Minden egyszerűbb, ha belém kapaszkodsz

KÉP ALÁ ÍRÁS

Átmeneti idők, átmeneti kabátok, átmeneti boldogság. Hiszen 1940-et írunk, mi tudjuk már, hogy szétfoszlik majd a világ, mint a fölöslegesen kimondott szavak, amiknek értelmük nincs, de elterelik a figyelmet a gyilkos, hideg csendről. És mégis az a kapaszkodás…

A tavaszi fények úgy esnek be az udvarra, mint a könnyünk, ahogy pottyan anyánk sírjánál a cipőnkre. Felemelőn és szomorúan. Felemelő lehet így kapaszkodni egymásba, ilyen büszkén nézni egymás szemébe, s a büszkeség tárgya nem a hozott és szerezett javak, hanem a tudás, hogy vagyok neked és vagy nekem. És szomorú, mert minden tökéletesség egyben a múlandóság veszélye is, ami napi szorongás, álomból fölriadás, fölülés az ágyban, hogy minden úgy van-e még?

Mégis minden egyszerűbb és minden könnyebb, ha nem vagyunk egyedül, ha vagy nekem. Egyszerűbb az öröm, egyszerűbb a félelem és egyszerűbb a halál is, ami nyomán majd a csendesen álló gyermekünk cipőjén néhány nedves pötty eltünteti a hétköznapok porát.

Fotó: Fortepan, Paczolay család 1940

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 − öt =

hirdetés