Kit és mit szabad imádni?

Lehet-e imádni valamit? Lehet-e imádni például a csokit, a gyerekedet, a párodat? Imádhatod-e az életet? Imádhatsz-e egy könyvet, egy zenekart? Mondhatod-e bármire, amit nagyon szeretsz, kedvelsz, hogy imádod? Ha furcsállod a kérdést, mert annyira evidens a válasz – igen, imádhatunk bármit -, jó, ha tudod, vannak, akik ezt a szóhasználatot világi értelmezésben helytelennek találják. 

Egy házilag elkészíthető fajátékot mutattunk meg a Facebook-oldalunkon korábban, a következő felvezető szöveggel: A gyerekek imádják az apró állatfigurákat…

Egyik olvasónk, Éva kommentben reagált a bejegyzésre.

– Biztos, hogy imádják? Örülök, hogy az én unokáim nem imádják. Ők csak szeretik. Az imádás ugyanis vallási kifejezés, és egyfajta sajátos megnyilvánulást jelent. Kis állatfigurákra szerintem aligha érvényes. 

Mit gondolsz – mindez csupán játék a szavakkal vagy ennél többről van szó? 

Olvasóink írták

Zsuzsa: – A hívő és vallásukat gyakorló emberek számára imádás csak egyetlen relációban létezik. Én is használom ezt a szót például az epres tejberizs tortára, de a 80 éves, mélyen hívő anyukám jelenlétében véletlenül sem. Ő csak Istent imádja. Neki ez a szó mást jelent.

Viktória: – Én is használom ezt a szót, de megértem, aki vallásos, hogy másképp használja. A baj, hogy sokszor, aki vallásos, megdorgálja az embereket oktató szándékkal, és nem rosszindulatból, de sokszor nem figyelnek a hangsúlyra, s hogy pont ők bántanak meg másokat és kezelnek le. De nem vagyunk egyformák és pont ettől szép és színes a világ. 

Mary: – Ha valaki vallásos és hívő, akkor annak csak Istent lehet imádni, ezt a szót ugye csak arra használták, hogy kifejezzük vele Isten felé a szeretetünket, alázatunkat, ezért ez amolyan „leg” szó, amit hétköznapi dolgokra nem használtak az emberek. Nagymamám is mindig rám szólt, ha netán imádtam a sóskát, hogy imádni csak Istent lehet. Egy hívőnek azért „esik rosszul”, ha valami ilyet olvasunk, vagy hallunk, mert az olyasmi, mint a bálványimádás. Az imádat szó alatt ott van az a túláradó szeretet, az alázat az odaadás, amit Isten iránt érzünk, és egyértelmű, hogy egy legó iránt nem érzek alázatot, legfeljebb nagyon jó vele játszani. Én inkább azt mondanám helyette, hogy a gyerekek rajonganak érte.

Kinga: – Van egy ismerősöm, aki sértve érzi magát a Facebook hangulatjelei miatt, mert a magyar fordításban a szívre kattintani annyit tesz: „imádom”, holott szerintem a fordítás nem szerencsés. Mert a like csupán kedvelem, s a szív így lehetne szeretem. Csakhogy mi magyarok sokkal felfokozottabban fejezzük ki az érzelmeinket, intenzívebben is éljük meg. Bármely egyház, felekezet bármely kísérlete egy nép anyanyelvéből érzelmek kifejezésére megalkotott szó kisajátítására – hasztalan. A szó etimológiája (kialakulásának története) pedig azért nem mérvadó, mert ha eredetileg is az Istent imádták, akkor az emberek között terjedt el a szó használata a felfokozott szeretés, a rajongva szeretés kifejezésére. Tehát ha nem használom, akkor jó keresztény vagyok? Ha pedig számos dolgot imádok az életemben, akkor legyen bűntudatom, hogy mások által kontrollálatlan módon MEREM imádni az életet? Ugyan már! Annyi képmutató, álszent ember tiltakozik egy szóhasználat ellen, a rászorulókra meg rá sem hederít!! Tisztelet a kivételnek! Senkinek sem szabad senkire sem ráerőltetnie semmit, s annak az ellenkezőjét sem. Imádkozom, ha azt szoktam meg, ha szívemből teszem, de azért nem tartom hülyének a buddhistákat, s nem fogom megtiltani a muzulmánnak, hogy a hitét gyakorolja! Intelligens ember nem sajátít ki szavakat. Nem bánt másikat. Ó, mondhatnék én a háborgóknak újabb tippeket! Voltak olyan tanáraim, akiket „áhítattal” hallgattam, s akkor most elvetemült, bűnös lélek vagyok? Az is egy szóhasználat, ha azt mondjuk egy rendkívül fontos dologra, hogy szent és sérthetetlen. Nyilván nem az egyházi szentségre gondolunk! Csodálatos a magyar nyelv! A szavaknak több jelentése lehet. De akkor most többé nem mondhatja senki a villanykörtére, hogy körte, mert a gyümölcstermesztők megsértődnek? Ja, bigottakkal és fanatikusokkal nem szabad vitatkozni. Ők nem értelmes emberek. Ott vasfüggönybe ütközik bármely érvelés. Egyszerű nyelvi sajátosságról van tehát szó. A holokauszt-tagadás, na, az sértő. Meg az önkényuralmi jelképek használata. De nehogy mar sértő legyen az anyanyelvünk választékos használata! Mi emberek folyton igyekszünk megnyomorítani, kiirtani, beszabályozni egymás érzéseit. A szervezettségre, az egyén elnyomására, s a tömeg irányítására való hajlam ősi késztetés. Egyéntől származó ötlet mindig, a saját, mind jobb boldogulása céljából. Még megérjük, hogy „levédetik” mint márkanevet az „imádás” szót? Vagy ne adjak tippeket?

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.

Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.

2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok, táborszervezésben sok éves tapasztalattal rendelkezem.

MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.