A szemnek láthatatlan. Mi állhat a gyerek viselkedése, tünete hátterében? Könyvismertető

Ez a könyv elsősorban azoknak a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak szól, akik egy-egy nevelési problémával szembesülve információt, kapaszkodót vagy megerősítést keresnek. Deliága Éva gyermekpszichológus, aki a karantén alatti online bejelentkezéseivel szülők ezreiben tartotta a lelket, olyan könyvet írt, amely egyszerre szól a tapasztalt szakértő és egy támogató, empatikus, nem ítélkező barátnő nyelvén. Hasznos olvasmány, amely oldja a szülői szorongást és bűntudatot, és növeli a tájékozódás biztonságát a különböző nevelési helyzetekben.

Deliága Éva gyermekpszichológus

„Gyermekpszichológusként jellemző élményem, hogy elbizonytalanodott, bűntudattal küzdő szülők keresnek fel. Valamit tapasztalnak gyermeküknél, de nem tudják, hogy az adott viselkedés/tünet bajt jelez-e, és azt sem, hogy ők szülőként jól kezelik-e a felmerülő helyzeteket, vagy mit kellene inkább tenniük. Ilyenkor még nem sejtik, hogy a legtöbben átlagos jelenségekről, életkori sajátosságokról számolnak be, és elfogadható vagy annál jobb szülői magatartásról, működésmódról. Nem is gondolják, hány ezer másik család küzd azonos nehézségekkel – és hasonló kétségek kel, szorongásokkal, lelkiismeret furdalással.

Ezt a könyvet két fő céllal írtam. Egyrészt szeretném enyhíteni a szülői szorongást és bűntudatot, hogy édesanyaként, édesapaként jobban érezhessék magukat a bőrükben, és energiáikat a felesleges tépelődés helyett inkább a hatékony megoldások keresésére fordíthassák. Másrészt szempontokat kínálok ahhoz, hogy fel tudják ismerni, mikor van dolguk természetes életkori vagy alkati jelenséggel, és mikor állnak szemben komolyabb, szülői vagy szakemberi beavatkozást igénylő problémával. Szót ejtek azokról a helyzetekről is, amikor a mélyben, a gyermeki viselkedés hátterében valami egészen másról van szó, mint ami a felszínen látszik. A főbb elakadásokat kisgyerekkortól egészen kamaszkorig veszem sorra, az egyes témákat számos esetleírással illusztrálva praxisom tapasztalataiból.”

Részletek a könyvből

Van szülő, aki soha senkitől nem kap egy hátba veregetést vagy simogatást, hogy azt érezze: jól csinálja!

„Olyan jó lenne, ha a szülő számára fontos emberek elismernék, amit csinál! Hogy gyakran a saját igényei háttérbe szorításával, teljesen magától értetődő módon igyekszik mindent megtenni a gyerekéért. Sokszor azonban ezek az erőfeszítések észrevétlenek maradnak. Van szülő, aki soha senkitől nem kap egy hátba veregetést vagy simogatást, hogy azt érezze: jól csinálja! Talán nem mindent, de a dolgok nagy részét – sokszor erején felül – jól csinálja! Pedig ez olyan fontos üzenet, melynek sokkal hangosabbnak kéne lennie a nem elég jól elsült dolgokért járó kritikáknál. Egy szülőkonzultáción résztevő háromgyerekes anyuka szemébe könnyek gyűltek a meghatottságtól, amikor elmesélte, hogy a szomszédban lakó idős úr mit mondott neki egyszer. Az anyuka észrevette, hogy a szomszéd az ő házuk előtti részen is lenyírta a füvet, és amikor összefutottak, megköszönte neki, elnézést kérve, hogy nekik nem volt még alkalmuk megcsinálni. A szomszéd azt válaszolta: – Ugyan, Zita, hagyja csak, szívesen csináltam! Van magának elég dolga a gyerekekkel, látom én! Amikor ezt nálam elmesélte, elsírta magát, és azt mondta: – Az anyaságom hat éve alatt én még senkitől sem kaptam ennyire együtt érző, em patikus megjegyzést.”

