Mascarponés répatorta-muffin
A répatorta muffin változata. Szerintünk megunhatatlan!
Hozzávalók 24 részes muffinsütő formához
20 dkg sárgarépa meghámozva, apróra reszelve
0,5 dl étolaj
1 dl legalább 2,8% zsírtartalmú tej
10 dkg liszt
10 dkg barnacukor
2 tojás
maréknyi durvára vágott dió
1 tk őrölt fahéj
1/2 mk őrölt szegfűszeg
1/2 tk őrölt gyömbér (vagy fél kisujjnyi friss gyömbér meghámozva, apróra reszelve)
csipetnyi őrölt szerecsendió
1 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
csipetnyi só
Krémhez
12,5 dkg mascarpone
3 dkg porcukor
1 biocitrom leve és reszelt héja
Elkészítés
Egy nagyobb keverőtálban a barnacukrot alaposan keverjük ki a tejjel és az olajjal, majd a tojásokat egyenként üssük hozzá. Keverjük össze, majd mehet bele a reszelt répa és a sütőporral, szódabikarbónával elkevert liszt. Végül keverjük hozzá a fűszereket és a diót is. Kevés (1-2 teáskanálnyi) apróra vágott aszalt és/vagy kandírozott gyümölcsöt is adhatunk a masszához.
Adagoljuk bélelt muffinformába a tésztát, úgy, hogy legfeljebb a sütőforma magasságának 2/3-áig érjen a nyers massza (sütés közben megemelkedik).
Előmelegített sütőben 170-es hőfokon kb. 30-35 perc perc alatt süssük meg. Ha kész, hagyjuk kihűlni, majd mehet rá a mascarponés krém.
Krém elkészítése
Egy közepes tálban keverjük alaposan össze a mascarponét a cukorral, a végén keverjük hozzá a citrom levét és lereszelt héját. A mascarponét töltsük habzsákba (vagy erős, az egyik sarkán kivágott nejlontasakba) és nyomjuk a muffin tetejére.
A citromos krémet habzsákba töltjük és a muffinok tetejére nyomjuk (vagy egyszerűen a tetejükre kanalazzuk). Szórjuk meg apróra vágott pirított dióval.
Nyitókép: Kezia Lynn/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.




