Szeretetre éhezők viadala

Világszerte iszonyatos éhínség pusztít. Sok az eszkimó, kevés a fóka, mondják. Nincs elég, az emberek csak azzal vannak elfoglalva, hogy nekik jusson. Bármi áron, minden áron. Nem, nem a lisztről vagy a toalettpapírról írok. A szeretetről van szó. A szeretetről, melyről azt tartják, ha megosztjuk, azzal csak szaporodik. Az anyagmegmaradás törvénye rég megdőlt. Az energia-megmaradás törvénye még tartja magát a fizikában, de csak az energia aktuálisan érvényes definíciója alapján. Mert van, ami növekszik. Mondhatni: a „semmiből”.

Valójában nem a semmiből, és talán nem is növekszik, csak épp elérhetővé válik. Ha jól csináljuk. Ám – ahogy a világ ma kinéz – nem csináljuk jól. Az ember szorong, az ember depressziós. Az ember követelőző és erőszakos. Az ember áldozat, lábtörlő és felmosórongy. Mindezt a szeretet elnyeréséért, pontosabban a szeretetet illetően megélt hiányérzet miatt.

Miért félünk, miért szorongunk? Bármi is legyen a felszíni ok, mögé nézve azt találjuk: végső soron attól rettegünk, hogy nem szeretnek, nem fogadnak el a többiek. Akinek nincs más eszköze, más mintája, az követelőzve, erőszakkal próbálja megszerezni a másik ember figyelmét, gondoskodását. Azt hiszi, az a szeretet, ha kiszolgálják. Lehet, hogy ezt tanulta meg kiskorában. Vagy inkább: be kellett érnie ezzel. Ennek párja az, aki – bár nyilván nem így született – háztartási lábtörlőként végzi. A szeretetért neki bele kell döglenie a lehetetlen elvárások teljesítésébe. Sokat, többet, még többet! Mindent – is! A depressziós már „eredményt hirdetett”: nincs elég szeretet.

Mindenki kapni akar, aki hiányt él meg. Hogy is nézné azt, hogy ő mit adhat, amikor el van foglalva azzal, hogy neki mekkora hiánya van, és azt akarja kipótolni, magának akar begyűjteni mindent, amit csak lehet!

Közben pedig ott a recept: adj, oszd meg, és több lesz! Pozitív spirál indul be. No de hogyan is adhatna, akinek nincs? És különben is, egész pontosan mi az, ami valóban szeretet, ami valóban növekszik azzal, ha megosztjuk?

Aki történetesen a lábtörlő szerepkörben keresi a megoldást, hamar megtapasztalja, hogy nemhogy növekedne a szeretet, hanem egyre rosszabbul érzi magát. Ő egyre kimerültebb, a környezete egyre elégedetlenebb, egyre követelőzőbb, egyre erőszakosabb. Az erőszakos oldal sem érzi jobban magát, ráadásul megeshet, hogy életbe lép az aranyhalról és a szegény halász telhetetlen feleségéről szóló mese vége: a lábtörlőnek elege lesz, és vagy lelép, vagy meghal, ő pedig hoppon marad. De ettől a lehetőségtől függetlenül is érzi valahol mélyen: lehet, hogy kiszolgálják, de nem szeretik. Sőt.

Aki szorong, abban nem épül fel a bizalom, hogy igenis szerethetik és elfogadhatják.

Akárhányszor is sikerül például egy hivatali ügyintézést hibátlanul és kellemes hangulatban lebonyolítania, ha épp ettől a helyzettől tart, a következőnél újra ott lebeg a rettenetes szörny: mi van ha…? Neki kapnia kell azt, ami végső soron a szeretet egyik származéka: megértő figyelmet. Pozitív hozzáállást, türelmet, segítőkészséget. Különben baj van!

Tömegével jelennek meg könyvek a „hogyan érd el, hogy szeressenek” illetve „hogyan vegyél rá bárkit bármire” témában. Olyan jó lenne inkább arról tanulni, hogy miképpen legyünk mi magunk a szeretet forrása! Hogy adni tudjunk, mégpedig olyat és úgy, hogy valóban megsokszorozza önmagát, vagyis igazi szeretet legyen.

Ez így nem más, mint egy össznépi „éhezők viadala”. Amíg nem tudunk mi magunk a szeretet forrása lenni, addig ez nem is lesz másképp. Persze ehhez meg kell ismernünk a valódi szeretetet, ami „soha el nem fogy” (1. Kor. 13.). Ami nem az, az elfogy. A türelem, a kiszolgálás, az alárendelődés, a manipulatív „üzletelés” a figyelemmel. Ha valami elfogyhat, ha valaminek az adásába belerokkanunk, az nem szeretet. Ha valamiből egyre többet és többet akarunk kapni, az nem szeretet. Ha az egyik fél annak árán érzi pillanatnyilag jobban magát, hogy a másik fél legalább annyival rosszabbul lesz, az nem szeretet.

Ennek fényében érdemes megvizsgálni, mi mindent nevezünk szeretetnek, ami nem az. Ami pedig nem szeretet, azt adhatjuk – és elveszítjük, mindenünkből kifoszthatnak. Pokoli állapot. Amiből egyre többet és többet követelünk, mert még mindig hiányunk van belőle, az nem szeretet. Az is pokoli állapot. Ha a „raktárkészlet” felmérése alapján szorongást, depressziót élünk meg, az sem szeretet. Valami „cucc”, de nem afféle megosztással szaporodó fajta.

Szigorú szűrő? Igen! De napi szinten látjuk, milyen gyümölcsöket terem a hazugság. És ha egy ilyen szigorú szűrés után találsz az életedben valódi szeretetet, már meg tudod becsülni. Ami pedig nem az, azt is helyén tudod kezelni. Ez pedig kincset érő tudás.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 + tizenöt =

hirdetés