A serdülőkori öngyilkosság megelőzése. Klinikai gyermekpszichológussal beszélgettünk

Hazánkban a serdülőkorúak között az öngyilkosság a második vezető halálok. Érdemes azt is tudni, hogy az öngyilkosságok száma 1988 óta folyamatosan csökken nálunk, de a serdülőkorban elkövetett öngyilkosságok aránya stagnál, a kísérletek száma pedig növekszik ebben a korban. 14-19 éves kor között 10 a 100 ezerhez a öngyilkosok viszonyszáma. Dr. Bóna Adrien klinikai gyermekpszichológussal beszélgettünk, aki a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének oktatója.

Miért van az, hogy az egyik kamasz sok mindent elbír, alkoholista szülőket, nevelőotthont vagy bántalmazást, míg egy másik gyerek az öngyilkosságot választja, látszólag könnyebben elviselhető problémák miatt? Miért lesz öngyilkos egy kamasz?

Ezt a kérdést két szempontból is meg lehet közelíteni, az egyik a fejlődés sajátosságai. Különböző körülmények között élő gyerekeknél is tudnak nagyon hasonló állapotok kialakulni, illetve fordítva, ugyanabban a családban felnövő gyerekek között is lehetnek óriási különbségek. A temperamentumunk, alkatunk részben velünk született és interakcióba lép a környezettel. Genetikai sajátosságaink kifejeződésére hat a környezet, másrészt igyekszünk alkalmazkodni a környezetünk elvárásaihoz. Ez nem azt jelenti, hogy van egy olyan gén, ami hajlamosít az öngyilkosságra, de vannak olyan személyiségjellemzők, amelyek bizonyos környezeti hatásokkal való összjáték esetén nagyobb valószínűséggel okoznak ilyen helyzetet.

Mik ezek a jellemzők?

Például a személyiség rugalmatlansága vagy a reménytelenségre való hajlam, egy olyan negatív emocionalitás, amelynek során a negatív érzelmekkel rosszabbul bánik az egyén, sokat aggodalmaskodik, a hétköznapi problémákon sokat rágódik. A pszichológia ezt ruminációnak hívja, amikor valaki újra meg újra ugyanazokon a problémákon gondolkodik és nem tud tőlük megszabadulni. És persze vannak környezeti faktorok, mint például a bántalmazás, a szülői minta, a magárahagyottság, ha a gyerek úgy érzi, egyedül marad olyan problémákkal, amelyek a traumatizáció irányába mutatnak. Ezeknek a körülményeknek a keveréke vezethet öngyilkossághoz. A másik szempont a kríziskoncepció. A serdülőkor egy krízis, jelentős, testi és lelki szintű változások időszaka. Amikor ez a fejlődési szakasz látszólag túlélhető, de jelentős problémákkal találkozik, mint például azzal, hogy az illető megbukott matematikából, akkor kialakul az úgynevezett krízismátrix. Ez vezethet ahhoz, hogy a fiatal nem lát más kiutat. De a kamaszok nem meghalni akarnak, hanem úgy érzik, nem tudnak tovább úgy élni, ahogy eddig éltek. Nagyon szeretnének változtatni, de nincsenek eszközeik hozzá.

A felnőttkori és serdülőkori öngyilkosság között van egy olyan különbség, hogy a kamaszok másképp látják a halált? Talán kevésbé vannak tisztában azzal, amit tesznek?

Nem, a serdülők ugyanúgy gondolkodnak a halálról és annak visszafordíthatatlanságáról, mint a felnőttek. Annyi különbség van, hogy a fejlődési krízis jobban hajlamosítja őket a végletes megoldásokra.

Mennyire jellemzőbb a figyelemfelhívó jelleg a fiatalok öngyilkosságágában vagy a kísérletekben?

Utólag nehéz különbséget tenni. Minden öngyilkossági kísérletet nagyon komolyan kell venni. Nyilván mindegyiknek van egy kommunikációs szándéka is, valamit üzenni akar vele az egyén a környezetének, megpróbálja a figyelmet is felhívni saját magára, a problémájára, de ez a szándék komolyságát nem befolyásolja. Számos kutatás igazolta, hogy mindenki, aki öngyilkosságot kísérel meg, kér valamilyen módon segítséget előtte, csak ez nem biztos, hogy ez adekvát formában történik. Régóta tudjuk, hogy az öngyilkosok nagy része megfordul a háziorvosi rendelőben a kísérletet megelőző rövid időszakban valamilyen banális testi panasszal. Ez nyilván segítségkérés, amit „cry for help” néven emlegetnek a szakirodalomban. De nem biztos, hogy van a környezetnek érzékenysége rá, mert az illető nem tudja jól elmondani, mi a baj. Valójában nem tud segítséget kérni. Visszatérve az eredeti példára, a gyerekek többsége nem úgy bukik meg, hogy az június 15-én derül ki és nincsenek előjelei. Ezeket észre kéne vennie a környezetének, de nem veszi észre, tehát öngyilkosság esetén van egy kommunikációs csúszás a környezet és a fiatal között, ami egyébként a felnőttkori öngyilkosságokra is igaz. Bár a kamaszok esetében egy kicsit árnyaltabb a helyzet, mert a legtöbb kamasz, aki az öngyilkossággal foglalkozik, előtte gondolkodik a halálról, beszél róla, az élet véglegességéről, az élet értelméről. Ez normálisan is jellemző erre az életkorra, de intenzívebbé válik öngyilkossági gondolatok esetén.