Ritka az a kisgyerek vagy serdülő, aki valamennyire már tisztában van saját érzelmi működésével

„Bizonyos életkor alatt a gyerekek még nem is képesek érzelmi történéseikre vonatkozóan hitelesen, pontosan, a szavak útján kifejezni magukat. Amikor pedig erre már képes egy gyerek, akkor is hosszú folyamat felismernie saját mozgatórugóit, és feltárni a hangulatai, érzelmei mögött meghúzódó ok-okozati kapcsolatokat. Ez a fajta önreflektív működés tízéves kor alatt jellemzően még kezdetleges szinten van. A gyerekterápiás foglalkozáson sem beszélgetni szoktam a gyerekekkel, hiszen az ő nyelvük inkább a játék, melyen keresztül sokkal világosabban feltárulnak belső tartalmaik. Ritka az a kisgyerek vagy serdülő, aki valamennyire már tisztában van saját érzelmi működésével, és azt szabatosan meg is tudja fogalmazni. A tünet sokszor a gyermek egyetlen eszköze arra, hogy megmutassa, hogy van, mi nyomasztja, mitől nem érzi jól magát.”

„A gyerekek nem ’elromlanak’, hanem jeleznek. Jelzik, hogy feszült az otthoni vagy az iskolai légkör, esetleg az elvárások nagyobbak, mint amit az életkoruk vagy a képességeik lehetővé tesznek. A gyógyulás is csak a családi dinamika vagy a tágabb környezet rendeződésével történhet meg. Nem feltétlenül a tünet azonnali eltüntetése a cél. Fontosabb megérteni, hogyan alakult ki, és tudatosítani, hogy az egyensúly felborult. Ahogy a szülők figyelmet szentelnek a problémának, tevékenyen keresik a megoldást – és főként, ahogy saját viselkedésükön is tudnak változtatni! -, úgy fog az ’elromlott’ gyermek újra jól funkcionálni.”

Ha a gyereknek úgy tűnik, hogy ő a főnök a családban, akkor biztonságérzete megrendül

„A szülők gyakran csúsznak bele abba a hibába, hogy a konfliktuskerülés oltárán feláldozzák saját következetességüket és tekintélyüket. ’Inkább megengedem neki, csak ne legyen megint balhé.’ Ennek oka többnyire az, hogy egyszerűen fáradtak felvállalni az aznapi ötvenedik konfliktust. A sok, ilyen módon megszerzett rövid távú előnyből azonban hosszú távon – jellemzően a dackorszaktól kezdődően – hátrány válik. Ha ugyanis a gyereknek úgy tűnik, hogy ő a főnök a családban, akkor biztonságérzete megrendül, mert nem érzékelhetők számára a szülei által kijelölt, biztonságot nyújtó keretek.”

„Praxisomban rendszeresen tapasztalom, hogy néhány szülő nyitott arra, hogy gyereke tünetével foglalkozzon, de elzárkózik párkapcsolata rendezésétől vagy a családban eluralkodott feszültségek enyhítésétől. Sajnos ezekben az esetekben a segítés lehetősége is csak korlátozott, hiszen a családi dinamika táplálja a tünetet. Ha a helyzet nem tud jelentősen javulni, a gyerek problémája sem tűnik el. A szülőnek fontos felismernie, hogy gyermeke viselkedését, hangulatát vagy éppen tünetét nem lehet a családtól függetlenül értelmezni, javítani.”

