REkreáció. Megváltozott munkaképességűek számítógép alkatrészekből készítenek egyedi ékszereket Pécsen
2015-ben kezdte meg működését a Máltai Szeretetszolgálat elektronikai eszköz kezelő üzeme Pécsen. Megváltozott munkaképességű embereknek nyújt munkalehetőséget.
A Megváltozott munkaképességű emberek a kék gazdaságban c. TÁMOP pályázat keretében megvalósult létesítmény mindenféle háztartási kisgépet, elektronikai eszközt átvesz, bevizsgál, majd a legkülönfélébb módokon és célra továbbhasznosít vagy – ha mód van rá – javít.
REkreáció ékszerkollekció
A mintegy húsz dolgozó segítségével egyebek mellett számítógép alkatrészekből, nyomtatott áramkörökből készítenek egyedi ékszereket: medálokat, fülbevalókat és gyűrűket. A REkreáció ékszer kollekciót Révai Krisztina ékszerkészítő álmodta meg.
Az üzem képviselői először mutatkoztak be az újrahasznosított ékszerekkel a Művészetek Völgyében vásározóként, ekkor készítettünk néhány képet a különleges kiegészítőkről.
Máltai Jótékonysági Termékről lévén szó a kiegészítők megvásárlásával közvetetten a megváltozott munkaképességű dolgozókat lehet segíteni. Az ékszerek között találhatók piros, zöld, lila, kék, fekete, aranybarna színűek – meglepő, hogy ennyire színes a számítógépek belseje…
Az üzem fennmaradása használaton kívüli, működésképtelen elektronikai eszköz leadásával is támogatható. Magánszemélyektől, cégektől, közintézményektől egyaránt fogadnak irodatechnikai eszközöket, szórakoztató elektronikai berendezéseket, háztartási gépeket. Közösségi gyűjtéseket is szerveznek oktatási intézményekben.
Facebook: REkreáció

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz: gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom. Prevenciós, edukációs foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetenciafejlesztés és készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát.