Fodor Sándor jegyzete a nemzetközi férfinapra
El vagyunk ejtve, mint valami megsebzett vad, ráadásul önként és dalolva ballagtunk az őszi levelekkel álcázott csapdába. És hiába tesz olykor ilyen gesztusokat nekünk az élet, hogy nemzetközi férfinap, vagy mifene, valójában ez is róluk szól. A nőkről.
Nemzetközi férfinap van. Tudsz róla? Hívják fel rá, ők, a nők, a figyelmemet, kicsikét ironikusan, kicsikét sajnálkozva, hogy azért ez közel sem olyan, mint amikor ők márciusban hóvirággá változnak… Egyikük nevetve böki oda: a mai nap akár a tiétek is lehetne.
Honnét is tudtam volna a saját napunkról? Hát persze, hogy selymes hangok takarják be a hírrel az arcunkat.
Aztán kezdődhet a fura, felszentelt, mégis bizonytalan várakozás, hogy rendben, mi már tudjuk, de eszébe jut-e annak, aki elsőként jut mindig az eszünkbe, amikor reggel a világra eszmélünk fáradt szomorúsággal. Számon tartja vajon?
És miközben ezen töprengünk, már megint csak rajta töprengünk, villamos kapaszkodón lógva, mint egy megvénült ajándék, járdákon húzva magunk után elpocsékolt életünket, befordulva egy kapualjba, ahol ismerősek a szagok, s a zajok jelbeszédét csak mi értjük és még néhányan a házból.
Vajon tud-e róla, hogy ez a mi napunk? Ami persze teljes képtelenség, hiszen, ha férfiként élünk ebben a mind inkább nemtelen világban, akkor nem is hagyjuk, hogy a mi napunk legyen!
Akkor a férfinap csak arról szólhat nekünk, hogy többször gondolunk rájuk, hogy óvatosabban szövi a hajunkba fehér cérnáit a tél, hogy közelebb hajolunk, mert szeretnénk, ha bennünk magukra ismernének, és ebben örömük telne.
Nincsen tehát férfinap! Vagy, ha létezik is, nőnemű, gyengéd, figyelmes és gondoskodó, sátrat épít a legnagyobb pusztában, a legnagyobb kietlen semmiben és a sátorban befűt a szavaival, a jó ízű nevetésével.
Érdemes ezt ünnepelni? Ünnepelni, ami jó bennünk?
Nagyobb ünnep volna, ha kivásna belőlünk a rossz. Az igazi férfinap volna.
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