Hogyan lehet azt megkülönböztetni, hogy egy kamasz egyébként is szokatlanabb viselkedését, hangulatingadozásait, halálhoz való hozzáállását vagy – ahogy a mi szüleink mondták – „világfájdalmát” attól, hogy esetleg súlyos depresszióban szenved?

Amíg a hangulatok ingadoznak és nem rögzül tartósan egy nagyon felfokozott vagy akár egy nagyon mély hangulati állapot, amíg vannak a gyereknek örömforrásai, amíg kimozdítható, addig ez belefér. Azt szokta mondani egy idősebb kolléganőm, hogy a kamasz egy mozgó célpont. Amíg mozog, addig jó, ha megáll és rögzül egy gondolatnál, egy rossz érzésnél, akkor baj van. A kamaszkor arról szól, hogy próbálkozunk. Párkapcsolatokkal, érdeklődéssel, zenei irányzatokkal, barátságokkal, mindenfélével. Ezért szoktuk azt is mondani, hogyha például egy kamasz megragad és korán bezárja a lehetőségeit, korán elköteleződik valami mellett, akkor az nem jó, az valószínűleg nem egy megdolgozott választás, hanem biztonsági játék. Tehát amíg lehet mozgatni a kamaszt, amíg változik, lehet vele beszélgetni, addig jó. Ha egy szülőben van nyitottság, hogy beszélgessen arról, ami a kamaszt érdekli, meghallgassa a zenéjét, megnézze a filmjeit, érdekelje, mit mesél a barátairól, a problémáiról, addig valószínűleg tudni fog segítséget kérni tőle és elég jól el fogja tudni dönteni, mi a megoldás a problémájára. Akkor van a baj, ha nem tudunk semmit a gyerekről, ha egy nagy fekete dobozzá válik, elzárkózik. Ilyenkor valószínűleg sajnos a szülő is elzárkózik, mert nehéz a kamaszokkal szót érteni.

Az öngyilkossági helyzethez részben egy kommunikációs deficit vezet, ami kétoldalú. Tehát ilyenkor a szülő oldaláról nézve is eleve nehezebb felfedezni a bajt, vagy ha ez mégis megtörténik, nehéz tennie a megoldás érdekében.

Egy kapcsolat valóban nem kamaszkorban kezdődik, annak van egy története pici gyerekkortól kezdve, és ez az, ami átsegíti a kamaszkoron a szülőt és a gyereket abban a tekintetben is, hogy a szülő észreveszi amikor a gyerekének problémája van, illetve sejti, mi lehet az. Lényeges kérdés, van-e nyitottsága, lecsap-e arra, amikor a kamasz közeledik felé, amikor olyan szabad vegyértékei vannak, hogy arra rá kell kapcsolódni. A kamasznak nem lehet azt mondani, hogy majd holnap. Ha ő most szeretne valamit mondani, mutatni, azokat az alkalmakat ki kell használni, mert lehet, másnap már nem lesz aktuális vagy fontos. Egy érzékenyebb kamasz pedig azt is gondolhatja, nem fontos a szüleinek. Azért a tini is részben még gyerek.

Ha észrevesszük a bajt, hogyan segítsünk úgy, hogy azt ne utasítsa vissza?

Nagyon fontos, hogy a szülő is tudjon segítséget kérni,ezzel példát is mutat arra, hogyan kell kezelni a helyzetet. Nem is kell feltétlen rögtön a pszichológushoz vinni a kamaszt, lehet az is elég, ha a szülő kér segítséget abban, hogyan kezelje ezt a krízist. A másik feladat, hogy próbáljunk megértéssel lenni felé, több figyelmet, időt, energiát szentelni neki. Meghallani őt magát és nem a saját szándékainkat. Jó példa erre a zene. Ha a szülő azt mondja, ezt a hülyeséget én nem akarom hallani, attól a gyerek még nem fog más zenét hallgatni, csak többet nem mutatja meg. És nem fogja megmutatni azt sem, mit olvas az interneten, miről beszélget a barátaival. Ha leülünk és nézzük vele a sorozatát, a zenéjét, akkor annak két jó következménye is van: az egyik, hogy el tudjuk róla mondani hitelesen a véleményünket, azt is, ha nem tetszik. A másik, hogy könnyebben meg tudjuk mutatni azt, ami pedig nekünk tetszik. Így alakítja szülő és gyerek egymást és alakul ki egy közös nyelv, amibe belekerül a szülő értékrendje és elvárása is. Ellenkező esetben elhatárolódnak egymástól, a kamasz azt gondolja, anyám csak cikis dolgokat csinál, a szülő is azt gondolja, borzasztó, amit a gyerekek csinálnak. Ez a helyzet gyakran előáll, a klinikumban szoktuk tapasztalni. A szülőknek fogalmuk sincs a gyerekük világáról, és nagyon meglepődnek, amikor találkoznak vele.

