nyakát, kettő maradt életben. Szándékos és gyakori viszont a fecskefészkek leverése, főként azok körében, akik városból költöznek vidékre. Májusban kikelnek a fiókák, hangosak, zavaróak, mire a lakók leverik a fészket, a fiókák pedig szanaszét gurulnak, megsérülnek, illetve elveszítik az otthonukat. Kevesen tudják, de egy fecske eszmei értéke ötvezener forint, húsz fecske esetén pedig öt év börtön jár egy ilyen bűncselekményért.
„Barna rétihéja. Elgázolták és emiatt került emberkézre. Belső vérzése és zúzódásai vannak, de nagyon bízunk benne, hogy életben tudjuk őt is tartani.” Fotó: Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue
És tényleg börtönbe is kerülnek ezek az emberek?
Nem. Nagyon ritka esetben jut ideáig az ügy, még olyan bántalmazókat sem zárnak be, mint az az asszony, aki nemrég a kocsija után kötötte a kutyáját. A zsákba zárt, törött szárnyú baglyok ügye esetében is egyszerűen nyomozás nélkül lezárták az ügyet, holott itt nemcsak állatkínzás, hanem természetkárosítás is történt, miután védett állatokról volt szó. Volt olyan fészekleveréses ügy, amelynek során 39 fiókát hoztak be hozzánk. Akkor két év nyomozás után a tulajdonos jogi kiskapukon keresztül úszta meg a büntetést. Vannak olyan esetek is, amelyekben pedig nagyon erős mérget használnak az elkövetők, akár embereket is veszélyeztetve. Például egy rókát akarnak megölni, amelyik a tyúkok körül ólálkodik, de olyan felelőtlen, hozzá nem értő módon teszik ezt, hogy a döglött állat húsától más állatok is bőven elpusztulnak, például varjak, azokból aztán további állatok lakmároznak, például sasok, és kialakul egy hatalmas kör, döglött állatokkal, aminek a közepén a méreg a forrás.
Az említett erdei fülesbaglyokat miért bánthatta valaki, és miért így?
Ez a faj gyakran él az ember közelében, például kertekben, a tuják rejtekében. Egyébként nagyon hasznos állat, összeszedi a pockokat, egereket. Nehéz az okot eltalálni, talán belenyúltak a fészekbe, az anyabagoly összekarmolta az illető kezét, az dühében kidobta a fiókáival együtt. Lehettek fatolvajok is, ahogy borult a fa, kiperegtek a fiókák, valamiért összeszedték őket, kidobták. Ez azért ritka, kivételes eset. Furcsa az emberek gondolkodásmódja, volt példa arra is, hogy a kapu elé letettek egy kis dobozban négy fecskefiókát harminc forinttal és egy cetlivel, hogy „útban voltak, szenvedjetek ti velük”.
Mi tegyen, ha valaki madarat szeretne menteni? Például a kertjében talál egy kis fészekből kiesett fiókát.
Első körben érdemes felhívni egy hozzáértőt. De az ilyen esetek 50-60 százalékát a helyszínen meg lehet oldani, például érdemes felfele nézegetni, megkeresni a fészket és visszatenni. Sokszor előfordul az is, hogy sétálgat a család valahol, és látszólag egyedül van egy rigófióka, ugrál, megáll mellettük, nyitogatja a csőrét, mintha elveszett volna. A kis rigók ugyanis két hetesen, félig csupaszon már kiugrálnak a fészekből és szanaszét szaladgálnak. Ez nem jelenti azt, hogy elvesznek, csak fészekhagyó korban vannak. Általában fél órán belül, ha arrébb megyünk legalább tíz méterre, megjelenik a szülő és eteti a fiókáit. Tehát ebben az esetben felesleges elvinni őket a helyszínről.
„Csóka Benő egy ronda váll és lapocka töréssel érkezett hozzánk fiókaként. Azóta már kissé megnőtt és természetesen a kezeléseknek köszönhetően újra tud repülni.” Fotó forrása: Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue
Nálunk előfordult már, hogy beesett a lifthofba egy madár, és látszólag nem tudott kirepülni. Ilyenkor mi a teendő?
A madarak gyakran esnek be szellőzőkbe, mert például egy széllökés besodorja őket vagy egy ragadazó elől menekülve jutnak be valahogy. Ilyenkor hagyni kell őket pihenni, mert kifáradnak a menekülésben, illetve a próbálkozásban. Lehet vizet, magokat odakészíteni, idővel összeszedik magukat és kirepülnek. Az is elő szokott fordulni, hogy a kéménybe esik bele kuvik bagoly és akkor napokig ott kuksizik, hallani a motozását. Ilyenkor szoktak azzal felhívni, hogy egy szempár néz vissza a kandallóból, most mi legyen. Ebben az esetben megpróbálhatja a tulajdonos is kesztyűben, óvatosan kivinni, de ha ráérünk, mi is megyünk.
A szakmája eredetileg grafikus. Miért fogott a madármentésbe?
Kilencéves koromban próbáltam menteni az első madarat apukámékkal a Balatonon. Egy kis fecskét találtunk, akkor tartottam madarat először a kezemben. Igyekeztünk életben tartani, de nem sikerült, három nap után feladta, eltemettük, és nagyon megsirattam. Ez az eset mély nyomot hagyott bennem, utána érzékenyebb lettem a madarakra, mindig belefutottam kisrigóba, verébbe. Eredetileg egy olyan egyesületet akartam létrehozni, amelyik a szabadban élő madarakat segíti, például téli etetéssel. Miután 2013-ban megalapítottuk, felhívott egy barátom, hogy te, itt fekszik egy kis madár a teraszon, mit csináljak, te olyan madaras ember vagy, segíts. Odamentünk, egy kék cinege volt, nekirepült az ablaknak. Beleraktuk egy dobozba, a sötétben, nyugalomban kipihente magát, felhízlaltuk, aztán elengedtük. Ez valahogy elterjedt, azóta egyre többen keresnek meg, több nemzeti parkkal vagyunk jó kapcsolatban, 11 állatorvos segít minket. Csak idén kétezer madarat gondoztunk.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
