A pórul járt majom. Mese az elengedésről
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy majom, egy nagy dzsungel kellős közepén lakott. Elfoglalt majom volt: ugrándozott egyik fáról a másikra napestig. Gyümölcsöket keresett, hogy jól megtömhesse a bendőjét. Sosem érezte magát eléggé jóllakottnak.
Csábították a zamatos gyümölcsök, az édesek, illatosak, ropogósak. Végül is mindent megevett, amit talált, de szerette a sok zsákmányolt finomságot felhalmozni is.
Képzeljétek, mi történt egyszer a majommal! Éppen diót szedett, s eldugta a felesleget egy fa hasadékába. Néhány nap elteltével elő akarta szedni a diókat, s megtörtént a baj.
Benyúlt a hasadékba, markába fogta a diót, s ki akarta húzni a kezét. Ám a dióval teli ökle beszorult a szűk nyílásba, s a majom saját akaratának foglya lett. Üvöltött, mint a fába szorult féreg; nagyon rosszul érezte magát. Eszébe sem jutott, hogy el kellene engednie a diót. Csak arra gondolt, hogy az a dió az övé, joga van megenni, senki nem veheti el tőle.
Makacsul ragaszkodott szorult helyzetéhez. Átkozódott, szitkozódott, mindhiába. Bánkódott – úgy érezte, hogy az egész világ vele akar kitolni. Eszébe sem jutott, ha otthagyná azt a nyamvadt diót, sok-sok finom gyümölcsöt meg tudna szerezni, hogy csillapítsa mardosó éhségét.
Kimerült. Nem értette meg, hogy saját ragaszkodásának lett az áldozata. Ha meg lett volna benne a képesség, hogy elengedje azt, amiről tévesen hitte, hogy az övé, akkor nem szenvedett volna ennyire. A megszerzés, birtoklás képessége megvolt benne, s sok más hasznos képesség is, az elengedés képessége azonban hiányzott belőle.
A kimerültségtől végül elaludt, elernyedt a keze, így akaratán kívül elengedte a becses zsákmányt, s kicsúszott a keze a hasadékból. A majom megszabadult, s a földre pottyant.
Felébredt, s azt hitte, csak rosszat álmodott, s ment újra a dolgára.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
