Réka útja, Fényes meséje. Saját élettörténetünk mesébe öntése gyógyító eszköz lehet múltunk feldolgozásához

Írd meg a saját mesédet! A mesék nagy erejűek, mert igazat szólnak, és az igazságot tanítják nekünk. Gyermekkorunk kedvenc meséjét felidézve, újraolvasva meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül a történet saját élethelyzetünkre és problémánkra vonatkoztatható. A meséket nem elsősorban az eszünkkel értjük meg, hanem a szívünkkel érezzük. Ezért tudnak olyan érzelmeket, összefüggéseket és lelki feszültségeket kifejezni, amelyek az elménk számára nem mindig világosak. Saját élettörténetünk mesébe öntése gyógyító eszköz lehet múltunk feldolgozásához.

Az alábbi történet ezen a szimbolikus nyelven mondja el Réka útját, akit az anyja megpróbált elvetetni, újszülöttként műtét várt rá, és miután a szülei házassága tönkrement, az anyja rajta töltötte ki minden csalódását, és igyekezett lányából kiirtani minden „apai jellemvonást”. Réka felnőttként ugyanolyan kíméletlenül bánt önmagával, ahogyan az anyja tette vele, de mára sikeresen feldolgozta és átírta az otthon látott boldogtalan női sorsmintát.

Fényes meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Fényeskék Királymadár és egy Szelídbarna Szolgálómadár. A Királymadár nyughatatlan volt, veszélyt hozó és veszélyt kereső. Túl volt már több száműzetésen, és számos vesztett csatán, de a kéksége még mindig meggyőzően csillogott. Mikor találkozott a Szelídbarna Szolgálómadárral, azt hitte, ő lesz békétlen szívének a megoldás, akivel majd birodalmat alapíthat. A Szelídbarna Szolgálómadarat azonnal elkápráztatta a Királymadár vértjének csillogása, hisz vele addig nem sok rendkívüliség esett meg. Készen állt a birodalomalapításra, és igyekezett nem törődni azzal, hogy a Fészekpalotának se híre se hamva, sőt a kincstár is üres. Rajongva szerette a Királymadár ragyogó kékségét, így hát hipp-hopp szűk esküvőt tartottak, és hamarosan találtak maguknak egy barátságos vidéket, folyóval, fákkal, bokrokkal.

Első két tojásukat kirugdosták a fészekből, de a harmadikat már muszáj volt kikölteniük, mert az Erdei Tanács a szájára vette volna őket. Fiókájuk két héttel többet töltött a tojásban, ezért erővel kikopogtatták belőle. Az új jövevény segítség nélkül elpusztult volna, ezért a Madárbölcsek fájdalmas varázsolásoknak vetették alá. A fióka túlélte, és hazavitték. Neve eleinte nem volt; szülei királyfira számítottak, nem egy újabb szolgálófajzatra.

Végül Fényesnek nevezték el (ha már lány, legalább becézni ne lehessen! – mondták). A Fényeskék Királymadár ritkán volt otthon. Vadász volt és kósza, akinek lelke a hirtelen rakott fészek, és fiókája megszületése után sem lelt nyugalmat. Ez a felismerés őt ugyanúgy meglepte, mint a Szelídbarna Szolgálómadarat. Az élet a fészekben egyre szomorúbb és szomorúbb lett. A Királymadár hol hazajött, hol nem, hol hozott zsákmányt, hol nem. Mikor pedig híre jött, hogy már három idegen fészekbe is fiókája érkezett, végképp kirepült. A Szelídbarna Szolgálómadár a fa tetejéről a bokrok alá költözött; tompaszürke fényben élte mindennapjait Fényessel. Időnként le-leszállt mellé egy párkereső madár, de egy újabb Fateteji Palotafészket egyik sem épített vele.

Fényes ez idő alatt nőtt, növekedett. És anyja nagy bánatára kiütköztek rajta apja fényeskék tollai. Ha ezeket meglátta, azonnal fájdalmasan kitépte őket, a helyüket pedig behintette marós sóval, hogy újra ne nőhessenek ki. Néha azt hitte, hogy küzdelmeit siker koronázta és Fényesnek csak barna tollai maradtak, de mindig csalódnia kellett. A megtört szívű Szolgálómadár el akarta pusztítani a világ valamennyi kékségét, mivel hite szerint az csak fájdalmat okozott. Fényes anyja sok bántásától annyira megrettent, hogy hosszú éveken keresztül igyekezett eltagadni maga elől is a kék színt. Ha véletlenül rajtakapta magát azon, hogy egy-egy kék tollkezdemény készül előbukkanni rajta, ő maga tépte ki.

Idővel viszont furcsa változást észlelt magán: hol teljesen szelídbarna volt, hol meg teljesen ragyogókék! Végül is érthető; hisz Fényes nagyon szerette az alig ismert apjától kapott kékséget, miközben tudta, hogy a barnaság kifizetődőbb. De hiába, egyszerűen utált barna lenni! Fura átok ült rajta: ha más Kékekkel találkozott, rögtön a Szelídbarna szolgálómadársága jött elő. A lábuk alatt járkált és hagyta, hogy csőrükkel összecsipkedjék. A Barnák közelében viszont ragyogó kékké változott, és kevélyen bánt velük. Fényes nem értette, de legfőképp nem szerette, ahogyan a színei irányíthatatlanul változnak.

Minél nagyobb, komolyabb és felnőttebb lett, egyre inkább zavarta, ha fájdalmat okozott másoknak – akkor például, amikor szelídbarnán aludt el, de gőgösen és kéken ébredt… És a ragyogókék tollak kihúzogatásával saját magának okozott fájdalomból is elege lett már. A végére akart járni ennek a fura átoknak. Úgy akart kék lenni, hogy ne kelljen bocsánatot kérnie érte, és a barnasággal járó békére is vágyott már nagyon.

Így hát hajóra szállt, ismeretlen vizeken át evezve, hogy megtalálja a választ arra, miként lehet szelídkék tollakat növeszteni. Útja során időről időre nagy viharok és örvények ragadták el. Volt, hogy elsüllyedt a hajója, de mindig épített egy újat, egy még erősebbet. Több helyen ki is kötött, tanult, megpihent, vagy épp csak várakozott. Varázslókkal, tanítókkal, egyszerű madarakkal és sorstársakkal is találkozott. Az útirányról néha ő döntött, néha a tengeri szél, vagy az áramlatok.

Fényes nagyon megszerette az utazást; a kiszámíthatatlanul felbukkanó partokat és a hozzá csatlakozó, a saját színüket kereső társakkal átélhető kalandokat. Fényes végül messze jutott az egykori, bokor alatti szomorú fészektől és tollai lassan, fokozatosan mind szelídkékre változtak…

Bíró Rita

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.

Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.