„Nekünk nehezebb megbíznunk a világban és az emberekben.” A szuperérzékenyek nem gyengébbek, mint a többiek, csak mások. Könyvajánló

– Ma egy olyan kultúrában élünk, amely elsősorban a gyorsan cselekvő, ütésálló, feszültségtűrő, harcos, versengő természetű embereket becsüli nagyra. Azok, akik nem ilyenek, hanem érzékenyebb alkattal rendelkeznek, gyakran tapasztalják, hogy mások nem értik és nem értékelik őket, ezért hajlamosak ők is leértékelni önmagukat. Holott egy jól működő közösségben őrájuk ugyanolyan nagy szükség van, mint harcosabb lelkületű embertársaikra. Érzékeny alkatuk óriási értéket jelent – csak meg kell tanulni jól bánni vele, és kellő megbecsüléssel tekinteni rá – olvasható a Nyitott Akadémia könyvajánlójában.

Elaine N. Aron pszichológus Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve már magyar nyelven is olvasható, a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg. A mű abban nyújt segítséget, hogy a magukat szuperérzékenynek tartó emberek ne sztereotípiákon vagy mások fitymáló tekintetén keresztül lássák önmagunkat, hanem értsék és becsüljék saját működésüket; hatékonyabban védjék érzékeny idegrendszerünket; és jobban tudják kamatoztatni értékes adottságainkat.

Bizonyára sokan kaptak már hasonló megjegyzéseket: „túlontúl érzékeny vagy”, „mindent a szívedre veszel…”. Aki túl gyakran kap ilyen visszajelzéseket, előbb-utóbb azt gondolja magáról, hogy valami komoly gond van vele. Valójában pedig arról van szó, hogy a szuperérzékenységgel sokan nem tudnak mit kezdeni…

A világhírű pszichológus szerző kutatásai szerint az emberek körülbelül tizenöt-húsz százaléka érzékenyebb idegrendszerrel rendelkezik, mint a többiek. Ők hevesebben reagálnak a külső hatásokra, és belső életüket is intenzívebben élik meg. Megterhelőbbnek találják az erős ingereket (például a zajokat, az átható szagokat, a szúrós ruhaanyagokat, a tömeget, a gyorsan pergő eseményeket, a hirtelen változásokat), és mélyebben dolgozzák fel az őket érő érzelmi benyomásokat, emiatt olykor hajlamosabbak lehetnek a tépelődésre, a szorongásra, a depresszióra is. Ez az idegrendszeri alkat azonban semmiképpen sem tekinthető „hibásnak” vagy „rossznak”, sőt, a hátrányok mellett rengeteg előnnyel is jár.

A szuperérzékenyek nem gyengébbek, mint a többiek, csak mások. Ám mivel modern nyugati kultúránk nem becsüli meg eléggé az ilyen embereket, hajlamosak ők is leértékelni önmagukat és mindazokat a rájuk jellemző erősségeket, amelyek sok helyzetben rendkívüli értéket jelentenek. Fejlett empátiájukat, intuíciójukat, körültekintésüket, az apró részletekre kiterjedő intenzív figyelmüket, lelkiismeretességüket, gazdag és mély érzelmi életüket.

Aron – amellett, hogy kitűnő elméleti áttekintést nyújt a témáról – a gyakorlati önismereti-önfejlesztő munka lehetőségét kínálja a szuperérzékenyeknek. Segít, hogy megtanulják nagyobb becsben tartani különleges alkatukat, és minél tudatosabban, jobban éljenek vele. A könyv gondosan felépített gyakorlatai végigvezetik az olvasót egy olyan úton, amelynek során felderítheti, milyen jelentést hordoz számára a saját érzékenysége; hogyan gondoskodhat megfelelőbben speciális szükségleteiről; miként keretezheti át az önmagáról megszerzett ismeretek fényében azokat a múltbeli kudarcokat, amelyek sajátos idegrendszeri alkatából fakadtak; hogyan gyógyíthatja az őt ért traumákat, javíthatja emberi kapcsolatait, és válhat hatékonyabbá az élet legkülönbözőbb területein.

„Azoknak, akik változtatni akarnak a viselkedési stílusukon, túl kell lépni a puszta reakciókon és fogadalmakon: olyan tevékenységeket kell végezniük, amelyek új, produktív és kreatív irányokba összpontosítják energiáikat. Ez a könyv pontosan ezt segíti elő, az érzékeny emberek számára kidolgozott feladatokkal, irányelvekkel és cselekvési tervekkel. Ültesse át tartalmát a gyakorlatba!” – írja a könyv ajánlójában Philip G. Zimbard pszichológus, szociológus, író, kutató.

