Mitől tiszteli egy ember saját magát?
Mitől tiszteli egy ember saját magát? A kérdést olvasónk tette fel. Kapott is rá választ Olvasóktól, idézzük.
Attól, hogy ha valaki nem tisztelettel bánik velünk, nem haragszunk rá, csak megértjük, és elfogadjuk ezt, és tudjuk, hogy ez róla szól, nem rólunk, és szeretettel elengedjük, nem vitázunk, nem veszekszünk.
Én úgy gondolom, attól, hogy emberséges marad minden körülmények között. Sosem adja fel a hitet, hogy jónak ás igaznak lenni a helyes ÚT.
Attól, hogy van önértékelése.
Utóbbin van a hangsúly, mert amíg nincs önértékelésed, vagy inkább önbecsülésed, addig a személyedet érintő negatív hatásokat sem tudod könnyen kezelni – kibillentenek a belső egyensúlyodból.
Akinek nincs egészséges önbecsülése, nem tud könnyedén elmenni amellett, ha tisztelettelenül bánnak vele. Sőt, sok esetben – kellő belső erő híján – a kapcsolataiban sem tud rendet teremteni. Elszenvedi az inzultusokat, elszenvedi, hogy méltatlanul bánnak vele, és kapja is a leckéket, amíg a negatív hatásokat nem tudja kizárni, amíg a számára méltatlan kapcsolatokat nem tudja lezárni, amíg nem tudja önmagát jól képviselni.
Tiszteled azt, aki vagy; alapvetően nem (társadalmi) elvárások mentén. Ahogy te se azért tisztelj másokat, mert sikeresek, befolyásosak, gazdagok, szépek stb., pusztán az embert nézd. A tisztelet alapból megillet mindenkit, belső értékek mentén, téged is.
Az önbecsülés komoly belső munka, sok-sok tapasztalat hozadéka, részben szocializációs melléktermék, korai életszakaszban alapozza meg a család, a szűkebb környezet. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell megdolgozni érte; ráadásul későbbi életszakaszokban is bármikor, szinte bárki által kikezdhető, leginkább azok által, akikhez erősen kapcsolódunk.
A jól működő kapcsolatok alapja a tisztelet. Elvárhatod, de elsőrendűen belőled kell fakadnia. Elsődlegesen magadat kell tisztelned, ezzel tudod felvértezni magad a negatív hatások ellen. Az önbecsülés nem keverendő az egoizmussal. Az egoizmus ösztönszerű, gyermeki minőség – nem feltételez belső érettséget.
Aki becsüli önmagát, jó döntéseket képes hozni. Ha tiszteled önmagad, tisztelni fognak, mert nemet tudsz mondani a tiszteletlenségre, a lehúzó megnyilvánulásokra.
Akinek rendben van az önbecsülése, nem mások véleménye alapján határozza meg önmagát.
A tisztelet – tiszta minőségben – nem igényel teátrális megnyilvánulásokat, nem feltételez fölé- vagy alárendelt szerepeket, nem érdek vagy félelem által vezérelt. Csendes erő. Ha tiszteled magad, nem hagyod, hogy bármit megtegyenek veled, de – s ez is belső érettség kérdése – te sem teszel meg bármit másokkal kényed-kedved szerint.
Nyitókép: Maksim Goncharenok/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.