A lelket is gyógyítani kell! A pszichés torzulások, melyeknek a fájdalma minket érint, mások számára előnyösek lehetnek

Magazinunk oldalain olvashatjátok Bíró Rita cikkét arról, hogy mennyire nem „a hülyék” mennek pszichológushoz.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire fontos a nem kézzel fogható sérüléseinkkel is foglalkozni.

Ha az ember „hardveresen” sérül, vagyis a testében keletkezik valamilyen probléma, akkor ugye az a „felelős” viselkedés, hogy elmegy szakszervizbe, azaz orvoshoz (vagy természetgyógyászhoz, vagy házi praktikákhoz folyamodik), és törekszik a „hibaelhárításra”. Ha azonban „szoftveres” gond adódik, nem megfogható, nem egy eltört csont, egy epekő, egy influenza, akkor más a helyzet.

Meg kell említenem, hogy ez a terület is a piac kemény szabályai szerint működik: a kereslet és a kínálat erős kölcsönhatásának mindenkori eredménye az, amit megtapasztalhatunk, ha a lelki problémáink gyógyításával kezdünk foglalkozni. Amíg tömeges a „csak a hülyék…” hozzáállás, amíg nem épül be a világképünkbe, hogy a „lelkiekkel” való foglalkozás, a gyógyítás, a kezelés, sőt, a prevenció ugyanolyan fontos, mint a test esetében, addig valóban nem terem minden bokorban egy jó szakember.

De vegyük azt az esetet, amikor az „egyszeri ember” túllép a menni vagy nem menni kérdésen, és belevág egy terápiába. Több (különböző területeken működő) terapeuta ismerősöm számolt be arról, hogy ha az első probléma a lelkiekkel való törődés felismertetése, akkor a második az, amikor kiderül, hogy valóban van valami gond, amivel kezdeni kellene valamit.

Elméletben ugyanis nagyon jól tudjuk, hogy „mindenki csak a maga portája előtt söprögethet”, hogy „csak te tudsz változtatni az életeden” stb. Ám sokan leginkább azért fordulnak szakemberhez, hogy az erősítse meg őket abban a hitükben, hogy velük tulajdonképpen minden rendben van, nekik az égvilágon semmi sérülésük, torzulásuk, nincs semmi dolgozni valójuk magukon, csak a külvilág, a másik ember, a korszellem meg a csillagok állása

Ha a terapeuta rámutat, hogy itt és itt nem jól működik a páciens, és ezeken a dolgokon kellene – belső munkával – alakítani, akkor jön egy sértődési fázis. Ugyanez nincs meg a „testi” dolgok esetében.

Pedig körülbelül olyan történet ez, mintha a háziorvosnak, aki felsorolja, hogy magas a vérnyomásunk, gond van a májfunkcióval, meg még a fehérvérsejtszám is valami csúfságra utal, azt válaszolnánk: „de dokikám, ne mondjon már nekem ilyen csúnyákat!” Nem vesszük sértésnek, ha az orvos rámutat a „hardveres” hibáinkra. Sőt, örülünk neki, hiszen ez a dolga. Na meg az, hogy gyorsan adjon valami bogyót, amitől hipp-hopp rendbe is jövünk.

A lelki sebeink esetében sokan megbuknak a folyamatban már az elején: megsértődnek. Mintha a terapeuta öncélú bántásból mutatna rá a problémákra.

No persze lehet azt sejteni, mi van e sértődések mögött: a legtöbb pszichés nyavalyára nincs „bogyó”. Vagyis piszok keményen meg kell dolgozni a gyógyulásért! Azt meg ugyan ki kívánja?!

További fontos különbség: a legtöbb esetben (bár erre is van kivétel!) a környezet, a külvilág, a többi ember azt támogatja, hogy legyünk egészségesek, amennyire csak lehet. Mindenkinek jobb, ha nem vagyunk influenzásak, nem kínoz lumbágó, tehát, ha jól működik a testünk. Ezzel szemben

a pszichés torzulások, melyeknek a fájdalma, hátránya minket érint, mások számára előnyösek lehetnek. Egy félénk, önérvényesítésre képtelen ember úgy táncol, ahogy mások fütyülnek – és a füttyösöknek nem tetszik, ha abbahagyja a táncot. Egy alkoholistán, pánikbetegen jól lehet gyámkodni – és egyben extrém hatalmat gyakorolni felette. Egy apátiába süllyedt embert nyugodtan le lehet parkolni egy sarokba, és biztos, hogy ott is marad. Egy szorongót sakkban lehet tartani a saját szorongásaival.

Fel lehet nagyítani a problémát, meg lehet győzni a lelki gyógyulást keresőt arról, hogy vele aztán valami igazán nagy baj lehet, ha nem képes „magától” talpra állni – s ezzel is le lehet béklyózni, ez a trükk lényege!

Nem csoda, hogy mire eljut az ember a terapeutáig, már csak arra vágyik, hogy kiderüljön, minden rendben. Ám ez csupán vágy. Az orvosok körében él egy mondás: „nincs egészséges ember, csak hanyagul kivizsgált”. Úgy hiszem, lelki téren ez még inkább igaz. Mindannyian hordozunk sérüléseket, lelki pajzsunk mindig horpadt itt-ott. És bármennyire szeretnénk is hibátlannak találtatni, ez lehetetlen. Mindig van mit kikalapálni, akár szakember segítségével, akár nélküle. A megsértődés viszont bizonyos, hogy nem segít – tehát akár ki is hagyhatjuk ezt a lépést!

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 2 =

hirdetés