Munkára nevelés: a motiváció és a pozitív élmény fontossága. A gyermek életkorához, napirendjéhez illeszkedő házimunka segíti a személyiségfejlődést
Az „útban vagy, mondtam már, hogy nem tudsz segíteni” ugyanolyan káros, mint a „te vagy most a férfi a házban, neked kell segíteni” – a héten sajnos mindkét mondatot hallhattam.
A gyermek életkorához, napirendjéhez, a megfelelő arányú kötelező és választott tevékenységekhez illesztett házimunka jót tesz a gyermek személyiségfejlődésének alakulásában, betekintést ad a felnőtt- és szülőszerep egy-egy részletébe, tehát mindenképpen hasznos. Arra viszont figyelnünk kell, hogy ne legyen a még ügyetlen próbálkozás a gyermek hibája, vagy a mi teendőink terhe a még arra (testileg és lelkileg) felkészületlen gyermek málhája is.
Akkor hol van az arany középút?
A leglelkesebb segítőink biztosan az óvodás korú gyermekek, ők a felnőttek szerepeit eljátszva csatlakoznak hozzánk a legnehezebb munkákban is: füvet nyírnak, mosogatnak, porszívóznak, szerelnek, mindenre képesek. Aztán az évekkel a lelkesedés alábbhagy, de ha ügyesek vagyunk, és megfogadunk néhány tanácsot, most és a jövőben is (jókedvű) társaink lesznek gyermekeink a munkában, és ha majd nekik lesz önálló háztartásuk, akkor sem fognak kudarcot vallani.
Néhány jó tanács a munkára neveléssel kapcsolatban:
· Ne erőszakkal és ne utasításokkal akarjunk munkára nevelni! A „kell”, „muszáj” nem lesz megfelelő eszköz, helyette kérjünk, fogalmazzuk meg, milyen jól esne nekünk, ha megtennének dolgokat!
· Ne büntetésként használjuk a rendrakást, vagy bármilyen más házimunkát, mert akkor ez a negatív élmény fog társulni az otthoni teendőkhöz, és nem többet, hanem egyre kevesebbet fog gyermekünk vállalni.
· Fogalmazzunk tisztán, konkrét kérést intézzünk feléjük, mert csemeténk egy ironikus vagy általánosító megjegyzésből nem fogja tudni, hogy mit is szeretnénk. (A „Hogy bírsz megmaradni ebben a disznóólban?” helyett „Kérlek, tedd el a tankönyveidet a szekrénybe!)
· Az is alapszabály, hogy nem érdemes nekik egyszerre több kérést is felsorolni, mert az úgy hat, mintha rájuk zúdítanánk egy csomó feladatot, és már az elsőnek sem fognak nekiállni. Egyszerre egyet kérjünk, és ha készen állnak a következőre, akkor mondjuk a következőt!
· Nagyon jó az is, ha választási lehetőséget adunk: igaz, hogy több feladat is vár rájuk, de az már megváltoztatja az attitűdjüket, ha maguk választhatják ki, melyikkel kezdik, és mit hagynak inkább másnapra.
· Figyeljük az egyéb tennivalójukat, programjukat, mert ők is elfáradnak. A szakkörök és különórák, edzések után kevésbé terhelhetők, mint egy lazább napon.
· Dolgozzunk közösen! Hívjuk őket olyan tevékenységhez, amit együtt tudunk végezni, egymást segítve. Közben lehet beszélgetni, zenét hallgatni – máris más élmény lesz belőle.
· Ne csak a munkán osztozzunk, hanem szakítsunk időt arra is, hogy félretéve a mosást, vasalást, kapálást leülünk gyermekünkhöz megnézni rajzukat, LEGO építményüket, vagy meghallgatjuk könyvélményüket.
· Napirendünkkel, időbeosztásunkkal mutassunk példát, lássák, hogy a munka mellett van lehetőségünk hobbinknak élni, családi programokat szervezni, vendégeket hívni. Legyen egyensúly az életünkben!
· A direkt kéréseknél néha célravezetőbbek a „rejtett” feladatok – amikor úgy kérünk, hogy gyerkőceink szinte észre sem veszik, hogy dolgoznak. Ha gyermekünk épp meséli az iskolai élményeit, és mi pakolunk ki a mosogatógépből, közben adogatjuk neki a tányérokat, és mondjuk, melyik polcra tegye, az nem feladat, de ha megkérjük, jöjjön a konyhába, és pakolja ki az edényeket a gépből, egyből le fog passzolni bennünket.
· A kedves történetek (Képzeld, amikor én gyermek voltam, még…) motiváló hatásúak, de a tanmesék és példálózások (Neked sokkal könnyebb, bezzeg én még…) egyáltalán nem azt váltják ki a gyerekből, amit szeretnénk. Érdekességként tálaljuk azokat a munkákat, amit mi, szüleink vagy nagyszüleink végeztek!
A végére hagytam, de a legfontosabb, hogy mindig köszönjük és dicsérjük meg, azt amit tettek. Adjunk visszajelzést, és amikor lehet, pontosan fogalmazzuk meg, mit köszönünk: a terítést, a gazolást, a porszívózást! Mutassunk rá a végeredményre is, hiszen minden tettünknek úgy lesz értelme, ha látjuk, egy célért tesszük. A szép lakásban jobban érezzük magunkat, a rendezett szekrényben átláthatóak a dolgaink, a gondozott udvaron kellemes a pihenés is.
Pszichológus, szakíró, a Tuti Szoba Facebook oldal szerkesztője
Jól lenni és érdeklődéssel jelen lenni – ezt tartom a hétköznapjaimban és a munkámban is a legfontosabbnak. Rengeteget olvasok, sokat tanulok, és szívesen írok. Kedvenc és kimeríthetetlen témám az otthon lélektana. A tartalmas, pozitív, minőségi otthonlét megteremtéséről szólnak cikkeim, videóim és könyvem, az Otthonkönyv is. Amikor nem az otthonélményekről írok, akkor – pedagógusi múltamhoz visszanyúlva, és személyes érintettségem miatt – fejlesztő feladatokat gyűjtök és tervezek autista gyermekek számára. Szeretek mindent, ami értéket képvisel, ami elgondolkodtat, megmozgat, lelkesít.
