A befelé fordulás ideje
//Hogyan lehet ezeket a napokat „jól” megélni? Mit mondhatok neked, amit még ne hallottál volna? Erősnek kell maradni, bízni abban, hogy minden rendben lesz, és a megfelelő (egyéni, közösségi, társadalmi) óvintézkedésekkel, a helyzet súlyát komolyan véve, fegyelmezettséggel, felelősségvállalással tudjuk mérsékelni a veszteségeket. Veszteségei már most vannak sokunknak, reményt a tudat adhat, hogy ezek túlélhetők – az egészséghez, emberélet fontosságához képest kell újrakereteznünk az életünket, az eddigi kényelmünket, döntési szabadságunkat, lehetőségeinket.
Az összefogás erejében bízhatunk, abban, hogy kisegítjük egymást a slamasztikából; ebbe beletartozik az is, hogy másokra legalább annyira vigyázunk, mint magunkra, ha nem jobban! Nehéz felfogni, de muszáj megérteni: ha az egészségünkkel játszunk, azzal másokét kockára tehetjük. Egy fiatal, erős szervezet sok mindent legyőz, de nem mindenki fiatal és nem mindenki elég ellenálló, ezért nem szabad félvállról venni a mostani helyzetet. Az életre szavazunk, az ellátórendszert segítjük azzal, ha bezárkózunk, minimalizáljuk a szükségleteinket.
2020. március 16-a van. Az élelmiszerboltokban, szupermarketekben még mindig tömegek vásárolnak. A tömegközlekedési eszközökön, itt Budapesten, még mindig sokan utaznak. Az emberek gyanakvóan méricskélik egymást, még az utcán is, egy köhintésre, tüsszentésre összerezzennek. Gesztusokból értjük egymást – a félelem igazgat bennünket. Ezért is kellene egymástól átmeneti időre teljesen elszeparálódni. Ezt kellene tennünk, ezzel tudnánk igazán összetartó sorsközösséget alkotni. A legtöbben soha nem éltünk át még hasonló fenyegetettséget – alaposan próbára tesz.
Fiamnak épp környezetórája lenne. Kitalált magának egy feladatot. Egy nagy lapra lerajzolta a világtérképet. A koronavírus is rá került több helyre, gyermeki módon. Számomra szép rajz, de szomorúvá tesz. A fiam látszólag jól viseli a bezártságot, egyelőre, élvezi az akolmeleget. Nagyon sokat jelent, hogy a közelemben tudhatom. Tudom, hogy ő is így érez.
Máskor ilyenkor már a húsvétra készültünk, most valahogy ez is zárójelbe került. Idén más lesz az ünnep. Ez most a befelé fordulás ideje. Ne a veszteségekre koncentráljunk, hanem a túlélésre. Amikor a tanítvány készen áll, a mester megjelenik – mondják. Nem tűnik úgy, hogy készen állnánk – ha majd visszatekintünk, lehet, másképp látjuk. Sokat tanulhatunk most abból, hogy mennyi energiát ölünk „békeidőben” haszontalan, felesleges dolgokba. A járvány az egész világnak megmutatja, hogy a jólét mennyire viszonylagos, és mennyire egymásra vagyunk utalva. Mindig. Akkor is, amikor ez nem éleződik ki ennyire. Szükségünk van egymásra.
Megtanulhatjuk azt is, hogy hálásnak kellene lennünk mindenért, amit „békeidőben” természetesnek, sőt, megérdemeltnek tartunk. Megtanulhatjuk elválasztani a lényegest a lényegtelentől, az értéktelent az értékestől.
Tavasz van. Az élet él és élni akar. Kitartást kívánok mindannyiunknak!
Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz: gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom. Prevenciós, edukációs foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetenciafejlesztés és készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát.