Részletek a könyvből

 

 

„A szuperérzékenyek nem születnek sebzettnek, neurotikusnak, szorongónak vagy depressziósnak. Elég jó – nem különlegesen óvó, csak egyszerűen kedves, tiszteletteljes – környezetben rendben vagyunk. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy ha megfelelő családi és iskolai miliőben növünk fel, akkor testileg egészségesebbek vagyunk, mint a nem HSP-k, ami valószínűleg azt jelenti, hogy mentálisan is. Másfelől viszont túl gyakran találhatjuk magunkat nem elég jó környezetben. Azok a HSP-k, akiknek tragikus gyerek- és/vagy a felnőttkor jutott, úgy tűnik, hajlamosabbak a szorongásra és a depresszióra, mint mások. Pszichológiailag azt mondhatnánk, hogy nekünk nehezebb megbíznunk a világban és az emberekben. Ez nem is csoda. Mivel ’mély feldolgozók’ vagyunk, természetes, hogy másképp látjuk a világot ilyen tapasztalatok után. Biológiai szempontból pedig úgy fogalmazhatnánk: arra születtünk, hogy apró finomságokkal bíbelődjünk, ne pedig mázsás súlyokkal, az agyunk tehát valószínűleg jobban sérül a túlzott megterhelést okozó tapasztalatoktól. Az agyunk, amellyel a jövőbeli stresszes eseményeket kezeljük, némiképp veszít rugalmasságából, így amikor újra stresszes időszak következik, akár egy enyhe is, az több nehézséget jelent számunkra, mint a nem HSP-knek.”

„A jelenlegi énképünk jórészt annak az eredménye, hogy mások miként értelmezték a gyerekkori viselkedésünket, az énképünk negatív részei pedig onnan eredeztethetők, hogy mit tartottunk mi magunk és mások gyerekkori kudarcnak, megalázó pillanatnak, és milyen fájdalmas kritikákkal illettek minket. A szuperérzékeny személyiségvonásod szinte mindig közrejátszott valahogy ezekben az eseményekben. Létfontosságú tehát, hogy átkeretezd őket. Ha valami kivételesen megterhelő, traumatikus eseménnyel tervezel foglalkozni, mint például egy nemi erőszakra adott reakcióddal, és korábban még soha nem dolgoztál ezen az emlékeden, kérlek, ne próbáld meg átkeretezni szakértő segítsége nélkül.

Válassz ki egy gyerekkori élményt, amelyről úgy gondolod, döntő hatást gyakorolt (negatív értelemben) az önbecsülésedre. Lehet ez egyetlen pillanat, amely erősen alakította azt, aki ma vagy, de lehet akár egy egész eseménysorozat is. Ne feledd, hogy bizonyos értelemben pozitív esemény is szóba jöhet (egy születésnapi meglepetésbuli vagy az első lovaglóórád), ha ugyanis utáltad, ahogy reagáltál rá, át kell keretezned. Olyan esemény legyen, amelyet végül új fényben láthatsz – most már ismerve a személyiségvonásodat. Ne töprengj rajta túl hosszan elsőre, csak gondolj a legfelkavaróbb eseményre. Jó eséllyel lesz köze az érzékenységedhez, mert valószínűleg felfokozott izgalmi állapotban voltál.”

„Sok szuperérzékeny boldogtalan a munkahelyén. Tény, hogy mi különleges képességekkel járulunk hozzá a munkához, és különleges szükségleteink is vannak, amelyeket azonban könnyű kielégíteni. A jelenlegi társadalmi környezetben mégis gyakran furcsának, nyafogósnak vagy épp arrogánsnak hisznek miattuk. Ha csupán más módokon igyekszünk elvégezni a munkánkat, mint a többiek, azt mondják ránk, hogy „rosszul” csináljuk, vagy „rossz hatásfokkal”. Az egész tehát nem kizárólag a te személyes problémád – társadalmi probléma abban az értelemben, hogy nem értenek és nem becsülnek minket kellőképpen. Persze örömmel fogadják a lelkiismeretességünket, a vízióinkat, a kreativitásunkat, az együttműködési készségünket, a hibákra fókuszáltságunkat, a perfekcionizmusunkat és a mindenféle kérdésekben – a szervezet, a vásárlók, a beosztottaink igényei és a termékünk iránt – mutatott érzékenységünket. Ám ha a különbözőségünk másik oldalát is megmutatjuk – hogy könnyebben válunk túlterheltté, több pihenőidőre van szükségünk, és ha nem vagyunk tekintettel a személyiségvonásunkra, hajlamosak vagyunk megbetegedni –, érezni fogjuk, hogy diszkriminálnak.”

 

A könyv a Nyitott Akadémia weboldalán rendelhető >>

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 5 =

hirdetés