Táncolni kell, a zene majd csak megjön valahonnan! A depresszió árnyékában

Hajlamosak vagyunk szavakkal dobálózni, s mit sem sejtve olyan súlyos címkével terhelni önmagunkat, ami egyébként – könnyen lehet – teljesen indokolatlan, legalábbis számos esetben. Nézzünk egy kicsit a depresszió körmére. Adódik a kérdés: hogyan is ismerhetőek fel a depresszió tünetei?

A kérdésre először egy kérdéssel feleljünk: hol jelentkeznek a tünetek? A gondolataimban, gondolkodásmódomban, ahogy a világot nézem? Vagy testi szinten, ahogy fizikailag vagyok a bőrömben? Netán érzelmileg söpör el valami különös hatóerő? Nagyjából ez a három témacsoport, ahonnan érdemes elindulnunk.

Ezek közül talán a testi folyamatok változása a legegyszerűbb, legkönnyebben észlelhető változási terület. Saját, ismert normáinkhoz képest mi változott? Példának okáért különféle elalvási és átalvási zavarok, vagy korábbi ébredés olyan panasz lehet, ami többünknek ismerős, vagyis az alvás körüli diszfunkciók mindenkori lakmuszpapírjaink lehetnek. Ne feledkezzünk meg az étvágy változásáról, vagyis a drasztikusabb testsúlyváltozásról (fogyásról, esetleg hízásról) sem.

Gondolatainkban mi az, amin rágódunk, évődünk órákon keresztül? Általános hogylétünkkel kapcsolatban az úgynevezett negatív, automatikus gondolatok igazi veszélyforrások. Az is kiemelendő, mennyire látjuk reménytelinek vagy reményvesztettnek életünket és beszűkültnek saját jövőnk lehetőségeit. Természetesen az öngyilkossági gondolatok fel-felbukkanását mindig komolyabban kell venni, ez már egy más konstelláció, s intő jel a környezet számára is. Ezeken túlmenően a csökkent érdeklődés a kapcsolataink felé, vagyis egyfajta beszűkültség is felütheti fejét. Az örömforrások, az örömérzet elapadni látszik és sokkal inkább az önmarcangoló, önvádló gondolatok bukkannak fel a horizonton, melyek az önhibáztatás széles spektrumának adnak teret.

Érzelmek tekintetében, ahogy a hétköznapokban mondani szoktuk: egy kicsit melankolikus, levert állapotra, vagy egy életunt, közönyös, szemcsillogás vagyis érdeklődés nélküli viszonyulás túlzott mértékére már érdemes jobban odafigyelnünk. Amire pedig először nem is gondolunk, az az ingerlékenység fokozott megjelenése, mely különösen férfiaknál gyakori.

Visszatérő ciklusok

Sokszor tapasztaljuk, hogy a lelki nyavalyákra valahogy másképp tekintünk, mint egyéb bajainkra. Ha egyszer legyőztük az influenzát vagy a náthát, bolondság lenne azt hinni, biztosan immunisak lettünk. Ezzel szemben, ha három év nyugodt, békés időszak után újra megroppanunk kicsit lelkileg, azt nem tartjuk teljesen normálisnak, hiszen mi már anno kijöttünk a depresszív gödörből. Tehát legyünk realisták. Egyrészt, miképp, ha náthásak vagyunk, ne diagnosztizáljunk magunknak agyhártyagyulladást, úgy rosszkedv esetén se mondjuk rögtön, már megint depressziósak vagyunk. Másrészt számoljunk vele, hogy egy-egy lelki állapot éppúgy visszajöhet mindennapjaink forgatagába, mint ahogy hagyományos szezonális betegségeink is fel-felbukkanhatnak évről évre.

Nem az a lényeg, hogy örökre hantoljunk el egy ilyen hangulatot, hanem hogy erősítsük meg magunkat annyira, ha baj van, és újra előkerül, akkor tudjuk, mitévők legyünk. Nem lesz egyszerű, de már tudjuk, legyőzhető, hiszen korábban is volt rá precedens. Ez mindenképp egy kapaszkodó önmagunk előtt.

Bagatellizálás

Ugyanennek a kérdéskörnek a másik véglete, amikor a környezet nem vesz tudomást a bajról. Már rég súlyos depresszióról lenne szó, de – kicsit demagóg módon – egyszerű lustaságnak címkézik a személy életvitelét, s olyan mondatokkal operálnak felé, mint: „szedd már össze magad”, „tedd már végre rendbe az életed, mert semmi nem lesz belőled”. Ezek a mondatok pont úgy hatnak, mintha a gödör alján lévő bajbajutottnak ásót dobnánk le segítségként.

Az érzelemvezérelt cselekvés

Egy pszichológust gyakran kérdeznek arról, hogy mit is tehetünk magunkért, hogy jobban legyünk a bőrünkben. Ilyenkor mindig hangsúlyozom, kicsit vessünk véget az érzelemvezérelt cselekvéseinknek. (Természetesen ezt mondani mindig könnyebb.) E koncepció mögött ugyanis az az igazság feszül, hogy a depresszív hangulatok egyik legjobb ellenszere az aktivitás, magyarán a cselekvés. A bárminek az elvégzése vagy űzése. Csak csinálni. Igen ám, de sokan a rossz hangulat okán inkább kiíratják magukat a háziorvossal. Ennek az ellenkezőjét érdemes.

Az egész döntési sor egy vállalással kezdődik: akkor is cselekszem, ha épp rosszkedvem van. Nagyon nincs ínyemre a dolog, de ennek ellenére megteszem, tudván azt is természetesen, hogy a hatásfok jóval kisebb lesz, mintha jókedvűen vágtam volna bele. Ez az elv azzal a mondással írható le, szemléltethető legjobban: táncoljunk, aztán a zene majd csak megjön valahonnan.

 

Nyitókép: Rafael Serafim, Pexels 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − 2 =

hirdetés