Angyalföld újabb nagy dobása: a 100 lakásos passzív társasház után minimális fűtésigényű óvoda épül
Budapesten épült meg Magyarország eddigi legnagyobb passzívháza. Az ingatlant teljes egészében bérlakásként hasznosítja az építtető-tulajdonos XIII. kerületi önkormányzat. Az első mérések alapján a lakások fűtésköltsége a téli hónapokban sem éri el a 2500 forintot. Korábbi interjúnkban az egyik bérlő megosztotta velünk a tapasztalatait.
Az angyalföldi önkormányzat újabb nagyszabású beruházásaként passzívház minőségű óvoda létesülhet a kerületben. Az építési engedély 2015. januárjában emelkedett jogerőre. A terveket ugyanaz a csapat jegyzi, mint a passzív társasházét – közbeszerzési eljárás keretében hamarosan kiderül, ki lesz a kivitelező cég. Ha minden az elképzelések szerint halad, az óvoda 2016 szeptemberére elkészülhet.
A beruházási programról a XIII. kerületi önkormányzat tájékoztatta magazinunkat. Az új, alacsony fűtés- és energiaigényű épület a Meséskert Tagóvoda bővítéseként valósul meg a Kassák Lajos utca, a Dévai utca, a Tüzér utca és a Lőportár utca által határolt területen.
A jelenleg nyolc csoportszobával működő óvodaépület mind szerkezetileg, mind pedig térszervezésében elavult. A csoportszobák 45 négyzetméteresek, vagyis nem felelnek meg a jelenleg érvényes szabvány 50 négyzetméteres határértékének.
A régi tagóvoda épülete hagyományos panelszerkezettel épült; elbontása nem kerülhető el, mivel a térszervezéseket nem lehet reálisan megvalósítani a meglévő épület szerkezetével – tájékoztatott a tervezőgárda képviseletében Miskolczy Imre passzívházszakértő.
Az alaprajzi racionalizálás mellett az akadálymentesítés is megvalósul. Az óvoda összesen 400 férőhelyet biztosítana. Az új épület extra hőszigeteléssel, magas szintű gépészeti megoldásokkal – felületfűtéssel, komfort szellőzéssel – rendelkezne. A cél az energiahatékonyság és kedvező fenntartás, a passzívház minőség elérése. A fűtest a meglévő távhő rendszerrel oldják meg. Az épület hűtését levegő-víz hőszivattyú biztosítja majd. Az épület általánosan 25 centi vastag pillérvázas szerkezet, 25 centi polisztirol anyagú hőszigeteléssel alkotja a termikus burkot.
Az óvoda generáltervezője az Archikon Kft.
Mi is az a passzívház?
A passzívház egy olyan épület, amely kimagaslóan jó hatékonysággal, és jelentős gépészeti közreműködés nélkül (passzívan) hasznosítja a környezetében rendelkezésre álló hőenergiát. Általánosságban elmondható, hogy a passzívház fűtési energiaigényének egyharmadát a nyílászárókon át érkező napenergia, egyharmadát a bent tartózkodó személyek és a használt berendezések hőleadása, egyharmadát pedig a fűtési rendszer – valamilyen hőtermelő – biztosítja. Ez a hatékonyság azt jelenti, hogy jó közelítéssel egy passzívház fűtési energiaigénye körülbelül 1/10-e egy hasonló, hagyományos épületnek. Egy ilyen épület 1 négyzetméternyi területe 1 éven át kifűthető maximum 15 kWh-nyi energiával, ami megközelítőleg megfelel 1.5 liter olaj, vagy 1.5 köbméternyi gáz fűtőértékével. Vagyis például egy 100 négyzetméteres ház teljes éves fűtési energiaigénye nem több mint 150 köbméternyi földgáz. Fontos kiemelni, hogy a passzívház nem egy építési rendszer, nem egy konkrét technológia. Sokkal inkább mondhatjuk, hogy az építészetben és az építőiparban általánosan használt, járatos megoldások tudatos – műszakilag fegyelmezett, összefüggésekben vizsgát – felhasználása.
Gyakran Ismételt Kérdések – amit a passzívházakról feltétlenül érdemes tudni >>
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.