Erőszak a szülőszobán. A traumatikus szülés és következményei. Szociálpolitikus és mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk
„Hívónknak visszatérő álma volt, hogy egy bevásárlóközpontban sétál, mindenki őt nézi. Lepillant az alsótestére, és akkor veszi észre, hogy meztelen, lábai közül kilóg a köldökzsinór, aminek a vége a bevásárlókocsihoz vezeti a tekintetét, ahol egy vörös hajú kisbaba néz rá, segélykérő tekintettel. Elmesélte, hogy szülés közben, az engedélye nélkül bejött egy tanulócsapat. Ő feküdt a szülőágyon, alteste fedetlenül, körülötte idegenek, hangosan beszéltek, nevetgélést hallott. Becsukta a szemét, szégyent és kiszolgáltatottságot érzett.”
„Az érzéstelenítő már a műtőben kiment, mert annyira pánikoltam a párom nélkül, a baba miatt. Levegőt is alig kaptam a félelemtől, ezt az aneszteziológus furának tartotta, de amikor megszúrta a lábam és mondtam, hogy fáj ott, akkor végre elhitte, de azt mondta, már nem adhat semmit. Bírjam ki, csak pár öltés és vége… Bevittek az őrzőbe ahová bejött a párom. Mondta, hogy nem engedték, hogy lássa a picit. Elvitték a koraszülött osztályra. Bejött egy nővér, és elzavarta… 6 órán át egyedül voltam, és sírtam, mert senki sem jött be, akitől megkérdezhettem volna, hogy van a fiam. (…) Szeretném ezt mind elfelejteni, hiszen már itthon vagyunk, elmúlt, de nem megy. Nem telik el úgy nap, hogy ne villanna be egy emlék, egy érzés, egy elejtett mondat azokból a napokból… “
A szakirodalom szerint körülbelül minden ötödik nő a szülését követően megtapasztal valamilyen mentális egészségi problémát, a perinatális mentális betegségek nagyrészt aluldiagnosztizáltak, azonban mind az anya, mind a csecsemő számára messzemenő következményekkel járhatnak.
– A perinatális mentális betegségek egyike a szülési trauma. Nem a beavatkozások szükségessége okozza, nem arról van szó, hogy a nők felelőtlenek lennének, akik nem akarnak császármetszést, amikor arra van szükség, vagy nem értik meg utólag ezt a döntést – magyarázza Fazakas Pálma szociálpolitikus és mentálhigiénés szakember, öt gyermek édesanyja, az EMMA Közhasznú Egyesület elnöke, EMMA Vonal segélyhívó szakmai vezetője, a fenti idézetek az ő esetleírásai.
– Azok az anyák, akik megkeresnek minket, arról mesélnek, hogyan bántak és beszéltek velük a vajúdásuk és szülésük során: a helyzetet megfélemlítettség, méltóságtól való megfosztottság, kiszolgáltatottság, kiskorúsítás, elhagyatottság, magányosság, kontrollvesztés, tehetetlenség jellemezte. Olyan helyzetbe kerülnek, amivel nem tudtak sem megküzdeni, sem kimenekülni belőle. Ettől lesz traumatikus egy szülés.
Ok nélkül kikötözik őket, nem kérik ki a véleményüket egy beavatkozás előtt, nem tekintik őket partnernek. Nem életmentő beavatkozásokra gondolok, mert az valójában ritkán fordul elő. Olyasmiről van szó, hogy például adnak egy infúziót és még kérdésre sem árulják el, mi van benne, csak annyit mondanak, ezt szoktuk adni.
Feltételezem, a legtöbb szakember a legjobbat akarja a pácienseinek, de a nők arroganciáról, közönyről, tudatlanságról és akár kegyetlenségről számolnak be: kinyomták a gyereket, a végbeléig felvágták, rákönyököltek a hasára. A segítséget kérők úgy érzik, megerőszakolták és megcsonkították őket. Amikor az ember a legintimebb testrészét engedi át másoknak, miközben ő és a gyereke élete ki van szolgáltatva, erős hatása van annak, ha nem bánnak vele partnerként.
Akárcsak a nemi erőszak esetében: mára talán mindenkinek egyértelmű, hogyha fizikailag nem is fognak le valakit, de hatalmi pozícióban tanárként, főnökként kényszerítenek, ha az áldozat nincs tudatánál, ha gyerekkorú, akkor nem lehet partner a szexuális együttlétben. A szülészeti erőszak hatására hasonló okoknál fogva hasonló lelki folyamatok játszódnak le. Ha viszont megfelelő volt a bánásmód, akkor az anyák be tudják építeni a saját történetükbe azt is, ha nem úgy alakult a szülés, ahogy várták.
– A probléma alapvetően az, hogy ez strukturális erőszak, nem az egyének szintjén zajlik. Ahogy Sheila Kitzinger antropológus, a szülés, az anyaság és a kora csecsemőkor ismert szakértője fogalmazott: a rendszer biztonságra való törekvése erőszakos cselekményekké fajult. A struktúrát a törvények, normák, szabályok és a hagyományok adják, se a szakembereknek, se az anyáknak nincs tudása arról, minek is kellene történnie a szülőszobán és hogyan. A nők sokszor ezért meg sem tudják fogalmazni vagy határozni, ki és mit követett el ellenük. Részben a szakemberek is áldozatok, habár nem mentem fel őket, mert van szakmai és személyes felelősségük is, de egyre több olyan orvossal, szülésznővel találkozunk, aki egyszer csak szembesült azzal, hogy a korábbi gyakorlatának negatív következményei lehettek. Azt hitték, jót tesznek például a nők kikötözésével, és ezt később nehezen tudják feldolgozni. Nem csoda, hiszen úgy kerültek ki az egyetemekről, hogy nem is láttak olyan szülést, ami beavatkozás nélkül zajlott le, bekerültek a darálóba, és mint egy gyárban, bedarálták a nőket is – magyarázza Fazakas Pálma, aki a NANE Egyesület segélyvonalánál kezdett el önkéntesként dolgozni 20 évvel azelőtt, így köteleződött el a női érdekvédelem mellett.
A saját szülési élményei kapcsán fordult a szülési jogok és problémák területe felé, így jött létre az Emma Egyesület, amiből kinőtte magát a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom is. Ez a szülészeti ellátórendszer humanizálását tűzte ki céljául és azóta egyébként saját lábra állt. A szakember közben beiratkozott mentálhigiéné szakra is, ahol a traumatikus szülésről írta a szakdolgozatát.
– Nem mi találtuk fel a spanyol viaszt a segélyhívóval, külföldön több ilyen vonal is működik. Lényegében véve egy olyan biztos teret nyújtunk, ahol az anyák sokszor életükben először el tudják mondani a történetüket úgy, hogy azt senki nem kérdőjelezi meg, nem bagatellizálja el, mondván, hogy eltúlozzák, ki kell bírni, mással is történt már ilyen, stb. Meghallgatjuk, elismerjük az anya fájdalmát és a szégyenét, mert ez az első lépés a gyógyuláshoz vezető úton. Ha beszélhet és elfogadják, amit mond, akkor már magán kívül helyezte a történetet, rá tud tekinteni, megkönnyebülhet, hogy nem ő az egyetlen, akivel ez megtörtént, nem vele volt a baj, jól érezte, hogy nincs rendben, amikor kikötözték és húsz ember nézte végig a szülését, miközben őt egy tárgynak tekintette. Ez tényleg megalázó, és nem ő a hülye, mert nem tudja kapásból túltenni magát rajta – meséli Pálma. – Sheila Kitzinger állapította meg, hogy a medikalizáció miatt a szülőszoba elveszítette az intimitását, nyilvános hellyé alakult át, ahol a női nemi szervek közszemlére vannak állítva, bárki benyithat, ránézhet, megfoghatja, belenyúlhat és értékelheti a teljesítményét.
