Sajt parmezános-szezámmagos bundában
Nem jellemző, hogy sajtot sajttal panírozunk. Talán furcsán hangzik, mégis érdemes kipróbálni.
Természetesen savanykás sajtokkal is lehet párosítani, mint amilyen a trappista, de az édeskés aromájú sajtokkal is harmonizál a szintén édeskés parmezán. A szezámmag pedig már csak egy kis ráadásnak számít.
Ezt a finom rántott sajtot tálalhatjuk hagyományosan sült krumplival, burgonyakrokettel, rizzsel, de friss salátákkal, egyéb zöldségkörettel, sőt akár savanyú káposztával is. Adhatunk mellé tartár mártást, de áfonyaszósszal is kínálhatjuk, ahogyan a rántott Camembert.
Hozzávalók (2-4 személyre)
4 szelet édeskés sajt (import nagy lyukú vagy Pannónia)
1:1 arányban kevert reszelt parmezán sajt és zsemlemorzsa
1,5 ek szezámmag
1 nagy tojás
2 ek tej
liszt
napraforgó olaj a sütéshez
Elkészítés
1. A sajtot kisujjnyi vastagságú szeletekre vágjuk és vízbe mártjuk – így jobban tapad rá a liszt.
2. Lisztbe, tejjel elkevert felvert tojásba, majd parmezános morzsába forgatjuk, és a műveletet a lisztbe forgatás kivételével megismételjük. A morzsát kicsit rányomkodjuk.
3. Egy nagyobb serpenyőben 2 ujjnyi magas olajat hevítünk, és csak éppen hogy csökkentjük alatta a lángot, amikor a sajtot beletesszük. (Ha hirtelen sül, akkor kellően megolvad belül a sajt, de nem folyik ki, és nem is ég meg.) Mindkét oldalukon pirosra sütjük.
4. Papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot, majd tetszés szerinti körettel tálaljuk.
Fotó, recept: Szenti Gabi, Sünis kanál blog >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.