Ciao, Róma! Séta az örök városban (képriport)
Città Eterna, azaz az Örök Város. Róma, az olasz főváros közkedvelt úti cél egész évben, hiszen minden évszakban szerethető. Az időjárás enyhébb, mint nálunk, így többnyire télen sem mínuszokkal számolnunk. A nyár forró – július, augusztus hónapokban meghaladja a 30 Celsius-fokot a nappali átlaghőmérséklet – , de olasz tengerparti nyaralás során, amennyiben autóval utazunk, érdemes kitérőt tenni és megnézni Rómát. Látnivaló akad bőven, finom ételek és italok, no, és stílusért sem kell a szomszédba menni.
Római életképek, látnivalók
Romulus és Remus, az eredetmonda szerint ők alapították Rómát
A capitoliumi farkas 0,75 méter magas bronzszobor. A szobor eredetileg a Laterán előtti téren állt, erről már a 10. században említést tettek források. 1471-ben került mai helyére, a római Palazzo dei Conservatori múzeumába
A Piazza Navona Róma történelmi központjának egyik tere, amelyet három barokk szökőkút díszít.
Piazza Navona
A Piazza Navona Róma egyik legnyüzsgőbb tere…
…melyet kávéházak és éttermek szegélyeznek
A Pantheon csodálatos ókori műemlék, korának egyik legépebben megmaradt épülete. Hadrianus császár 100 és 125 között építtette, állítólag saját tervei alapján
Monumentális épület. A Pantheon csarnokában hatalmas gránitoszlopok állnak
A Pantheon a 7. század eleje óta keresztény templom
A Pantheon kupolájának átmérője több mint 43 méter. A kupola teteje nyitott, a környílás átmérője 9 méter
A Trevi-kút Róma egyik legnagyobb barokk szökőkútja. A 17. században építette Niccolò Salvi a Poli-palota déli homlokzatán
A Trevi-kúthoz fűződő monda szerint, aki bedob egy pénzérmét a kútba, biztosan visszatér Rómába. A mondának több változata is él. Az egyik változat szerint két kútba dobott pénzérme szerencsét hoz a házastárskeresésben, míg három érme a válásban segít.
Belvárosi életképek
A Forum Romanum is kihagyhatatlan látnivaló
A Forum Romanum vásározók, kereskedők árusítóhelye, politikusok találkozóhelye volt, gyülekezés, törvénykezés céljára építették. A mandulafenyők/pinea fenyők jellegzetes növényei a történelmi városnak
Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is – írta az óriási építményről Beda Venerabilis angolszász egyházi író
A 188 méter hosszú, 156 méter széles, 48,5 méter magas, mészkőből, tufából és téglából épült Colosseum 80-ban készült el. Az épületet gladiátor- és állatviadalok színhelyéül tervezték, és a korhoz képest hatalmas méretű nézőtömeg befogadására volt képes
Piazza Navona
hirdetés ▼
hirdetés ▲
A Szent Péter-bazilika a római katolikus egyház első számú szentélye, a világ legnagyobb keresztény temploma
A bazilika alapterülete 15 160 négyzetméter. A 16. század elején kezdték építeni
Ezt a 17. századi díszkutat rongálták meg néhány napja a Spanyol lépcső közelében holland focidrukkerek, helyrehozhatatlan kárt okozva
Róma egyik legelegánsabb és legzsúfoltabb köztere a Piazza di Spagna, azaz a Spanyol lépcső
Elragadóak a belváros macskaköves utcái
hirdetés ▼
hirdetés ▲
Konflis
Római háztetők
Piazza Navona
Fotó: Életszépítők | Ymon
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
Portréfotó: Eisenberger Gigi – Fotolla