A képzett önkéntesek a rogers-i segítő módszerrel fordulnak a hívó felé – Carl Rogers a humanisztikus pszichológia megalapítója, a kliensközpontú terápia atyja volt. Ebben a fajta kapcsolatban a hívó nem biztos, hogy eljut a gyógyuláshoz, de abban mindenképpen támogatást kap, hogy a saját tartalékait, élethelyzetét, lehetőségeit figyelembe véve mozgósítani tudja erőforrásait, megtenni az első lépéseket a testi és lelki jóllét felé, meg tudja fogalmazni bánatát, igényeit, el tudja siratni veszteségeit. Sokan elmesélni szeretnék történetüket, mások megbízható információt keresnek, sok hívónak életvezetési kérdésekben van szüksége támogatásra vagy éppen szakembert keres. Nem szoktunk konkrét szakembereket ajánlani, inkább azt mondanám, hogy egy étlapot kínálunk a hívónak, amiből kiválaszthatja a neki legmegfelelőbb szakembert.
A szakirodalom szerint a felesleges beavatkozások és a negatív kommunikáció következménye a gyakorlatban az, hogy egy természetes folyamat megakad, aminek császármetszés lesz a vége. Mert ahhoz, hogy egy kisbabát átengedjünk egy szűk testnyíláson, ellazulásra van szükség. A pozitív kommunikáció pedig jó hatással van az anya érzelmi és fizikai egészségére, tünetei feloldására, a fájdalomcsillapításra és végső soron a csecsemőhöz való kötődési folyamatra is.
Sok anya számol be arról, hogy a jelenlegi medikalizált rendszerben úgy érzi, nem bíznak a testében, úgy tekintenek rá, mint egy gépezetre, ami bármikor elromolhat. A szülő nő betegként éli át a folyamatot, noha ellenkező helyzetről van szó, és a pozitív szülésélmény lehetőséget adhatna a lelki növekedésre – éppen akkor, amikor erre szükség is van.
– Legmeghatározóbb saját élményem a harmadik gyermekem beavatkozásmentes születése volt. Olyan erő ez, amiből azóta is táplálkozni tudok, ahova mindig visszanyúlhatok nehéz élethelyzetekben. Személyiségformáló és átalakító erő volt számomra – meséli Pálma. – A szülési erőszak következménye az is, hogy éppen akkor, amikor amúgy is egy normatív krízisidőszak jön el a családok és az anya életében, még a negatív szülésélménnyel is meg kell küzdeni. Mindenkinek az erőforrásaitól függ, tud-e egyedül továbblépni vagy szakemberre van szüksége. Nem vagyunk egyformák. Ha valaki már nem tudja ezt kezelni azokkal a bevált mechanizmusokkal, amelyekkel az őt ért fájdalmakat addig kezelte, lényegében véve traumáról beszélünk.
A poszttraumás stressz zavar (PTSD) esetében legalább egy hónapig fennállnak a tünetek – az érintett nők többsége valószínűleg spontán megoldja ezt a születést követő első hetekben -, de nem biztos, hogy rögtön észlelhetők. Ugyanis a megrázkódtatást túlélő személy kénytelen elnyomni az élményeit, mert különben nem tudna a kisbaba ellátására fókuszálni. De amikor kialakul már a napi rutin, elkezd rosszul lenni, emlékbetörései vannak vagy csak a szülésére tud gondolni, álmodik róla, újraéli a traumatizáló élményeit, nem tud visszamenni a kontrollvizsgálatra, folyamatos készenléti állapotban van, izgatott, szenved az állapotától stb.
