Mikor kell válni?
Ha szimbólumokban gondolkozunk, akkor a férfi a Napot képviseli, a nő a Holdat. A Hold a Naptól kapja a fényét. Gitta saját akkumulátorról működő Hold volt, egy fénytelen Nap mellett – és félt, hogy ez nem is fog tudni változni.
Gitta és Imre házasságával az első kisfiuk születéséig nem volt sok gond. A lánynak még volt energiája átlendülni azokon a nézetkülönbségeken, ami eltérő temperamentumukból, napi ritmusukból és különböző érdeklődési körükből eredt. Maradt ideje a sportra, a táncra, a továbbképzésekre – csupa olyan tevékenységre, amitől teljesnek tudta érezni magát még akkor is, ha Imre nem igazán tett a szerelmük fenntartásáért.
A második baba születése után viszont a látszatot teljesen lecsupaszította a fáradtság és az időhiány. Abban, ami velük történt, sajnos nem volt semmi rendkívüli… Imre hagyta, hogy üresség költözzön közéjük, azután – klasszikus módon – átmentette magát a munkába, a napi feladatok hajszájába, és kapcsolatuknak már csak a funkcionális kereteit tartotta fenn. Gitta viszont sok, sok megfájt szituációval később is még harcolt a magukért, mert nem akarta beérni ennyivel. Igyekezett felrázni Imrét, és visszahozni az életükbe a nevetést.
Hasztalan. A férfi mindig fáradt volt, ingerült, nyúzott, de nem akart pihenni, kikapcsolódni, lazítani, randizni, és főleg nem akart párterápiázni. Abból a műfajból egyetlen beszélgetés után kihátrált, mert „idiótaságnak” tartotta a gondolatot, hogy a házasságáért és a fiaival való jó kapcsolatáért dolgoznia kellene.
Nem akart megoldást és kész.
Gitta ekkor lapozott, és már csak magára figyelt. Tisztázni akarta, hogy ki ő, és mit akar. Hogy szereti-e önmagát? Hogy megérdemli-e, hogy szeressék?
Belátta, hogy sosem volt ott Imre szemében az a szenvedély és csodálat, amitől igazán nőnek érezhette volna magát. És hogy ami sosem volt, azt nem is várhatja el.
Gitta feladta – elengedte, hogy Imrére várjon. Nem az ő megváltozásától, (vagy a megváltoztatásának reményétől) tette függővé a döntést, hogy elinduljon-e. Nem várt már rá, és érzelmi segítséget sem remélt tőle. Ahelyett, hogy férje közreműködésére alapozta volna a terveit, elkezdett önmagában gondolkozni, csak saját magára támaszkodni.
Miután Gitta az eszével már tudott mindent, „csak” az volt hátra, hogy engedélyt adjon magának, és cselekedjen. A válásról való döntést meghozta. Hozzá kellett rendeznie a hétköznapokat, áthozni a külvilágba mindazt, ami megfogant benne. Utólag azt mondta, kicsit olyan volt ez a számára, mint a szülés. Fájdalmas, visszafordíthatatlan, visszatarthatatlan, de rengeteg erőt és energiát szabadított fel benne.
A tanulság?
Nem kell az embernek minden áron kitartania egy kapcsolatban, és mindent végigcsinálnia. Olykor világos nemet kell mondania, meg kell vonnia a határokat.
Nem érdemes együtt élni azzal, akivel már nem közös az út.
Aki nem tesz semmit azokért a dolgokért, ami neked fontos.
Aki tudatosan bánt és megbánt.
Aki nem tisztel, nem vigyáz rád, visszahúz.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.