Az agresszív gyermek viselkedése jelzés vagy segélykiáltás is lehet

„Ha a gyerek gyakran viselkedik agresszíven, szülőként érdemes megnézni azokat a helyzeteket, amelyekben ez rendszeresen előfordul. Mi lehet a mögöttes ok? Mind szülőként, mind szakemberként érdemes kerülni a negatív címkézést, még gondolatban is: a ’gyerek rossz’, a ’gyerek erőszakos’, a ’gyerek bántalmazó’. Az agresszív viselkedés egy rendkívül figyelemfelkeltő tünet, mely sok esetben azt mutatja, hogy a gyermek számára egy helyzet kezelhetetlen, nincs más eszköze a személyközi konfliktus megoldására, sarokba szorítva érzi magát, és így védekezik, vagy éppen érzelmi egyensúlya borult fel. Az agresszív gyermek viselkedése jelzés vagy segélykiáltás is lehet.”

„Nem kell komolyan venni, amit anya vagy apa mond, úgysem tartja be…”

„Sok szülő gyakran esik abba a hibába, hogy ígérget, és olyasmikkel fenyegetőzik, amiket aztán nem tart be. Ha egy szülő gyakran így jár el, saját tekintélyét, szavahihetőségét ássa alá. A gyerek ebből azt tanulja meg, hogy nem kell komolyan venni, amit anya vagy apa mond, úgysem tartja be. A konfliktusokat, ellentéteket jobb ott helyben, azonnal rendezni, nem szerencsés órákkal vagy még annál is később bekövetkező dolgokra utalni. Csak olyat ígérjen, amit be tud tartani! „A nem viszünk el nyaralni, ha nem mész egyből fogat mosni!” fenyegetés például azért nem jó, mert ki fog már emlékezni a mai összeveszésre, amikor hetekkel-hónapokkal később elutazik a család? És ki gondolja komolyan, hogy otthon hagynánk a gyerekünket, ha mi magunk elmegyünk? Az ilyen súlyos fenyegetések helyett javaslom inkább a konfliktust okozó helyzetek feltárását, jobb megértését. Rendszeres feszültségforrás, hogy a gyereket nógatni kell, hogy menjen fogat mosni? Mi történik fogmosás előtt? Mennyire önálló a gyerek az öngondoskodás terén? Sokszor a napi rutin átalakítása lehet a kulcs, nem biztos, hogy az adott szituációban alkalmazható egy csodamódszer, amivel együttműködésre bírható a gyerek. Így még mielőtt a fegyelmezésen, büntetésen, retorzión kezdünk gondolkodni, érdemes a szituáció kiváltó okait górcső alá venni, és a megelőzésre törekedni.”

Amikor a szülő nehezen tud kapcsolódni a gyermekéhez

„Általában még rágondolni is félnek a szülők, hogy az egyik gyereküket jobban szeretik, mint a másikat. Vagy hogy más gyereket képzeltek maguknak. Vagy hogy azt kívánják, bárcsak ne ilyen lenne a gyerekük. A jelenség azonban létezik, sok családban előfordul, és szabad, sőt kell is erről beszélni! Az a szülő, aki felismeri magában, hogy időszakonként, vagy alapvetően nehezen tud kapcsolódni gyermekéhez, nem követ el hibát. Ennek felismerése az első lépés ahhoz, hogy kiderüljön, mi okozhatja ezt, mi lehet a háttérben. Nehéz élethelyzetben fogant a baba? Társkapcsolati problémákkal küzd a szülőpár, és a gyerekkel járó feladatvállalás extra terhet jelent ebben a szituációban? A gyerek túlságosan hasonlít egy olyan személyre, akivel a szülő viszonya tisztázatlan, konfliktusos? Van a családban egy korábbi, el nem gyászolt veszteség? Nagy temperamentumbeli különbség van a szülő és a gyerek között? Az okra való rátapintás az első lépés ahhoz, hogy a szülő elkezdjen dolgozni a kapcsolaton.”

 

A könyv a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg, a Nyitott Akadémia weboldalán megrendelhető, könyvesboltokban is elérhető

 

Nyitókép: Vlada Karpovich, Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom + 5 =

hirdetés