A trauma tünete lehet továbbá a realitás elvesztésének érzése, emlékkiesés, pánikroham, szorongás olyan történés esetén, ami az eseményre emlékezteti, az ilyen helyzetek kerülése: például nem akar találkozni várandósokkal vagy kismamákkal. Előfordulhat, hogy az anya nehezen érzi át a mások, beleértve a kisbabája érzéseit, ingerlékeny. Fontos, hogy mindez nem keverendő össze a szülés utáni depresszióval.
– Ilyenkor a környezet adott esetben sokat tud ártani, ha nem is szándékosan – magyarázza Pálma. – Egy traumatikus szülés után gyakorlatilag egy gyászfolyamat zajlik le, mert az anya ugyanúgy elveszített valamit. Ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk és együtt érzünk vele. Nem kell mondani semmit, nem kell vigasztalni, nem kell megoldani a problémát, mert mindez negatívan befolyásolhatja a folyamatot. Az illetőnek ki kell engednie és megélnie a fájdalmát. A legnagyobb támogatás, ha leül valaki vele és elbírja azt a fájdalmat, amit megoszt. Persze ez nehéz, a környezet néha nem tud megbirkózni a traumatizált ember fájdalmával, hárít és ezzel őt is a hárításra kényszeríti.
Érdemes arról is szót ejteni, hogy a korábban pszichés problémákkal küzdő nők veszélyeztettebbek, a szexuális abúzus pedig különösképpen traumatizáló tényező lehet, mivel ilyenkor a szülés triggerként funkcionál: az intenzív fájdalom és a kontrollvesztés érzete, a lekötözöttség (monitorozás), a személyzet által adott utasítások és az extrém nyomás a hüvelyben felidézi az emlékeket. Sokszor a tudatalattiba nyomott emlékek jönnek elő. Ezért az egyénre szabott várandósgondozás és szülészeti ellátórendszer nagy segítséget jelentene azoknak a nőknek, akiknél fennáll a nagyobb kockázat.
Nem tartozik szorosan ide, de a női érdekvédelem szempontjából nagyon jellemző történet Freudnak a hisztériáról szóló kutatása. Rájött, hogy a jelenség hátterében sokszor szexuális visszaélés, nemi erőszak vagy idő előtti szexuális élmény rejtőzik. Az erről szóló műve még ma is megállja a helyét a tudomány világában, de megjelenése a végét jelentette ez irányú kutatásainak, mert páciensei Bécs tiszteletreméltó nagypolgári családjaiból kerültek ki, ezért ez a felfedezés társadalmilag elfogadhatatlanná vált: kénytelen volt visszavonni kutatási eredményeit.
2017-ben jelent meg egy tanulmány, amelynek során 2192 nőt kérdeztek a szülésélményt befolyásoló negatív tényezőkről: 39,1 % azt mondta, hogy a megfelelő kommunikáció és a tájékoztatás, 36,1 % szerint a saját igények figyelembevétele, 29,8 % esetében pedig a megfelelő testi és lelki támogatás megelőzhette volna a traumatizáló szülésélmény bekövetkeztét.
Pedig ez az élmény megnehezíti az anya-gyerek kötődést, a szülővé válás folyamatát, hosszú távon befolyásolja a további gyerekvállalási kedvet, valamint a társadalom mentális egészségét. A COST – European Cooperation of Science and Technology (Európai együttműködés a tudományos és műszaki kutatások területén) IS1405 Szülészeti Erőszak Munkacsoportja állásfoglalásában kimondja, hogy a társadalomnak ideje elismernie: a nők képesek mérlegelni a lehetőségeiket és képesek szabadon megfelelő döntést hozni a szülészeti ellátásról. Ugyan bevezették a tájékozott beleegyezés intézményét a magyar egészségügyi jogba is, de az a gyakorlatban az intézmény műhibaperekkel szembeni védelmét szolgálja. A tájékozott beleegyezésnek az orvos és a beteg párbeszédét kellene jelentenie, egy folyamatot, nem csupán a tájékoztató nyomtatvány aláíratását.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.