A statisztikák szerint a vezető halálokok közül a második helyen áll az öngyilkosság a kamaszok körében.

Ez így van, Magyarország pedig sajnos mindig elől áll ezekben a statisztikákban. Ennek összetett magyarázata van, az öngyilkosság kockázata nagyobb, ha az illető családi vagy ismeretségi körében már előfordult. Van ebben egy mintakövetés. Magyarországon az öngyilkosság elfogadottabb, rengeteg irodalmi élményünk van, több olyan történelmi személyiségünk, aki öngyilkosságot követett el. A magyar néplélek, a pesszimizmus is hajlamosít minket. Nem beszélve a nyelvezetünkről. Kézdi Balázs professzornak volt egy kutatása a negatív kódról, Széchenyi levelei és más búcsúlevelek elemzésével arra jutottak, hogy ezeknek az embereknek a megfogalmazásában sokszor szerepel a dupla tagadás. „Semmi nincs, semmi nem jó”. Kevés olyan nyelv van a világon, amelyikben egyáltalán kialakult ez.

Mi a legnagyobb hiba, amit egy szülő elkövethet ilyen helyzetben?

Ha nem veszi komolyan a jelzést, esetleg a kísérletet. Fordulnak elő olyan tragédiák, hogy a gyerek beveszi a gyógyszert, és azt gondolják, kialussza, vagy nem hiszik, hogy olyan súlyos hatása lehet. Azt is komolyan kell venni, ha látszólag nagyon gyenge az öngyilkossági kísérlet. Még ha C-vitamint is vesz be, az öngyilkossági szándékhoz nem kell neki tisztában lennie azzal, milyen hatása van az adott szernek. A szándék komolyságát nem feltétlenül jelzi a végrehajtás módjának hatásossága. A felnőtteknél ez más, a gyerek sokszor csak annyi tud, hogy gyógyszert kell bevenni. Az is jel, ha elhangzik, hogy elegem van mindenből, ki akarok szállni, kicsit félre akarok vonulni, meg akarok nyugodni. Ez persze normális érzés, egy hosszú nap után mindenkinek lehet elege és átmenetileg is vannak ilyen időszakok, de van reális okuk. Ha nincsen ilyen ok vagy nem múlik el ez az időszak, nem látszódik a javulás tendenciája, akkor gyanakodjunk.

***

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu weboldalt, vagy ingyenesen hívhatja a 116-123 és a 06 80 820 111 telefonszámokat.

Tények az öngyilkosságról

Az öngyilkosságban meghaltak kb. egyharmadának korábban már volt legalább egy öngyilkossági kísérlete.

Tíz emberből, akik öngyilkosságot követnek el, nyolc beszél a szándékáról.

A megelőző öngyilkossági kísérlet a legerősebb prediktora a befejezett öngyilkosságnak, még akkor is, ha az öngyilkossági kísérleten átesettek 90 százaléka nem ismétli meg a kísérletét.

Az öngyilkosok kb. kétharmada az első öngyilkossági kísérletébe hal bele.

Az öngyilkosságban elhunytak 50-57 százaléka élete utolsó hónapjaiban felkeres valamilyen egészségügyi ellátást (háziorvost, pszichiátriai gondozót, stb.).

A Werther-effektus

Másnéven imitációs effektus, azt jelenti, hogy a médiában közölt öngyilkosságok hatására a veszélyeztetettek körében megnő az elkövetett öngyilkosságok száma, és nem csak akkor, ha népszerű, híres személyről van szó. Kutatások szerint leginkább azok körében nő meg a szuicidális viselkedés, akik a médiában szereplővel azonos neműek, illetve hasonló korúak.
A jelenséget David Phillips nevezte el 1974-ben Goethe Az ifjú Werther szenvedései címszereplőjéről. Goethe regényalakja többeket hasonló öngyilkosságra indított, ezért több német városban és hercegségben betiltották, a költő pedig versben üzente Werther szellemén keresztül az őt követni vágyóknak, hogy „férfi légy és ne járj utamon”.

Az Ifjúsági Lelki Elsősegély telefonszáma a 137-00. Ingyenesen hívható hétköznapokon 17-21 óra között. www.ifjusagi-lelkisegely.hu

F. K.

Szépítők Magazin

2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.