Talán a legszebb, ami nem illik
KÉP ALÁ ÍRÁS
Még akkor is meglebbent néhány szőke hajszál, amikor Dulles amerikai külügyminiszter bejelentette a tömeges megtorlás doktrínáját, ami szerint bármilyen szovjet agresszióra atomcsapás lett volna a válasz. Szőke, leomló haj, napfényes hullámmal, könnyű kabát és egy színes kendő talán nem elégséges válasz a tömeges megtorlás doktrínájára, válasz mégis.
Hiába fölötte a plakát: „Vegyél részt a szabadságharcos alapkiképzésben”, a lágy póz a hideg szobában, a fintorba hajló mosollyal megbabonázott húsos száj, valahogy eloszlatja a szorongást, a félelmet. Nem lehet igaz, hogy újra bombák robbannak, és nem lehet igaz, hogy újra hideg marad minden szoba és minden ágy és nem oldható ki a könnyű, sötét kabát.
Tudni érdemes, hogy a legszürkébb falak, az ócska bútorok és a megdermedt olajkályha közül is kiragyog mindig egy arc. Előbb vagy utóbb. És akkor oda már érdemes fölcaplatni a lépcsőn, megmelegedni csak attól is, ahogy elhúzza csendben a száját, vele már könnyed mozdulat fölhajtani a gallért, és kilépni a szürkével telehintett, kopott házak közé, ahol a politikai plakátok adnak csak némi színt, a sötét mondataikkal és ábráikkal.
Talán nem illik a félelemkeltő propaganda plakát alá egy kifinomult, megindítóan szép nő. Ám legtöbbször mégis ott van a képeken egy nő, akiről azt gondolhatjuk, hogy nem illik oda. És mindig van az életünkben valami, amiről mások úgy gondolják, hogy nem illik. Azt hiszem, ezek életünk legszebb pillanatai.
Fotó: Fortepan, Aradi Péter 1954
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
